A kormány az államszocialista időket idézően, eszközként tekint a jogalkotásra - mondta Tölgyessy Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikai elemző szerint a Fidesz – amelynek maga is volt képviselője – nem épít a két világháború közötti értelemben vett diktatúrát. Minden abba az irányba húz, hogy legyen többpártrendszer, de a hatalom csak nehezen legyen leváltható, emberei irányítsák a független hatalmi ágakat. Ez letérés a ’89-es eszméktől, a régi korlátozott parlamentarizmus gyakorlatára emlékeztet, amikor volt ellenzék, választások is voltak. A jogállamiság lényege, hogy nem tartalmi igazságot ad, hanem kiszámíthatóságot. A Nyugat egyik legfőbb vívmányán azonban a Fidesz-kormány átlép, tartalmi igazságot próbál szolgáltatni, amihez átlép a jogszabályi hagyományokon, noha történelmi tapasztalat, hogy ebből rengeteg baj származott. A Fidesz jogalkalmazása sokszor eszközszerű joghasználatra utal, ami államszocialista örökség - tette hozzá az SZDSZ egykori elnöke, aki szerint ugyan működik a politikai váltógazdaság, de ez nem hozott társadalmi békét, gazdasági növekedést, a politika egyre több kárt okozott.

Forrás: 24.hu
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
- Csak a képviselők, a rokonaik, meg a talpnyalók ! Matematikai egyenlet! Számolj! 226-/képviselő/x 8- /rokon/=1808 x /talpnyalók/ 16/fő - = 28928 fő ! Ez már szinte tömegnek látszik, de szorozzuk meg még 10-el, mert mi jóindulatúak vagyunk ! = 289280 ember ! - Na ennyi a Frityisz valóságos tábora ! Kezdj el Te is számolni ! Nevetve verhetőek ! Számoljatok! Tegyétek közzé, osszátok meg, ezek számszerű tények és még jóindulatúan számoltam !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Tekla
Annyi szarházi betelepülő "arab földi",állampolgárságot vevő vágott szemű ,határon túlról ide pofázó támogatót vettek ,hogy bebetonozták magukat. A helyi kisebbség meg csak nyírja az ellenzőket, brutálisan és szinte büntetlenül.
valakiaki
Nagyra tartom a szerzőt, szerintem a leghitelesebb hangok egyike.
"Ha jön a második ciklus, Orbán Viktornak is sokkal nehezebb lesz. Nem lehet tovább hátramutogatni, elmúltnyolcévezni, eredmények kellenek majd."
Pontosan ezért fog a fidesz hatalmasat bukni, és akkor nekik lehet menni a dózerral!
Juskos
@valakiaki: Gyurcsótány és libbant csőcseléke úgy rommálopta az országot, hogy Szálasi hozzájuk képest felvirágoztatta. Bőven van még mit elmúltnyolcévezni.
valakiaki
@Juskos: Őket csak Orsós vajdáék múlták felül lopásban, sokszorosan. Ne aggódjál, lesz itt még emútnyócévezés a fidesz után is :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.