Baján a Fidesz gyakorlatilag a Bokodi utcában nyerte meg a szeptemberben megtartott első időközi önkormányzati választást. Akkor a kormánypárti Kovács Csaba 68 vokssal kapott többet fő vetélytársánál az Együtt PM, az MSZP és a DK által is támogatott Teket Melindánál. Hétfő délelőtt arról kérdeztük az itt lakókat, most mi alapján döntötték el, hogy kire szavazzanak a vasárnap megismételt választáson.
Forrás:
ATV.hu
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
99 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mert ha 2014 választások után nem kapnak pörköltet meg tűzifát,
akkor majd kiordítják a világba !
Persze, ha valamit az atv mond, akkor az hazudhat is
noha az összes kormány média hazudik , na meg az összes szóvivőjük
éjjel nappal kánonban !
Szánalmas ez az erőlködés a másik alázására :(
amit a fityesz csinál, de nem muszáj átvenni.
nyerték meg a Fidesznek, akiket itt bő nyállal naponta szapulnak
a fanok hiszen ők vannak annyira ellehetetlenülve,
hogy egy tál ételért és némi tűzifáért megvehetőek voltak !
a fejébe plántálnak ! Troll !
A baloldal pedig meg akarta mutatni, hogy a fidesz legyőzhető,
A választásnak nem az egyszeri, választási szociális juttatásokról kellene szólni. A szociális juttatást addig kell kapni a rászorulónak, amíg olyan lehetőséghez nem juttatják, amivel maga is képes magát eltartani. Ezt a feladatot a Fidesz nem teljesítette - ígérete ellenére -, sőt, százezreket, milliókat hozott rosszabb helyzetbe, mint korábban voltak. És az ő rovásukra segített más százezreket nagyságrendekkel jobb pozícióba.
A helyi NVB-t polgári perbe kell vonni és ezáltal bizonyítani az alkalmatlanságát elfogultság okán !
Statisztikai adatok bizonyítják, és látványos is, mi kell még? Hányan ugorjanak még vonat alá, vagy le az x-edik emeletről, hogy fény gyúljon sötét agyakban?
Ilyen mély és nagy tömegeket érintő szegénység még soha nem volt. Talán a II.Vh.után. Ez pedig ennek a kormánynak a hozadéka. Ők szűkítették a szociális hálót, és vették el emberek rokkant nyugdíját... stb. Kivetettek számtalan új adót, és adják oda a saját köreiknek a meg nem érdemelt juttatásokat stb. Igen, ez a kormány az oka.
propeller.hu/itthon/2799969-ahol-europa-veget-er-orbanekrol#v957604
Kiépítette a médiabirodalmát, hogy a kritikát ne, csak a fényezést hallhassa. A hideg kiráz már ettől a mondattól "Magyarország jobban teljesít". Egy frászt! A Fidesz csalásban, lopásban, mutyiban, hazudozásban jobban teljesít mint az MSZP, az ország pedig meg van rokkanva.
Hát mi megy a Parlamentben, és hogyan szólnak a Parlamenten kívüli kommunikációjukban is? Hogy az ellenzéknek kuss, egyáltalán örülhetnek, ha néha szót kaphatnak, de legjobb lenne, ha befognák a szájukat. Micsoda aljas gondolkodás ez?
Nagyon sokan pedig csak a tévét nézik. Ez a tény önmagában igazolja a hsz.-odat.
A végét. Jól ki van ez találva és jól ki van építve. Sunyi róka mindegyik, komolyan a gyomrom forog ettől a módszertől.
(Ez fogja hatalomban tartani még vagy 15 évig.) :)
Osztályok nélküli társadalmi, gazdasági rendszer, amelyben mindenki képességei szerint dolgozik és a termelt javakból szükségletei szerint részesedik.
...és helyette a grófokat, hercegeket, nagybirtokosokat szeretné kialakítani ahol a cselédek dolgoznak a napi ételért.
Mert Ő a kommunizmus csíráját akarja kiirtani és megszüntetni? Ja, értem, szóval ezért államosít. Ezért van a "munkaalapú társadalom" szlogen, az országos közmunkaprogram. Ezért van a média jobboldali kézben.
Ez ki fogja irtani a kommunizmust. Mi mással lehetne kiirtani, mint saját magával, ugye? Hát igen, ezt az ország nagyobb része egyáltalán nem érti, nem is csodálom.
Na és mi lesz, ha már kiirtotta?
.
Miről beszélsz, tudás apapú társadalomról?Akkor neked Afrikában valahol egy erdőben lenne a helyed!
Csak most olyan "pozícióban" vagy,hogy ezt tudod mondani.
Ami a történelmet illeti, szerintem ne versenyezzünk, mert a "nem nyert" villogna sűrűn Önnél.
Ami a médiát illeti, van Önnek tévéje? Papír, ceruza, írja össze hányszor, hányféle politikai reklámot adnak a tévécsatornák egy nap alatt. Nagyon meg fog lepődni.
Ami a különbséget illeti, a kommunista államosítás és az állami tulajdonba vétel között, nos, ha elmagyarázza, megköszönöm. Pl. Oktatás, ez különösen érdekel :)))))
Nem hiszem, hogy az arányokon múlik. A múlt rendszerben, (amit most le akar győzni a vezér) minden az államé volt, mégsem termeltek a vállalatok annyi nyereséget, amennyire szükség volt, amiből a nem profitorientált szektor is működhetett volna hitel nélkül.
Az államosítás az államot növeli, minél nagyobb, annál többe kerül az a szektor, amit majd "el kell tartani". Az állami foglalkoztatásában rengeteg a felesleges pozíció, hiszen itt törekednek legkevésbé az eredményességre. (Ez főleg igaz a hivatalokra, államigazgatásra, minisztériumokra stb.)
Mi lesz majd, ha befektetni, fejleszteni, állagmegóvni kell? Eddig csak csődközeli vállalatot, ill. szolgáltató céget vett az állam. (Egyik sem fog nagy hasznot eredményezni.) Ja, igen, a MOL, de azt meg tudjuk, hogy mi minden rizikóval együtt. Menekül belőle aki csak teheti.
Az állam működéséhez munkahelyek kellenek, hogy nőjön a fogyasztás, pörögjön a gazdaság. Nem vagyok a multik ellen, ha a multi itt adózik, a rizikót a cégéért ő vállalja, beruház, fejleszt pl. infrastruktúra stb. Mikor leszünk mi ilyen szinten erre képesek? Jóval magasabb színvonalú szolgáltatást, munkakörülményeket tudnak jelenleg ők biztosítani, az adójukkal pedig az állam gazdálkodhat.
Meg kellett volna építeni Sukorót, és számítani kellene a magyar emberekre, kis vállalkozókra, nem agyonnyomni őket a járulékokkal. Szomorú lenne, ha a 3-4 jelenleg milliárdos, ill. milliárdossá tett ember ötleteire szorulnánk. Az államnak az lenne a feladata, hogy minden polgára boldogulhasson.
"... ha a multi itt adózik..." Nem veszed figyelembe, hogy a multik óriási adókedvezményeket kaptak az akkori kormányoktól, teljesen eltorzítva a hazai és külső cégek versenyképességét! Láthatod, hisz' a szemed előtt zajlott a kisvállalkozások tönkremenetele az egyenlőtlen versenyhelyzet miatt. :(
Nagyon sokan ezért is veszítették el munkájukat, vállalkozásaikat és ennek folytán a vásárlóerejüket.
Nem értem mit akarsz mondani Sukoróval? Egy játékkaszinóval, ahol tisztára moshatja pénzét a hazai drogdíler banda? :(
Az "előnytelen versenyhelyzet" a magyar nagy cégekkel szemben is megvan, erről beszélek. Tudom, van az "ingyen hitel", vagy mi, de ez sem a kis cégeknek kedvez. Ma, Mo.-n céget alapítani, vállalkozást elkezdeni, egyenlő a bukással.
A pénzek tisztára mosásához nincs szükség játékkaszinóra, ez eléggé látszik :)
Sukoró hozhatott volna állami bevételt, de ha nem is ott, és nem is úgy, meg fogják valósítani, meglásd.
Én vagyok idealista? Igen. Amúgy az államosításban, mint megoldásban hinni, micsoda?
Új hozzászólás