Selmeczi "Hoppál" Gabriella ma is elmagyarázta, mennyire csökken a rezsi. Halvány szürke zárójeles széljegyzetben szó esett arról is, hogy a fizetésekhez képest ez ugyan továbbra is csak egy szánalmas statisztika-ügyeskedés, de erről az elmútnyócév tehet.
A Fidesz szóvivője pénteken, Budapesten újságíróknak az Eurostat első féléves adataira hivatkozva hangsúlyozta, az ország a lakossági áramárcsökkentésben első, a gázárcsökkentésben pedig a második helyre került úgy, hogy a rezsicsökkentés decembertől jelentkező, 11,1 százalékos üteme még nem is szerepelt ezekben a statisztikákban.
A szóvivő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a magyarországi energiaárak a fizetésekhez mérten még mindig meghaladják az európai átlagot, ami a korábbi szocialista kormányok hibája, hiszen "az egekbe emelték" a villany- és a gázárakat.
Kifejtette, vásárlóerő szempontjából a magyar áram ára a nyolcadik, a gázé pedig a tizenegyedik legdrágább az EU-ban. A szóvivő szerint ennek háttérében az áll, hogy a korábbi baloldali kabinetek a gáz árát háromszorosára, míg a villanyét kétszeresére növelték.
Selmeczi Gabriella aláhúzta, a Fidesz kész további lépéseket tenni, hogy megvédje a rezsicsökkentést, amire azért van szükség, mert a baloldal itthon és Brüsszelben egyaránt támadja azt. Hozzátette, Bajnai Gordon "fájni fog programjának" a rezsicsökkentés eltörlése is része, megvalósulása esetén pedig a magyar családokat semmi sem védené meg egy újabb látványos energiaáremeléstől.
Tény 2.) Európában máshol leszarják a rezsiárakat konkrétan, mert a német, az osztrák, a francia röhögve kifizeti a rezsiszámláit - nem, nem azért mert náluk olcsóbb az áram mint nálunk, hanem mert sokkal többet keresnek.
Van kérdés, Békemenet?