Haszán Róháni iráni elnök vasárnap a teheráni parlamentben azt mondta, hogy máris kedvezően hat országának a gazdaságra az az átmeneti megállapodás, amit nukleáris programjáról kötött a nemzetközi nagyhatalmakkal. Az államfő szerint "a befektetők figyelme az aranyról, a devizáról és a ingatlanpiacról a részvénypiacra terelődött". November végén a hatok - az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagállama és Németország - megállapodtak Iránnal, hogy az iszlám köztársaság engedményeket tesz az urándúsítással kapcsolatban, cserébe a nyugatiak lazítanak a Teherán ellen bevezetett szankciókon. A megállapodás egyelőre átmeneti időre, fél évre szól. Haszán Róháni vasárnap terjesztette a parlament elé költségvetési tervét, ami egyebek között 26 ezer rial/dollár árfolyammal számol a jelenlegi 29 ezer riallal szemben. A parlament várhatóan a jövő év elején fogadja el a március 21-én életbe lépő 2014. évi költségvetést. Az augusztusban beiktatott Róháninak ez az első költségvetése. Az államfő azt mondta, hogy az újköltségvetés legfontosabb célja az infláció letörése és a gazdaság élénkítése. Az infláció jelenleg 40 százalék körüli, amit az államfő 25 százalékra tervez visszaszorítani 2015 márciusáig.

Forrás: VG.hu
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.