Félbeszakadt a paksi atomerőmű bővítéséről szóló javaslat név szerinti zárószavazása csütörtök délelőtt a parlamentben, miután az LMP megafonból szóló szirénázással tiltakozott az ülésteremben az indítvány elfogadása ellen. Kövér László házelnök a legnagyobb büntetést ígérte a rendzavaró képviselőknek.
Schiffer András frakcióvezető egy Magyarország eladva és eladósítva, párttársa, Lengyel Szilvia pedig egy Nem leszünk orosz atomgyarmat feliratú molinót tartott fel, míg az ugyancsak LMP-s Szél Bernadett és Ertsey Katalin kezében egy-egy folyamatosan szirénázó megafon volt.
Az elnöklő Jakab István felszólította Schiffer Andrást, hogy gondoskodjon a rendzavarás beszüntetéséről, majd felkérte a teremszolgálat munkatársait, hogy szüntessék meg "a súlyos rendzavarást". A fideszes Vitányi István, Szél Bernadett padtársa közben papírgalacsint dobált az egyik megafonba, vélhetően így próbálva elhallgattatni azt. Az LMP-s a Facebookon később azt írta: "leöntötték a megafont meg a cuccaimat egy jó adag vízzel. Azért ez sem semmi. Amúgy a plusz-megafont végül Kövér nyúlta le az asztalomról, gyorsan átadta Cser-Palkovicsnak, aki viszont eltüntette."
Miután az ellenzéki képviselőcsoport tiltakozó akciója folytatódott, az LMP-s Schiffer Andrást, Szél Bernadettet, Lengyel Szilviát és Ertsey Katalint az ülésnap hátralévő részéről Jakab István kezdeményezésére az Országgyűlés kizárta. Az alelnök összehívta a házbizottság rendkívüli ülését, és félórás szünetet rendelt el. Schiffer András, Szél Bernadett és Lengyel Szilvia ekkor elhagyta az üléstermet, Ertsey Katalin viszont a szünetben is ott maradt a karzaton, kezében a szirénázó megafonnal.
Kövér ismét lesújt
A kiszabható legnagyobb büntetésre tesz javaslatot az Országgyűlés elnöke azon LMP-s képviselők esetében, akik megzavarták a parlament ülését csütörtökön. Ezt maga Kövér László házelnök közölte újságírókkal a házbizottság rendkívüli ülése után.
Az Országgyűlés elnöke a házbizottsági tanácskozás után elmondta: megkérdezte Schiffer Andrást, az LMP frakcióvezetőjét, meg kívánják-e akadályozni, hogy a parlament folytassa a munkáját; erre Schiffer András nemmel válaszolt. Kövér László közölte, az LMP-s politikus szerint puszta figyelemfelhívás történt. Ezt vitathatnánk – jegyezte meg a házelnök. Tájékoztatása szerint a frakcióvezető azt az ígéretet tette a házbizottságnak, hogy normális menetben tud folytatódni a Ház ülése. Arra a kérdésre, hogy a rendzavaró képviselők mire számíthatnak, Kövér László elmondta, a maximális büntetésre tesz javaslatot, azaz a képviselői díj egyharmadának elvonására.
Schiffer András a tiltakozásról közölte, ezzel tudták felhívni a figyelmet arra, hogy évtizedekre, több generációra kiható kockázatot vállal fel az ország a paksi bővítéssel anélkül, hogy megismerte volna a döntést megalapozó számításokat.
Az Oroszországgal kötött megállapodást nem sokkal dél után végül a Fidesz-KDNP és a Jobbik többségével megszavazta a parlament.
54 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Szégyellje magát a köztévé.. az óbert nem írom, az erre képtelen, hányinger!
A szünet elrendelésekor azonnal abba is maradt a közvetítés, pedig biztos
történtek izgalmas dolgok.
"A tehetetlen kor jött el, puhaságra serényebb
Gyermekek álltak elő az erősebb jámbor apáktól."
Remélem, lenyomják a torkukon az akaratunkat!!!
propeller.hu/itthon/2868823-kover-lesujt-szirenazo-lmp-sekre
Aztán megint megismétlik a szavazást !
Ezt az egyoldalú fröcsögést, ami most megy és nem csak a köztévéken, lehetetlen nézni.
Az LMP nekem sem szimpatikus de Paks ügyében konkrétan igazuk van. Jól teszik hogy szirénával hívják fel az ország lakosságának a figyelmét az atommutyira.
Van benne valami! (csapajevből!)
Ha jobban megnézed ennél a cikknél a kövér fejformáját, nézését, valahogy SZTÁLIN jut eszembe!!
Lehet - reinkarnálódott ??
Kövér is van annyira szadista örült, ha rajta múlna nem lenne ellenzék (csak a börtönökben)
Na, ezek után, még a maradék szimpátiámat is elvesztették!
Igaz lett hát: -a fidess csatlós csapata lett, a választásokkor, ha vesztésre áll a fidess akkor bevetik a gárdát??
Kinézem a Vonától, cserében biztos kap majd valami zsíros mócsingot!
Te valamit nagyon benéztél, vagy nagyon tájékozatlan vagy az aktuál politikában!
Hányas az olvasó szemüveged? 9 és feles??
Gondolkodtál már egy elektró mikroszkópon?? :)))
Ez nem számít az országgyűlés rendjének súlyos megsértésének?
Mondjuk ha Klicskó elől próbálta volna elvenni akkor lehet hogy több füle lenne mint foga.
ma 12,25
Nem lehet megnyitni. Klassz!
A TEK keze betette lábát a Propeller szerkesztőségébe?!
Szerinted a az éppen ráérő fityesz frakcióvezető, vagy valamelyik helyettese miért kiabálja be gombnyomás előtt, hogy mit KELL nyomni?
Tudom, szánalmas, hogy ilyen képviselők képviselik (hahaha) választóikat, de sajnos ez az igazság.
alfahir.hu/vona_gabor_a_paksi_szavazasrol
Ui.: Azért ne nagyon lepődj meg, ha a fityesz inkább a "baloldallal" lép koalícióra, elvégre ők is "demokraták".
Ezzel egyetértek. Sajnos azonban az ország vezetőjére mindez fokozottan igaz. Ráadásul Schiffer kiszámítható -konzekvens, az rá nem igaz, hogy hol ezt mondja, hol azt.
És a figyelem felhívásra szükség ott ahol az érvek semmit nem számítanak -sőt, tk már vita sincs, csak pitty-putty szavazás. Ilyen körülmények között a molinózás sőt a szirénázás mint figyelemfelkeltés sztem korrekt eszköz.
(S bár kormánypártnak én sem szavaznám meg az LMP-t kis ellenzéki pártként nagyon fog hiányozni, ha nem kerülnek be.)
Na ezt kellet volna jobban átgondolni a pártpolitikai vircsaft helyett. A megújuló energia ma még valóban nem jelent szignifikáns megoldást. Ám az alatt a több évtized alatt ameddig ez az új blokkokkal bővített atomerőmű itt lesz a nyakunkon hatalmasat fejlődhet az alternatív energiaforrások felhasználása. Ráadásul a franciák elkezdik építeni a magfúziós erőművet -ez is lehet egy új irány. Szóval akárhogy is az hogy pitty-putty a pillanatnyi haszon reményében összehozták ezt a megállapodást az az országnak nem az érdeke. Ez egyrészt a rezsiharc része (megállapodás fejében Putyinék 2017-ig biztosítják a gázt- addig nem lesz gázár emelés) másrészt kezdődhet a jól fizetett előtanulmányok készítésével az újabb fidesz buli. Mármint a holdudvarnak.
oksi! De,!, ez a cikk az lmp-ről szólt nem a hagyományos ellenzékről.
Persze, hogy félreérthető voltál..
Szerintem, - nincs az a tükör amelyik kibírná röhögés nélkül.
Vagy az lenne, mint a SHREK-ben volt.. :))
Akik nem tudnak viselkedni az Országházában,azok Magyarországot, népét, választóikat köpik szemben viselkedésükkel. Ők azok akik tehetségtelenségüket mindent zavarkeltő eszközzel, próbálnak figyelmet magukra vonni! Mivel határozott probléma megoldó ötletelésre alkalmatlanok, hatástalanok!
Új hozzászólás