A megszokottnál nagyobb visszhangot kapott a kutatók és a politikusok körében az a közvélemény-kutatás, amelyet a Tárki publikált szerdán. Az adatok szerint az eddig rejtőzködők fele hirtelen felfedte magát, ami a Fidesz, és még inkább a Jobbik népszerűségét növelte. A baloldalon próbálják kisebbíteni az adatok jelentőségét, a Jobbikban visszafogottan örülnek. A baloldalon a politikusok erősen kételkednek, a Jobbikban viszont óvatosan örülnek annak az adatsornak, amelyet szerdán publikált a Tárki a pártok népszerűségéről. A Tárki friss kutatása azért váltott ki nagyobb visszhangot ennél a két pártnál, mert az adatokból nemcsak az derült ki, hogy a Fidesz jelentősen vezet, hanem az is, hogy a baloldali pártok népszerűsége csökkent az összefogás óta, a Jobbik pedig már közel egymillió szavazóra számíthat, és egy hónap alatt megduplázta a támogatottságát. A Tárki felmérése szerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz-KDNP 49, az Összefogás 27, a Jobbik 19, az LMP pedig 6 százalékot kapna. Egy hónap alatt ráadásul közel a felére, 40 százalékról 22-re csökkent a rejtőzködők aránya, vagyis az eddigieknél jóval többen árulták most el, hogy kire adnák a voksukat.

Forrás: Origo
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

amaramaistanna
Jó lenne,tisztázni,hogy a JOBBIK náci párt,ezt egy perben jóváhagyta a bíróság.A Fidesz 2/3-ados parlamenti-a valóságban 1/3-os -többség felelőssége,hogy a bíróság megállapítása után nem hozott törvényt, a Jobbik betiltására,feloszlatására.Sőt elviekben támogatja és kedvez nekik.Akkor milyen párt is a Fidesz?A tisztességes jobboldali érzelműek nem szavaznak rájuk.Én jobboldali liberális vagyok ,és a baloldali összefogás pártjainak listájára és jelöltjére fogok szavazni.Ez pedig:MSZP,EGYÜTT-KORSZAKVÁLTÓK PÁRTJA,DK,MLP(Liberálisok),PM.Ezt a formációt támogatják többen is,akik nem indítanak jelölteket ezzel a formációval szemben.Például Bokros Lajosék pártja a MOMA.Gondoljátok át,hogy mi a cél,és mit tehetünk az eléréséért.Az én célom sokunkkal egyetemben ORBÁNÉK LEVÁLTÁSA ,ehhez szükséges a fenti pártok közös jelöltjére és listájára szavazni.Mindekit buzdítani kell arra,hogy vegyen rész a választásokon és szavazzon a kormányváltó erőre!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jancsik68
Sok vidéki városban erdélyi magyarok-jó magyar forintért- gyüjtik az aláirásokat.Egyik ismerősom adott nekik tizezer forintot át is adták az irományt.Amikor rákérdezett,hogy nem soros elszámolásu e ez a lista,válasz: ez egy másolat mert csak az adat az érdekes !!
amaramaistanna
@jancsik68: Sárbogárdon is fénymásolatra gyűjtöttek a fideszesek,de közmunkásokkal,Dunaújvárosban meg fideszes munkahelyeken.Voltak olyan munkahelyek,ahol kötelező volt aláírni.Természetesen félnek a nyilvánosság elé állni.A Fidesznek szerintem össze se jött volna minden körzetben,mert a 100000 önkéntes az csak hazugság volt.Az ország minden tájáról érkeztek hasonló bejelentések.A dunaújvárosi v.b-ág érdemben már nem is foglalkozott vele,pedig meg kellett volna semmisíteni az íveket,és újakat kiadni szabályos gyűjtésre,de a V.B.-okban fideszesek ülnek,bírósághoz fordulni meg nem volt idő.
Desischado
Most is azt mondom, majd meglátjuk! Áprilisban eldől, hogy a birkák országa vagyunk e, vagy a gondolkodó embereké! "Gondolkodom, tehát vagyok." Avagy, és talán ez még idevágóbb: "lenni, vagy nem lenni, ez itt a kérdés."
Végül, ime egy link: mszp.hu/tamogasd
bukfenc
@Fradigege: tegnap, 09:35

Úgy igaz, valamit nem értek, hasonlót írtam régebben oszt a "modi" kiradírozott!

Akko' te most jóban vagy velük?? :))
mariaberta
Ha végig gondolom fentieket, tulajdonképpen azt a rakomány sz---rt amit ez a kormány az elmúlt négy évben összehozott nekik kellene eltakarítani.
Fradigege
@bukfenc: Nem vagyok velük sehogy. Nem tudom, hogy miért nem töröltek. Én csak azt írtam, ami után néztem és hallottam. Egyik pillanatról a másikra libsiből jobbos magyar lett. De hát lebukott, mert nem magyarok a felmenők.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.