A kétharmad Magyarország legfontosabb versenyelőnye a Napi Gazdaságnak interjút adó Orbán Viktor szerint. A kormányfő arról is beszélt: azt kérik a választóktól, tegyék lehetővé, hogy folytassák, amit eddig csináltak, mert végig akarják vinni azt, amit elkezdtek.
"Kellő szerénységgel, mégis büszkén mondhatjuk, hogy lábra állítottuk Magyarországot" – értékelte az elmúlt ciklust Orbán Viktor miniszterelnök a Napi Gazdaság pénteki számában megjelent kétoldalas interjúban.
Úgy fogalmazott: az elmúlt négy évben "iszonyatos erőket mozgósítottunk, hogy ismét a magunk urai lehessünk", és mára ez sikerült. Kiemelte, hogy az eredményeket az Európai Unió is elismeri, a legutóbbi országjelentés alapján az ország az államadósság, a költségvetési hiány, az export tekintetében a jól teljesítők közé tartozik.
A gazdasági válságról szólva emlékeztetett: Magyarország végig azon az állásponton volt, hogy a válság nem konjunkturális, hanem szerkezeti típusú, amire válaszul új szerkezetű gazdaság kiépítésére kell törekedni. Példaként az ország újraiparosítását említette, amelynek eddigi eredményei alapján reális célkitűzésnek látja, hogy a 2018-as ciklus végére Magyarország legyen Európa legiparosodottabb országa.
Azok a volt dohány kereskedők kiket maga tönkre tett?
Azok a volt rokkantnyugdíjasok kinek elvette nyugdíját?
Azok a volt szolgálati nyugdíjasok kinek meg adóztatja a nyugdíját?
Azok a volt föld tulajdonosok kiket bérleményeikről ki berudaltak és most bekel fejezni több évtizedes termelői tevékenységüket?
Azok a fiatalok kik megélhetés véget elhagyták az országot?
Azok a fiatalok kiket a megszorítások miatt nem tudtak felvenni az egyetemekre és főiskolákra mert nincs annyi támogatás ezeknek az intézményeknek?
Azok a szerencsétlen hajléktalanok kiket törvény üldöz ha közterületen életszerűen ott él?