Balog Zoltán szerint az eddigi áldozatvállalás után most jön az aratás ideje. Az emberi erőforrások minisztere ezt szerdán Nagyatádon mondta egy lakossági fórum előtt az MTI-nek.

"Azt látom, hogy az emberek bizakodók, a konjunktúraindex – (...) ami azt jelenti, hogy mennyire bíznak az emberek a jövőben – (...) húsz éve nem volt ilyen magas az országban" – jelentette ki, hozzátéve: azt tapasztalja, nagy a reménykedés abban, hogy a folytatás most meghozza a gyümölcsét. Azt javaslom mindenkinek, hogy támogassa a folytonosságot, mert "most jön az aratás ideje" – fogalmazott a miniszter. Mint mondta, bízik abban, hogy a következő négy évben egy olyan nagy, európai uniós fejlesztési időszak indul el, "ahol már egy sokkal jobb (...), igazságosabb rendszerben fogjuk elosztani mindazt a támogatást, amit a mi pénzünkből és Brüsszelből kapunk".

Úgy vélekedett, hogy ez nagyon komoly gazdaságfejlesztést, egyúttal munkahelyteremtést jelent, hiszen "Magyarországnak a legnagyobb kérdése a munka, a munkahely".

A foglalkoztatottság "ígéretünk szerint nagyban növekedett" – mondta Balog Zoltán, megjegyezve: a miniszterelnök most már csöndesebben azt szokta mondogatni, hogy addig nem nyugszik, amíg ki nem mondhatja azt, hogy Magyarországon, aki munkaképes, az valamilyen munkát tud végezni, és nem szorul segélyre.

Balog Zoltán a barcsi központú választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltjeként induló Szászfalvi Lászlóról szólva azt mondta: eddig is jól képviselte ezt a térséget, maximálisan kihasználta a lehetőséget, hogy ennek a térségnek segítsen, "úgyhogy szerintem a jövőben is a legjobban fogja tudni képviselni Somogyország ezen vidékének az ügyeit".

Szászfalvi László az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy "történelmi lehetőség előtt állunk", hiszen az elmúlt hét évtized során nem adatott meg egy polgári nemzeti kormánynak sem az, hogy egymást követő két ciklusban kormányozzon.

A politikus szerint ez az egyik tétje a választásnak, a másik pedig az, hogy ki vezeti az országot az új kormány felállása után: Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc. "Ezért nagyon fontos, hogy április 6-án minél többen menjünk el és támogassuk azt, hogy Orbán Viktor tovább tudja folytatni az eddig megkezdett politikáját és munkáját" – hangsúlyozta Szászfalvi László.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Gyanítom a lekötött számlájára utalhat, hisz ha megkérdez egy parasztembert, az megsúgja neki, hogy csak ott lehet aratni, ahol vetnek is! A földbe magot... nem alamizsnát a csóró népnek!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
whatthefuck
Nebassz! Eddig mit csináltatok Balogh? Arattatok, de úgy látszik a mohó lopásból nektek sohasem elég. Már most többet loptatok 4 év alatt, mint a komcsik 40 alatt!
Kamcsatka
Négyéves fidesz sáskajárás után még a maradékot is learatják az ország lakossága elől.
Nil
Még mennyit akarnak aratni?
Még ó hogy bevallják - így talán egy páran nem fognak rájuk szavazni - remélem elegen ahhoz hogy eltűnjenek a politikából - örökre.
Én tudom hogy nagyon nehéz beimerni ha az ember tévedett- de kedves fideszes szavazók ennek most eljött az ideje.
Nekem az is jó ha a kamupártok kerülnek be a parlamentbe- még azok is jobban működtetnék az országot mint ezek.
joopapa
Erről a baloghról egy bibliai mondás jut eszembe kicsit máskép: Boldogok az érzelmi fogyatékos fidesznyikek! Igaz balogh minyiszter! De még ezt az aratás dumát is plagizálta a számára oly kedves segg tulajdonosától!!! hvg.hu/itthon/20130515_Orban_az_idei_az_aratas_eve
Desischado
"Mindenkinek van munkája, nem szorul segélyre." Közmunka!!! Éhbérért!!! És még tovább akarnak lopni rabolni, és ehhez mi adjuk a beleegyezésünket! Hát nem!!! Elég volt a maffia kormányból! Milyen megélhetés? balogh, te utolsó szemét bélféreg! Ezért nem hiszek én az istenben, és ezért nem szeretem az egyházat! Miféle egyház meg papság az olyan, hogy istenről ne is beszéljek, amelyik megtűrik maguk között ezt a szemetet?!
evacica
@F_Viktor: Azt nőse tudja, vagy talán az az áldozat, hogy jól megtömték a zsebüket, a miénket meg jól kiforgatták!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.