A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint valamilyen formában vissza kell hozni az otthonteremtési támogatási rendszert, és akkor a fiatalok is könnyebben maradnak Magyarországon.

Rogán Antal a Hír Televízió Magyarország élőben című műsorában hétfőn legendáriumnak nevezte, hogy ma sokkal több ember dolgozik külföldön, mint például Bajnai Gordon idején. Úgy vélte: a legtöbb segítséget egy otthonteremtési támogatási rendszer visszahozása jelentené, erre azonban nem futotta az elmúlt négy év költségvetéséből, a gazdaság teljesítményét nem tudták ehhez kellőképpen fokozni.

Felidézte, hogy 2002 előtt az első Orbán-kormány idején volt kedvezményes kamatozású állami lakáshitel, szociálpolitikai támogatás, amit aztán a szocialisták eltöröltek.

Ezekből kicsit másféle formában valamit vissza kell hozni – tette hozzá, kifejtve, hogy a következő négy évben lehet forintalapú hitelezésben gondolkodni.

A kormánypárti politikus beszélt arról is, hogy az árfolyamgát vagy a végtörlesztés 370 ezer devizahiteles családnak nyújtott érdemi segítséget, de még több százezren vannak, akiknek megoldást kell kínálni. Megjegyezte: a kormány végleg ki akarja vezetni a devizahiteleket 2014-ben, de ehhez meg kell várni a Kúria döntését.

Szavai szerint az Alkotmánybíróság döntése megalapoz egy ezzel kapcsolatos parlamenti döntést, a Kúriának viszont részletkérdésekről kell határoznia.

Ha a testület májusban dönt, akkor a következő parlament minél hamarabb foglalkozhat a kérdéssel – fejtette ki, kiemelve: a kormánynak van koncepciója és meri vállalni a konfliktust a bankokkal.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

soljanka
Ez a nap vicce :))))

remélem Rogán arra gondol, hogy a "valamilyen forma" azt jelenti, hogy úgy, mint ő 3 év alatt mindenki minimum 3 db 50 milliós lakáshoz juthat.
joopapa
Te tonyo kapok én is meg az asszony is egy egy olyan kecot mint a tied meg az asszonyodé :-))) Te nem vagy egy kicsit gusztustalan bunkó? Vagy nagyon? Vazze hozzád képest a ház nélküli csiga egy gerinc oszlop :-))) Hofi után szabadon!
bakegya
-hát TÓNI-éppen te mondod ezt-aki meghamisította az adó-be-nem vallott elit negyedben frissen-gyorsan-ruganyossan otthonteremtését a gyorsan szaporodó nem túl szerény családodnak?-FERTŐ-MILYEN GÁZ EMBEREK KERÜLHETTTEK MAGYARORSZÁGON KÖZKÉPVISELETRE!!!
JAJMÁR
Elképesztő! Ahelyett, hogy kiállna és elmondaná, hogyan tudta felhalmozni az ingatlanvagyonát, az ő feladata ezt beharangozni.
Egyébként igen, kellene egy otthontámogatási rendszer a fiataloknak, szerintem jóval kevesebbel is beérik, mint 180 m2.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.