Az Együtt-PM Szigetvári Viktor társelnök szerint nem tesz többé súlyos engedményeket. A jelenlegi politikai helyzetben az a legvalószínűbb, hogy az Együtt-PM önálló frakció nélkül dolgozik majd a parlamentben – írja az Origo.
A pártnak négy képviselője jutott be az Országgyűlésbe, frakcióalakításhoz öt kellene. Elvileg szóba jöhetne, hogy Fodor Gábort, a Magyar Liberális Párt elnökét beveszik maguk közé. Ez a találgatás tegnap a sajtóban elterjedt.
"Az Együtt-PM-nek súlyos engedményeket kellene tennie a programja és/vagy a politikai identitása vonatkozásában. Az Együtt-PM ilyen kompromisszumokat többé nem hajlandó megkötni. Elveinkből, önállóságunkból nem engedünk – ez számunkra április 6-a talán legnagyobb tanulsága." – írja közleményében.
14 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Bajnait bármennyire is nem szeretem,de ő egy úriember,Fletó meg egy uborkafára felkapaszkodott ripacs.
Él-hal a szereplésért,s meg is tesz mindent érte.
Átgázol szövetségesén is,egyedül a KLÁN érdekeit tartja szem előtt!
ui:- az a gúnárnyakú,számomra túl feminim Fodort meg csókoltathatja Gordon,mert rajta
múlik a frakció!
Méghogy függetlenként került be??
Ha valaki egy szánalmas "megélhetési politikus" akkor az ő.
Meg Kuncze.
Juteszembe..
Mit csinált Fodor 4 évig?
Tényleg nem tudom,miből élt,mit dolgozott/??/.
Aztán jött először az MSZP-vel való egyezkedés, aminek a végén az derült ki, hogy a miniszterelnök jelölt az egyáltalán nem karizmatikus alkatú MA lett. Akkor a DK-tól még elzárkóztak, ami szintén nem maradt úgy, GyF. aktivizálta magát.
Innen kezdve a közvélemény kutatásokban egyértelműen megjelent a lejtmenet, sajnos.
Na és a legnagyobb vesztes, a reménykedő emberen túl, Bajnai lett és csoportja lett...
Érzelmi alapon nézve ezt az egészet, nagyon örülök annak, hogy most viszont végre önállóságra törekszenek.
"Dacs Tompi" kiküldése igen nagy szerepet játszott abban,hogy sok normális/ szerintem/
szavazópolgár nem vette/veszi/ komolyan az EU-ban való képviseletünket.
Persze,ha csak objektíven nézzük/ ami ugye,mivel szubjektumok vagyunk nem megy/
erősödjön a Néppárt,mert senki nem akar még egy anarchista pöcs Cohn Bendit fröcsögést,meg egy szánalmasan zöld Tavarest.
DE!
Ha már kiküldtök egy embert,arra lehessen már felnézni.
Nem úgy értettem,hogy 2 m magas legyen.D
Új hozzászólás