A kormány célja, hogy 2015 januárjától minden munkaképes korú, egészséges embernek legalább közmunkát biztosítson – jelentette ki Lázár János hétfőn Csanádalbertin.

Az új kormány egyik legfontosabb feladata, hogy a kistelepüléseken élők számára munkát, lehetőséget kínáljon – mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a mintegy 440 lakosú Csongrád megyei község képviselő-testületének ülésén.

Lázár János közölte: az államnak május 1. és december 31. között éves szinten 200 ezer embernek biztosítania kell közmunkát, ami legalább annyi ember, mint amennyi május 1-je előtt dolgozott, sőt bizonyos településeken több is.

A most kezdődő uniós költségvetési ciklusban jelentős források állnak rendelkezésre a Kelet-Magyarországon és a kisebb településeken működő ipari tevékenységet végző kis- és közepes vállalkozások támogatására is – mondta Lázár János.

A kistelepüléseken élők foglalkoztatása, munkába jutása szempontjából fontos a közösségi közlekedés szervezésének javítása, ami nem elsősorban pénzkérdés – hangsúlyozta az államtitkár.

A kormány szeretne érdemben megváltoztatni azon a helyzeten, hogy a földalapú támogatások 75 százalékát, a vidékfejlesztési támogatások pedig négyötödét a pályázók 10 százaléka kapta meg. A források igazságosabb elosztásával nagyobb támogatás juthat a munkaerő-igényes ágazatoknak, mint az állattenyésztés vagy zöldség-gyümölcs termesztés – mondta a politikus.

Lázár János kifejtette, a kormányzat lezártnak tekinti az önkormányzati rendszer átalakítását. A szociális rendszer igazságosabbá tételéből azonban kihagyhatatlanok a helyi képviselő-testületek, nem lehet a távolból megmondani, kik azok, akik támogatásra érdemesek és támogatásra szorulnak. Az ellátásokhoz az államnak a forrásokat biztosítani kell, a döntésekben azonban a tervek szerint nagyobb szerep hárul majd az önkormányzatokra – tette hozzá.

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

JAJMÁR
@szandokan: 14:28 Olyan embereket minősítesz, akiket nem is ismersz. Előítéleteid alapján gondolod, hogy biztos nem értenek semmihez, szóval eléggé elfogult vagy,
A mi közmunkásaink között van kőműves, ács, vízvezetékszerelő, érettségizett és igen, olyan is, akinek 8 osztálya van. Olyan ember nincs, aki nem ért semmihez, és olyan sincs, aki mindenhez. Szívesebben dolgoznának a szakmájukban, hidd el.

Apropó fűnyírás :) Na, pont ez az, amire roppant kényes vagyok, és igenis lehet rosszul csinálni.
Nagy előkertek vannak nálunk, "közterület", de semmiképpen nem engedem lenyírni senkinek, mert elkapkodják, tolják össze-vissza, a damilos pedig tönkreteszi :) Én fűnyírózom, egyenletesen és egyenesen, formára, fűösszeszedővel, és a zúzalékkal körberakom a fák tövét, meg a széleket, és ezt tudják is a közmunkások, tiszteletben tartják, mindig kihagynak :)
amúgy jó fejek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nil
Miért nem akarják inkább megadni az alapjövedelmet és én majd önkéntes munkával meghálálom.
A közmunkások többsége lehetne rendes bejelentett állás - miért nem ezt akarják elérni?
Miért akarják a népet rabszolgasorban tartani?
Kötői kérdés volt
szandokan
@Nil: Nincs annyi munka, mint amennyi közmunkás van. Azon kívül nem is lehet egész évben munkát biztosítani annak, aki mondjuk csak a fűnyíráshoz vagy a hólapátoláshoz ért. Az alapjövedelem pedig felejtős, dolgozzon csak meg mindenki a pénzéért.
csikknorisz
@Nil: Mert ha rendes, bejelentett állás lenne, akkor nem lehetne minimálbér alatt foglalkoztatni őket.
Senara
" kormány célja, hogy 2015 januárjától" ... nem idén majd jövőre !
Sziszifusz
Sejthető a sötét jövő, már csak közmunka ígéretével tudnak kampányolni. Nincstelen rabszolgaság jut azoknak akik nem mennek külföldre dolgozni. Magyarországon a fideszes potentátokon kívül, csak a nyugdíjasok és a közmunkások maradnak. Lehet, hogy bizonyos érdekcsoportnak ez a célja. Így alapozzák meg Orbanisztánia jövőjét.
Kamcsatka
Alamizsnát Orbánisztán jobbágyainak. Tönkre teszik a gazdaságot, az országot és ezért még hálálkodnunk is kell. Erre szavaztatok agyament félázsiai barmok!
JAJMÁR
@szandokan: 14:28 Olyan embereket minősítesz, akiket nem is ismersz. Előítéleteid alapján gondolod, hogy biztos nem értenek semmihez, szóval eléggé elfogult vagy,
A mi közmunkásaink között van kőműves, ács, vízvezetékszerelő, érettségizett és igen, olyan is, akinek 8 osztálya van. Olyan ember nincs, aki nem ért semmihez, és olyan sincs, aki mindenhez. Szívesebben dolgoznának a szakmájukban, hidd el.

Apropó fűnyírás :) Na, pont ez az, amire roppant kényes vagyok, és igenis lehet rosszul csinálni.
Nagy előkertek vannak nálunk, "közterület", de semmiképpen nem engedem lenyírni senkinek, mert elkapkodják, tolják össze-vissza, a damilos pedig tönkreteszi :) Én fűnyírózom, egyenletesen és egyenesen, formára, fűösszeszedővel, és a zúzalékkal körberakom a fák tövét, meg a széleket, és ezt tudják is a közmunkások, tiszteletben tartják, mindig kihagynak :)
amúgy jó fejek.
bögöly
Két dologért haragszom igazán.
Ha hülyének néznek,vagy anyámat szidják.
Most ez az orrnehéz barom,hülyének néz!

Ui:- anyázni,mint fennebb írtam,nem elegáns dolog.
De!
Moldova után szabadon:- Lázár a k..a anyád!
adrenalink
Lehet tervezni az ország új címerét /Szovjetunio mintára/: narancssárga alapon seprű és lapát! A Paprikajancsi új titkos keretéből még talán fussa rá...
perfekt
Jani gyerek!Neked van munkád??!! !Meg ne szakadj a swarczbarbeit--be vigyázz.!Nálam --minden politikusnak heti két alkalommal közmunkát,kellene végeznie,--amihez ténylegesen is értetek,mondjuk,Pl villanyt szerelnétek,amennyiben semmihez sem ért, akkor a doktori címével segédmunkássá léphetne elő.--a maradék időben politizálhattok---ha nem akkor nyema kása Mása!
bakegya
@Sziszifusz: a közgazdaságtan nem az erőssége,de a társadalomtudományok is távoltartottak-a filozófia még csak mutatóban sincs a közelében ennek a szociális és kultúrális analfabétizmussal terhelt orbánbagázsnak.
A nagy magyar-nemzeti kutyafaxálkodásba -a közmunkájukba-a minden határon túli magyarkodókat is bevonni kérem-sorozzák őket is úgy ahogyan szavaztak-azt érdemlik ők is hogy kaszáljanak,kapáljanak a haza felvirágoztatására!
bakegya
A minimálbér hülyítése mellé még közmunka a munkanélkül vergődő képzett -és képzetlen munkaerőnek-hát úgy ahogy vagy jankó te egy nagy marha vagy!-ezért kár volt egyetemre járni neked is de a gazdádnak méginkábbbbbbb!-és ezek a sikeres magyar gazdaság iránymutatói...DDD
dzurinda
@szandokan: "Nincs annyi munka, mint amennyi közmunkás van." - Ez tény.

"Azon kívül nem is lehet egész évben munkát biztosítani annak, aki mondjuk csak a fűnyíráshoz vagy a hólapátoláshoz ért." - Akkor miért nem lehet ezeknek az embereknek átképzést biztosítani?

"Az alapjövedelem pedig felejtős, dolgozzon csak meg mindenki a pénzéért. "

Leszögezném, hogy én sem értek egyet az alapjövedelemmel, de az igazság kedvéért azt érdemes hozzátenni, hogy a javaslat szerint az alapjövedelem bevezetésével párhuzamosan eltörölnének minden szociális juttatást is.
tavaszi
átképzés-átképzés!...és aki ezt nem vállalja (amit állambácsi biztosít)...annak igenis seprű..és lapát. egyszerűen nincs más alternatíva ...valamit valamiért.
postamester
@dzurinda: Kezdeném a csúcspolitikusokkal, és a képviselökkel (szociális juttatás )
Egyébként a kutya is oda sz...k, ahol kupac van !:)))
troppauerhumer
Más szavakkal:
2015 januárjától általánossá válik a kényszermunka, mindenkinek dolgoznia KELL. (Emellett aki a közmunkát megtagadja, 3 évre már most is "kizáratik" mindenféle szociális segélyből, ki tudja, milyen retorzió lesz, ha valaki azt mondja, hogy ő bizony nem bírja.) Januártól pedig éppen ingyen temethet úgyis, önerőből, szülőt, házastársat és gyereket egyaránt (az is meg van oldva).
Aki tehát nem akarja ezt, az szerezzen magának állást vagy legyen vállalkozó (akkor pedig fizetnie kell, akár van bevétele, akár nincs, a különféle címeken a fejpénzt, amelynek minimumát a kormány gondosan előírja - ami összességében akár több is lehet, mint a közmunkásbér és a befizetést még késedelmi kamat is terheli).
Ki van ez találva nagyon.
A másfél millió közmunkás országa leszünk, a szociális biztonság pedig a sztálinistának - újabban liberálisnak - mondott alkotmányban maradt.
troppauerhumer
Én úgy gondolom,. hogy ez nem munkahelyteremtés, hanem munkaszolgálat éhbérért. Erre akar minket ítélni Lázár, aki önmaga drága szállodákban több tízezer forintért reggelizik és közben fenyegeti a norvég partnert, hogy Magyarországnak nem kell a 40 milliárdos támogatás, ha nem ő osztja a pénzt. Ne ossza, mert akkor már útközben elfogy. Arra szeretnénk költetni, ami égetően fontos a számunkra. Nyomor csökkentése, egészségügy rendbehozatala és az oktatás részére a pénz visszajuttatása. Ezt akarjuk és nem a Lázár pénzosztót.Azt a közmunka díjat is miből akarják majd kifizetni, amikor csúcson az államadósság? Már kezdem nem szidni a szavazókat akik 2/3-al megválasztották őket, így saját gödrükbe fognak beleesni. 2010-ben amikor átvették a kormányt volt pénz a kasszában, mert abból tellett mindenféle dinom-dánomra, gyorsan felélték, az utánpótlásról meg nem gondoskodtak, mindenféle zűrös hitelekbe belemásztak. Matolcsy is gondoskodott az MNB tartalékról hogy kiürüljön. Ne engedjük meg, hogy teljesen földönfutókká tegyenek bennünket! L Ne legyenek EP. képviselők se ők se a JOBBIKOSOK!
Hellcat
@Senara: Mindig mindenre azt mondták hogy majd jövőre...majd jövöre beindulunk...majd jövőre elrugaszkodunk meg a többi...
Nil
@szandokan: Butuska vagy
Munka van - tanulni meg mindenki képes - ok vannak fogyatékossággal élő emberek - de még ők is - külön foglalkoztatójuk van és nagyon ügyesek - és nagyon szép dolgokat csinálnak. Ha jártál volna a Kézenfogva Alapítvány május elsejei rendezvényén láthattad volna. A segédmunka alatt pedig azok is megtanulják a szakmát, akiknek a családi háttere miatt nem volt lehetősége tanulni - régen x év segédmunka után szakvizsgát lehetett tenni.
Nincs olyan hogy valaki csak fűnyíráshoz ért - vagy önmagadból indulsz ki? Más szemében a szálkát magadéban a gerendát sem?
picike
lehet a köz után nem jár jár csak egyszeri jutattás , ami nem vonatkozhat majd a nyugdijhoz ,hát ennyi a közmunka
kevijenicsaja
Közmunkások egyik nap az út bal oldaláról a jobb oldalára söprik a szemetet. Másnap az út jobb oldaláról vissza a bal oldalra. Csak azért, hogy legyen munkájuk. Ezt mesélték nekem.
human
Mindenkinek munkát! Mindegy milyet és mennyi fizetéssel. Ez tényleg nem a régi jó szocializmus, hisz most vannak politikus, pártközeli vállalkozó milliárdos polgártársaink is.
Dr plágium
Neked közmunkát, te aljas féreg!
Munkát igen, valódit azt amit ígértetek aljas politikusok!
szandokan
@Nil: Én mindig önmagamból szoktam kiindulni, azért is szoktam mondani, hogy mindenki a saját sorsáért felelős. Rajtam még soha semmilyen munka nem fogott ki, nem véletlen tartok ott, ahol.
szandokan
@dzurinda: Nem lehet mindenkit átképezni, ezt te is tudod, és mivel a legtöbb szakmában túltengés van, ugyanúgy közmunka lenne a vége. Az alapjövedelem ebben a formában esetleg még működhetne is, talán...
szandokan
@JAJMÁR: Én is csak az árkok széleit szoktam damilossal lenyiratni, a többi fűnyírós téma.
Desischado
Közmunka = rabszolgamunka. Éhbérért. Ez ki van találva, akik ezt akarják, azoknak ajánlom, hogy nekik kelljen csinálni, főleg lézer jankónak, meg orbánnak. Majd kirúgják a munkahelyekről az embereket, és visszaveszik sokkal kisebb bérért. Megteremtették a modern rabszolgatartást Magyarországon. Ez az embertelenség csúcsa! Hálás köszönet az összes szemétnek, akik rájuk szavaztak! Ezzel nem fog emelkedni a GDP, és egyébként sem erről volt szó, hanem rendes munkahelyeket igértek! Férgek!!!
dzurinda
@szandokan: Mindenkit nem lehet, na de hogy fel sem merül a gondolata annak, hogy az arra érdemeseket átképezzék, az nem egy jó dolog.
nyanya001
Nektek meg annyi bért mint a közmunkások kapnak !
Bár, még annyit sem érdemeltek !
Desischado
@nyanya001: Drága Nyanyám, a szivemből beszéltél megint!
kkalman
Elkopott az egy millió munkahely délibábja. Maradt a közmunka - nem lehet 200 ezernél kevesebb közmunkás -, ami soha nem lesz valódi munkahely. Maga a közmunkabér a megélhetéshez kevés, az éhenhaláshoz sok. (Nem mellesleg a minimálbér is ez a kategória.)
Politikusainknak kellene közmunkabérért vezetni az országot, hogy megtudják, milyen az ha nyomorra ítélnek embereket.
Hellcat
Ez a jövőkép idehaza...elmész külföldre dolgozni vagy közmunka...az normális munkahelyek sorra szűnnek meg...
Nil
@szandokan: Akkor csinálj meg egy agyműtétet, vagy építs fel egy házat-bár ha éppen kőműves vagy akkor meg tudod csinálni
VAn akitől minden lehetőséget elvettek - de ha kap akkor él vele.
Én csak felhasználói szinten értek a számítógéphez, tehát lehetek ugyan rendszergazda papíron, de nem fogom tudni elvégezni a dolgom, mint ahogy gépészmérnök sem vagyok és nem is szeretnék lenni- tehát nem tudok megtervezni egy alkatrészt vagy bármit - folytathatnám. Nem tudom hány éves vagy, azt sem milyen végzettséged van-valószínűleg hímnemű vagy. De valami megakadályoz abban hogy gondolkodj. Járj párhónapig a másik cipőében aztán lehet beszélgetni - persze ha nincs rád írva hogy roma vagy akkor könnyű. HA volt egy csomó játékod gyerekkorodban akkor is ... de ha a putrisorra születtél volna akkor "kicsit" nehezebb dolgod lenne az életben. Te ezt választottad - ők meg mást - a nehezebb utat. De ettől nem lesznek rosszabbak mint te.
Remélem megtapasztalod hogy milyen az amikor csak önkéntesként vagy közmunkásként végezhetsz munkát - látod hogy csak a rossz törvények (munkabérre rakodó terhek) miatt nem tudnak felvenni - pedig kellene az ember. VAgy azt amikor 8 óra helyett 12-16-t dolgozol ugyanannyi bérért - vagyis kellene még egy ember de nem vesznek fel-pl a kereskedelemben nagy divat. VAgy azt amikor a vállalkozó minél kevesebbet akar fizetni miközben lenne miből rendesen megfizetni az embereit - de minek ha mindenki csak azon görcsöl hogy legyen munkahelye. Nem mennek ki az utcára tüntetni, nem sztrájkolnak - elkorcsosultak - birkásodik a büszke magyar hála az oktatásnak, a rossz példáknak.
Nem tudom te mit dolgozol de lehet hogy azok közé tartozol akik tönkre teszik a Földet, pusztítják az életet és közben büszkék magukra hogy van munkahelyük - gratulálok!
Dr plágium
...tanulj fiam mert sosem lesz belőled közmunkás !

Dögölnétek meg ott ahol vagytok!
bakegya
@troppauerhumer: @Hellcat: @nyanya001: @Hellcat: @Nil: ERRŐL VAN SZÓ,meg amennyivel többről még ezután szembesítenek magyar aki itthon maradtál,tanultál,dolgoztál-vagy dolgozni szeretnél.Pusztán élni akarsz a szülőföldeden. S ezt, jól teljesítő magyar gazdaságnak nevezik AZZAL A HALOM ÁLLAMADÓSSÁGGAL AMIT PUTYINHOZ LÁNCOLVA ORBÁN A NYAKUNKBA VARRT !Jani közmunkásokkal fogja letermeltetni "narancsligetben 25 éve sikeresen,gazdagon szüretelő orbánbagázs fideszpárt -könyvelői" .KETTŐSKÖNYVELÉS MŰVÉSZETÉN EGYENSÚLYOZGATVA TISZTELHETNEK BENNÜNKET AZ EU POLGÁRAI IS MONDHATOM-marha nagy haszonnal zárhat az álomháztartás.
A visszaállamosítás művészetével gazdagodnak de csakkkk a kiválasztottak oldalkocsijukban az orbánnak tetsző egyházfiakkal-kíváncsi lennék,hány munkaerőt foglalkoztat az orbánfamilia-legitime adózottan?!!Mennyi milliárdot forgat vissza a gazdaságba a felcsuti csőbehúzónk,de ha már a simicska a kedvenc-mennyit adakozott az elmúlt 25 évben szociális intézményrendszerbe CSAK ÚGY LAZÁN,AZ ÁM HAZÁM!-ahol már a legrászorultabbaknak közétkeztetés sincs.Menekültek,hajléktalanok,de a menzákat is említhetném stb.Ha a multik nem adományoznának bizonyos embercsoportok,éhen halnának ,még a babtisták mellett is,de említhetném bármelyik jogilag kedves felekezetet is.A csányit csak azért hagytam ki,mert az rájött, hogy maga helyett,hasznosabb ha a pénze dolgozik-mégis gerincbeteg lett,de mindegy!-aztán még lenne kiket névvel címmel köröztetni nem csak gazdaságrongálás céljából,de azokat egyenesen orbán takargatja OLAJOZOTTAN,milliárdokkal és mindezek ellenére győztem-sikeres meg legitim,MEG AUTONÓM vagyok...meg tiszteljenek...de még az utamba se kerüljön senki más CSAKKKK A FIDESS:MINDEN MUNKANÉLKÜLINEK KÉNYSZERMUNKánaán...jani kocsit hajt
Lézer blokkoló-kikapcsolva... "ahogyan szavaztál azt kapod"Hajrááá magyarok!DDD
JAJMÁR
@Nil: 5:50 Ez a szomorú valóság, nagyon jól megírtad:(
Hozzáteszem az én tapasztalataimat: a civil egyesületek pályázatokból élnek, (de a lázári álom ezt a támaszt is könnyedén lazítja) de a magyar lelemény próbál túlélni. van aki a szomszédos országban pályázik, testvérszervezettel, hogy fizetni tudják a dolgozókat. (..és nem fordítva, büszke nemzeti kormány ! Az anyaország kénytelen erre!)

Van egy olyan hír is, hogy most nyertek egy pályázatot új emberek felvételére, (bizonyíthatóan csak kezdő és új lehet az ember), de a betanítók, mentorok megtartására nincs pénz. Ők betanítják az újakat, önkéntesként, fizetés nélkül.
Ja, a munka? - drogos és alkoholbeteg, viselkedészavaros fiataloknak értelmes programok szervezése, beszélgetések, kimenni a külvárosi telepekre, iskolákba. Ingyér...
@szandokan: meg lehet próbálni.
mate03
@kkalman: Most már annak örülök hogy ,rég elmúltam 40 ,éves!
postamester
@tavaszi: tegnap, 17:03

Szivi !! Gyógyszert bevetted ???
nezelodo
"tavaszi
átképzés-átképzés!...és aki ezt nem vállalja (amit állambácsi biztosít)...annak igenis seprű..és lapát. egyszerűen nincs más alternatíva ...valamit valamiért."

...és miről, mire képzik át a munkanélkülit? Ki fizeti az átképzést? Egyáltalán tudod-e hová folyik be a továbbképzési hozzájárulás, amit a munkavállalók után fizetnek a munkáltatók, és abból kellene finanszírozni a képzést? Tudod-e ki felügyeli pl. azokat a tanfolyamokat, (és ki szedi a pénzt), amit 150-200 ezer forintért végezhetnek a nagyon szorult helyzetben lévők, hátha kapnak valahol a papírjukkal állást?
Nem lenne probléma, ha meglenne az az egymillió új munkahely, amivel a hazugovics etette a választókat, csak valahogy az un ortodox módszer nem fialt munkahelyeket!
Ha olyan tempósan emelkedett volna a valós munkahelyek száma amilyen tempósan növelte a mindenki jobban jár elvek mentén a beszedett a bérek után beszedett járulékokat, és adókat, már itt lenne a Kánaán, a munkavállalóknak is.
Ment a nagy duma a bezárt szénbányák újranyitásáról is. egynéhány megnyílt. most tavasszal be is zártak, persze csendben, és nem volt ott Orbán a párt (közszolgálatinak csúfolt) tV-k kamerái előtt az ünnepélyes a fekete szalag kihúzásánál az üzem bejáratánál.
Szóval a lózugok kevésnek bizonyultak, a dumagépek pedig továbbra is ontják magukból az megvalósíthatatlan KISZ-es akcióterveket, amelyek még a szocializmusban sem valósultak meg soha, és senki nem is kérte számon a meghirdetőiken. Egyszer remélem, mégis számon kéri valaki rajtuk, és elszámoltatják őket a benyelt, pofátlanul sok pénzről is.
kukac50
Lázár még a közmunkabért sem érdemli meg!
Les miserables
@dzurinda: Bizony szakmai képzések kellenének.De az ország lakosság fele 8 osztállyal vagy kevesebbel rendelkezik.Nos egy 6 osztályos ember kéotelen lenne megtanulni egy cnc esztergagép müködését.Vele termeltetni eladhato terméket ,olyan feladat lenne mint vaddisznot angol wc e szoktatni.Miután használta ne felejtsen el kezet mosni.
Nil
@JAJMÁR: nagyon jó lenne ha az önkéntes munkát nem csak a közmunka kiváltásánál vennék figyelembe.
Öt éven át dolgoztam önkéntesként napi 6-10 órát hogy ne buggyanjak meg otthon - érezzem hogy van értelme annak hogy levegőt veszek.
És azt sem akartam hogy azok győzzenek akik a korom miatt leírtak a nyílt munkaerőpiacon
bögöly
Csak úgy eszembe jutott..
Nem is biztos,hogy oly jó ötlet 1millió ember kezébe kapát,csákányt adni!
Könnyen előfordulhat,hogy nem a földbe vágják!!
nemjoezigy
Kedves @Nil: nagyon tetszett a "@szandokan: Butuska vagy"! Sokkal jobb mint a másik lebunkózása, lehülyézése, stb.
Egyébként a közmunka csak akkor ér valamit, - hosszú távon - ha van a tevékenységre fizető képes kereslet. Egyébként a képzés "csak" az idő hasznos eltöltése.
Később leírom, hogy mikre gondolok, addig tovább olvasom a kommenteket.
nemjoezigy
"A kormány szeretne érdemben megváltoztatni azon a helyzeten, hogy a földalapú támogatások 75 százalékát, a vidékfejlesztési támogatások pedig négyötödét a pályázók 10 százaléka kapta meg. A források igazságosabb elosztásával nagyobb támogatás juthat a munkaerő-igényes ágazatoknak, mint az állattenyésztés vagy zöldség-gyümölcs termesztés – mondta a politikus."
Ugyan-már!!! Miért hinnénk el. Ha komolyan gondolná, akkor már komolyan gondolták volna, tehát nem így csinálták volna.
Nem az a megoldás, hogy innentől máshogy lesz (amit nem hiszek), hanem, hogy vissza kellene csinálni! IGAZSÁGOSAN OSZTANI!
A csókosok és a gazdagok ebbe nem mennének bele.
human
@nemjoezigy: A 2010 óta kapott túlzó kedvezményeket nem vagy csak részben lehet visszavenni a fideszes politika nyerteseitől. Persze ehhez ezt a kormánynak is akarnia kellene, de ne ámítsuk magunkat.
eva1950
Azt üzenem Lázárnak, hogy rendes munkát, az elvégzett munkáért élhető fizetést, nem pedig, a még éhbért sem elérő alamizsnáért dolgoztassák az embereket, én már nyugger vagyok, nem érint, de nagyon sajnálom, hogy kihasználják a nincstelenségüket, kiszolgáltatottságukat, jó lenne, ha odafönt az ő bagázsában lefaragnák a költségeket, s a lejjebb dolgozóknak adjanak több fizetést, egy mondjuk átlag 2 gyermekes családnak is csak az éhséget, minden szükséget nélkülöző nagy O, amit adnak, ill. szeretnének, akarnak, akarnak a fenét ... csak beetetik szegényeket ... ház ez a nesze semmi, fogd meg jól ... azt kapják a szegény reménytelen emberek. Ezek nem itt a földön élnek, nem is írok többet a véleményemről, úgysem jut el hozzájuk. A szegény szegény marad, ők meg akik jól élnek sza ... k ránk.
Boszi27
@kkalman: Mondjuk ha a teljesítményüket nézem, még a közmunkabért sem érdemlik. Károkozásért a többszörösét kellene befizetniük a mostani fizetésüknek.
juditida
Majd ha ő és a bandájuk is közmunkából fognak élni akkor ajánlgasson közmunkát a nyomorgó éhező embereknek. Most tényleg, ezt akarták akik rájuk szavaztak ?
Várjuk a papi tizedek bevezetését is !
Boszi27
@tavaszi: Az átképzésnek akkor van értelme, hogyha hiányszakmák vannak. Másképp kidobott pénz az állam részéről, és az átképzett ugyanott van ahol volt, sőt új szakmájában pályakezdőnek minősül. Mondj már néhány hiányszakmát, amire szükség lenne Mo-n !
Zsuga
@Boszi27: Pillanatnyilag a munkanélküliek számára szinte csak a nyelvtanfolyamok adhatnának segítséget a boldoguláshoz, persze nem olyan gyatra, olcsó módszerekkel, ahogy azt nálunk a pénzteleneknek biztosítják. Én is voltam olyan szerencsés, hogy bekerültem egy 3,5 hónapos tanfolyamra munkanélküliként, ahová a közel száz jelentkezőből tizennégyet vettek fel. Valamire jó volt ugyan, de hasonló színvonalú gyorstalpaló tanfolyamokkal még nem lehet túl messze menni. Ráadásul amellett, hogy az OKJ-s és diplomás jelentkezőkből is többszörösének lenne igénye az ingyenes nyelvtanulásra, a sima érettségivel bírókat eleve ki is zárták a lehetőségből.
Egyébként pedig örvendjünk a jó hírnek, hogy mindenkinek lesz legalább közmunka, ami tutira fellendíti a magyar gazdaságot! Emberek! Nem kell majd közelharcot sem vívni a pár tízezeres melóért! Megtisztul az ország, mert a milliónyi közmunkás napi 6-8 órában szemetet gyűjt és kaszál. A statisztikáink pedig már meg sem említik a munkanélküliek hányadát.
Boszi27
Igazat adok neked abban, hogy az idegennyelvvel lehet boldogulni, úgy ha külföldre ki tud menni az ember. De itthon azzal együtt is elég nehéz.Én nem igazán tudom elfogadni ezt a dolgot, hogy tanulunk, tanulunk és a végén elhagyjuk a hazánkat, ahol felnőttünk és valahol egy másik országban fogunk megöregedni. Ez ellen egyik kormány sem tesz semmit. Mindegyik hagyja, hogy tömegével elmenjünk, és elbagatellizálja a dolgot. A közmunka nem fog maradásra bírni senkit, drága, ha az állam oldaláról nézzük. Kizárólag a foglalkoztatási mutatókat szépíti, de azt is csak akkor, ha ilyen jó hungarikum-módszerrel számítják. Katasztrófa az egész.
Boszi27
@Zsuga: Bocs nem címeztem az írásomat. Az előbbi kommentemet neked szántam.
picike
se iskolai végzettség semmi oda jó a közmunka ,vagyis végül is legalább lehetőség adás az életvitelhez ez szép

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.