A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet – közölte Kurucz Éva kormányszóvivő az új kabinet első, péntek délután tartott üléséről adott tájékoztatásában.

Kifejtette: a kormány döntött arról, hogy nemzeti programot indít a budai várnegyed és a Budavári Palota újjáépítésére a 2014-2024 közötti időszakra vonatkozóan. Ennek a felújítási programnak a keretében a miniszterelnök és hivatala 2016. március 15-ig a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik.

Kurucz Éva arról is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Hende Csaba honvédelmi minisztert, tekintse át annak lehetőségét, hogy a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költözzön legkésőbb 2016. március 15-ig.

Hozzá hasonlóan Fazekas Sándor földművelésügyi tárcavezetőnek a minisztériuma Debrecenbe költözését – szintén 2016. március 15-ig – kell megvizsgálnia.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek pedig a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága Kecskemétre költözését kell megvizsgálnia. Utóbbi azonban már hamarabb megtörténne, legkésőbb az idei év végéig.

Az új kormányszóvivő tájékoztatása szerint a miniszterelnök – lehetőség szerint – kedden kívánja felterjeszteni az összes államtitkár személyét Áder János köztársasági elnökhöz kinevezésre.

A miniszterek kinevezése, majd parlamenti eskütétele után, péntek délután tartotta első ülését a harmadik Orbán-kormány.

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
a cikk nem tér ki rá, hogy a koronát is viszi-e magával?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pbalage
a cikk nem tér ki rá, hogy a koronát is viszi-e magával?
postamester
@pbalage: Utána meg a Schönbrunni Kastélyba...
pbalage
hosszú évek óta most nézek RTL híradót, de ilyen szarkasztikus cuccot már régen láttam, igen jól sikerült.
"Saaaajnos-saajnos nem szeressük a viktort" hangnemben megy.
hetöndöe
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.

--Válogasd meg a szavaid, vagy te is repülsz innen.
libelle
@pbalage: Na de ki szereti??? Persze cöfcösökön és a békemeneten kivül.
postamester
www.atv.hu ma 18:15 HIRVITA...szenzációs !!!
Csintalan mint felmosórongy, megint 2 NÖ mosta fel a padlót !!!
qxy
Na és amikor megy a turista csoport arra felé, Az idegen vezető.- és ott az Orbán vár.- Turisták.- " Hadd várjon" "
postamester
@postamester: Csintalansanyika az évek óta megszokott rózsaszinü " blúzában "
és az Ö bicskanyitogató modorával...(vagy modortalanságával )
Pálinkafőző Rézüst
@hetöndöe: miért nem rúgnak ki megalázó megjegyzések nélkül??
nemzeti_nyugdíjas
Szétköltöznek mert nem bírják egymás szagát?
mariaberta
Erre vár, mióta megszületett

Ami pedig a minisztériumok vidékre költöztetését illeti, így akarja meggyengíteni Budapestet, mert itt még van ellenállás, nem hódolt be a főváros teljes mértékben a Fidesznek.
Ez az én véleményem.
miazavalami
Szerintem Szent István koronájával fogják megkoronázni.
adrenalink
@qxy: "mikor megy a turista csoport arra felé" amikor megtudják, hogy kötelező program...
Manhattan
Nem száműzi, csak el akarja rejteni őket szem elől. A sajtószabadságot két napja herélte ki a kormány, az ellenzékben összesen nincsenek annyian, hogy az ország minden irányába futkossanak. Mire kiderül, hogy mit is csinálnak a kétharmadra való hivatkozással, a Néppárti kormányzás jegyében a korona a fején lesz, mi meg lehetünk valamelyik Mészáros, vagy Tokaj-i bírtokon újkori rabszolga...
Nil
Szép lassan alakul a királyság
Még ki kell üríteni a palotát,áthozatni a koronázási dolgokat a parlamentből van idejük.

Vidékre meg azért kell költöznie a hivataloknak hogy legyen indok az utazási költség térítésnek és a budapesti lakásnak
Pálinkafőző Rézüst
@amaramaistanna: előbb utóbb minden szemetet elszállítanak...
m.macskosz
@miazavalami: Miért nem Dózsáéval?

(Én kérek elnézést, már meg is bántam,
kedves TEK-es net-figyelő kommandó!)
m.macskosz
@Nil: Emiatt ugyan soha nem voltak skrupulusaik...:(
perfekt
És akkoron mikor a Duna beáll a jégen megkoronázzák! Már írják is a z élete történetét-Címe" A Felcsúti vályog viskótól,a Királyi várig"!
Tulipánfa
Ez egy orbáni baromság, de lehet míg a népek ezen szörnyülködnek valami disznóságot megszavaz a nagy család a parlamentben.
Lehet ez a NER orbáni értelmezésének megfelelő eljárás. A polihisztor vezénylőtábornok álmodott valamit, a sameszok rávetik magukat a végrehajtásra, a népeknek pedig joguk van örülve helyeselni.
Kérdés, a felcsúti stadion után, erre az égetően fontos őrültségre hány milliárdunk fog rámenni?
Desischado
Elképesztő, hova el nem jut! Hiába, amíg Magyarországon a hülyék vannak többségben, addig neki áll a zászló!
karma1
Gyerekek! NEM EZ A HIR!!! Hanem az UJ kormanyszovivo szemelye, Kurucz Eva!!! Ki se szurtatok, hogy kuszafogu csendben elsullyedt a balfeneken?
csip-csop
ezek a mi szeretett minisztereink ugy cserèlgetik az irodàlyukat, mint èn a bugyimat.
human
@karma1: Én azt nem értem, hogy találhattak nála is primitívebbet.
Grafix69
Végül is Felcsútról közeledik a királyság felé, nagyon ügyesen csinálja nemsokára koronázás is lesz ,talán még válása is lesz aztán csodálatos esküvő a Mátyás templomba ahol egy Azeri fejedelem lányával pecsételi meg a keleti nyitást. Szerintem igy lesz ez pár éven belül.
Grafix69
Még annyit ,hogy lehet ,hogy fél már a méltóságos mert azért a várat nehezebb bevenni oda ostrom kell:)))
karma1
@Grafix69: Ja, vagy egy csapat lelkes japan turista,... Azok elott nem marad kapu zarva,... Es mindent le is fotoznak!,...:-)))
karma1
@human: 8.28-ra: Orbanisztanban semmi sem lehetetlen, es lehet, hogy ez a bige egy fokkal jobban nez ki, mint kuszafog eftarsne, de par fokkal sotetebb,... Nem mindegy, ki a szovivo? Ugyis csak hazudik es azt mondja, amit a szajaba adnak,...
karma1
@Grafix69: 8.49-re: Tudod mit? Ez egyaltalan nem lehetetlen, mint ahogy Putyin is lecserelte a kicsit oregecskedo nejet egy fiatal "modell" modellre, sztem csak azert, hogy legalabb a csaladi fotokon elonyosebben mutasson,...

Levay Aniko jol elhasznalodott az 5 gyerek megszulesebe, felnevelesebe, es egy akarnok uralmaba otthon, mert orban az a valaki - embernek nem neveznem - , aki sehonnan, senkitol nem fogad el kritikat, otletet, kiveve, ha nem uj stiklirol es penzszerzesrol van szo...
karma1
Je, fijjug-janyok, azt vettem eszre, hogy matol lelassult a "Hozzaszolas kuldese", ugy latszik, muxik mar a cenz, meg az ura!,...:-)))
magyarbakancs
Koronát viszi magával.?
2002-ben is oda akart költözni a Sándor palotába.
Grafix69
@karma1: aktiv vagy nagyon rendben is van ez de az utcán lennének ilyen aktivak.
bakegya
Nem mindegy hol szakad rá a mennyezet a hazugságai ,sumákságai miatt?
karma1
@bakegya: Azert a muemleket nagyon sajnalnam,... Olyan regota ott van es olyan szep,...:-))
bakegya
@karma1: tévedsz,minden rendszerváltogtó belepiszkított abba már nem egyszer de többször is.A LEGSZÉLSŐSÉGESEBBEN a második vil háb aztán végképp szétlökte-a csehek képesek voltak prágát egészben tartani,de a szarházi magyar királyság azt se volt képes tárgyalások útján átmenteni nekünk.
Az igazán adakozó családok címerei ma is ékesen diszítik,de nem a vár,hanem a Mátyás temmplom főhajójának falát-akik a többszöri újáépítés terheit is felvállalták-
Ma már csak egy szarkafészek az egész kóceráj.
bakegya
Aztán ha most ez a seni, aki onnan eszik, ahova szarik ,oda bebútoroz akkor csak egy disznóóllal lesz több,mint annyi amennyi.
miazavalami
@m.macskosz: Azért mert az paraszt vezér volt. Orbán ahhoz nem elég okos hogy rendelkezzen a józan paraszti ésszel...
Így kell fogalmazni és a tekesek békén hagynak.:-)
csikknorisz
@karma1: Nem Selmeczi helyett van Kurucz, egyik a párt szóvivője, másik a kormányé. Szóval nem kell aggódni, a szoliszőke "okosságaitól" továbbra sem lesznek mentesek az MTI-hírek.
bencemacska
@pbalage: Az RTL II. esti híradóját nézd meg, az nagyon objektív.
qxy
Ugye a Királyokat le is lehet azonnal váltani? Na meg ne egy királynak menekülni kellett ugye? Na meg ebbe bele is pusztult egy jó néhány? mert segítettek neki. Ha így van, nekem mindegy lehet akár hétfőtől király azt űzzük ki az országból. De gyalog! ! ! egy szál semmi a kezébe! !
human
@qxy: Sajnos már kitalálták a bankszámlát, úgyhogy csupasz seggel biztos nem fog távozni.
bencemacska
@karma1: ma, 09:31

Én meg azt hittem, hogy az én gépemben van a hiba!!!
qxy
@human: Tudod, le kérném az egyenlegét és legalább 10 évig figyeltetném van e pénze, mit vesz kinek vesz mennyit vesz.de a családot is . Nyugi. ott is ugrana ahol nincs árok ha rajtam múlna.és egy szál gatyába.
human
@qxy: Azért ugye te is tudod, hogy nem lesz ez így. Legszélsőségesebb esetben el lesznek kergetve és mondjuk Azerbajdszánba menekülnek az összes offshore cégükkel, svájci számlájukkal. Én ezzel is meg lennék elégedve. Legalább nem rabolnák le tovább az országot.
troppauerhumer
Míg Lázár"úr"és a FideSShorda dőzsöl ,vadászik,addig:

A chaten írta egy értelmiségi hölgy ma...:
"Kedves ismeretlen-ül", de a Maros Gáborhoz kapcsolódóan írok Önnek. Sajnos nem csak némely színész és újságíró "éhezik", mondjuk inkább nyomorog. Nagyon sok korombeli többdiplomás mérnök is küzd a mindennapos pénzproblémával, nyomorog, és ne is beszéljünk arról, h a munkában 50 felett már nem kellünk. Ismerőseim közül -szégyen-, de többen kukáznak, üveget gyűjtenek, abból szednek össze 4-5000Ft-ot, az adó levonása után, mivel a visszaváltóban ugye ezt meg kell fizetni, és jó esetben nem jelentik fel, h ellopta a főváros tulajdonát képező szemetet.. Én pl pont az építőiparban dolgoztam, ahol semmi esély munkára. Próbáltam a szakmám közeli területekkel, nyelvtanítással, de mivel pénz nincs, mindenki meggondolja, mire költi a pénzét, és pl a nyelvtanulás féle "luxust" már nem engedhetik meg. A vésztartalékjainkat éljünk fel, és akinek él nyugdíjas szülője, ő segít néhány ezer forinttal. Nekem nyugdíjam nincs, mert kb 10 évem lenne addig, ha addig nem változtatják a korhatárt. Az önkormányzati 22800.-ft ért kell megalázkodni, és nagyokat nyelni nap mint nap. Ez nagyon sok energiát vesz el, és a család felé pedig tartanom kell magam, csak a türelem az már rég elfogyott, és a rossz érzés meg csak erősödik. És igaz, a "barátok" ismerősök mind megléptek, h még azt se kelljen megkérdezni, hogy vagy? Igaz, én sem szívesen hallgatom a negatív dolgokat másokról. A segítségnyújtásról ne is beszéljek, mert csak segítség kérés van. Bocs a pesszimista depressziós gondolatokért, de nem látom a kiutat, lehetőséget, és nem tudom hogy fogom kibírni, a tűrőképességem határán vagyok, -valószínű sokad magammal-"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.