Az RTL KLub híradója szerint évek óta felesége százmilliós lakását használja a debreceni polgármester Óbudán, noha az nem szerepel a vagyonbevallásában.

A híradó megkérdezte a szomszédokat, akik elmondták, hogy valóban gyakran látják ott Kósa Lajost. A szakértők által százmilliósra becsült lakóparki ingatlan a politikus feleségének nevén van, neki azonban a fellelhető dokumentumok alapján soha nem volt annyi jövedelme, hogy ilyen értékű lakást vásároljon.

Kósa az RTL Klubnak azt nyilatkozta, azért nem tudott eddig senki a 155 négyzetméteres, 4,5 szobás lakásról, mert "sosem kérdezték". Megszerzésének körülményeit úgy magyarázta, hogy egy korábbi debreceni házukat cserélték el erre a lakásra, ugyanakkor vettek egy másik debreceni házat is, aminek a hitelét azóta is törlesztik.

A riport szerint egy olyan beruházó cég is összefüggésbe hozható a drága ingatlannal, amelyik korábban Debrecenben több beruházásban is részt vett, erről azonban a holnapi Házon kívül című műsorban derülhet ki több.

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr.rézbagoly
Összespórolta a lelkem a havi 47 ezerből!!!Meg kiegészitette a konyhapénzből!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dr.rézbagoly
Összespórolta a lelkem a havi 47 ezerből!!!Meg kiegészitette a konyhapénzből!!!
Gedeon74
"Mert sosem kérdezték." Vagy kérdezték, de nem tudott rá pozitívan válaszolni...
Mobil123
Hiába !! lalal ügyesen összeszedte a 20%-ból!
Mobil123
@Horizont: Vannak olyan erős lámpavasak amik elbírják ezeket??? Hát én már csak akkor kapcsolok tv-t ha vasalok.
Vasárnapiiskolás
Milyen jól tudnak spórolni a fdeszpatkányok. Le a kalappal!
Szimba
Nem túl sok már ez az eltitkolt, vagy szerzett ingatlan - nagy értékű - ügy a fideszes nagyarcok részéről? Szerintem: de. Aztán miért nem kezd valamit ezzel a balolal? Mert nincs hol. Ahol lehetne, minden fideszes kézben van. Nav, bíróság, média. Nagy a baj.
Szimba
"Kósa az RTL Klubnak azt nyilatkozta, azért nem tudott eddig senki a 155 négyzetméteres, 4,5 szobás lakásról, mert "sosem kérdezték". - de kérdezték.A vagyonnyilatkozatban.
Szimba
@Horizont: Miért ne néznének hülyének. Lsd. még mindig ők kormányoznak.
kukac50
A parlagfű irtásra összeadott 1% pénzből vette!
F_Viktor
Kósa és a felesége lakása??
Miért nem a szőke barátnőé?
Ó, mily dolgok mennek végbe e szent keresztény családban... Talán Haragos Péter meg is áldotta őket?
5 hónapja kering ez a hír, Kósa pedig lapít, nem fenyegetőzik ügyvédjével:
Risztov Éva kavar Kósa Lajos nejével
politikus-figyelo.blogspot.hu/2014/05/kosa-lajos-nejet-lenyulta-risztov-eva.html
F_Viktor
@kukac50: 1%? Az Budán még egy panelra is kevés lenne, közelebb van a 20 százalékhoz. Jön a tél, emelkedik a rezsi...
hetöndöe
Hoppácska,ez belefér a nagy magyar keresztényi értékrendbe,vagy csak egyeseknél tesznek kivételt a megítéléskor?:-)))
Szimba
@Horizont: A szakértők által százmilliósra becsült lakóparki ingatlan a politikus feleségének nevén van, neki azonban a fellelhető dokumentumok alapján soha nem volt annyi jövedelme, hogy ilyen értékű lakást vásároljon." Akkor jöjjön a nav, vizsgálja ki a feleség vagyonosodását. Elképzelhető ez orbánisztánban?
"Ha rájuk szavaztam volna akkor nem érezném, hogy hülyének néznek, de így??? ". Mindenkit hülyének néznek. Mert tehetik.
F_Viktor
@Szimba: Polt Péter most biztosan fogja a fejét.
Megnyugtatok minden jobbert, a nemzet szennyes-mosódása hétvégére megoldja a problémát. Ahogyan szokta...
Szimba
@Horizont: Semmi értelme. Csak látszat vagyon nyilatkozat.
volvós
Ideje, dugóslala már egy alapos elmegyógyászati felülvizsgálat !!!
Törölt felhasználó
Kósa egy szarházi gerinctelen féreg, mint a többi. Még, ha tetszene is a "tekintélyelvűség" ezekre kéne felnézni..haha:)
X-ray
Ez a hír nagyon rosszkor jött... Már majdnem a fidesz-re szavaztam... :)
Tulipánfa
Nem értékeik vannak, ez egy politikai érdekvezérelt párt, csak a hatalom és a pénz érdekli, mert már régen túl vannak azon, hogy valamiféle zsinórmértékhez tartanák magukat."Kósa, a keresztapa alvezére, előadja pártja diagnózisát, miközben az ellenzéket próbálja köpködni.
Tudjuk, az ilyen társaságot nehéz jobb útra téríteni, de bízom benne, gátlástalan, korrupt, harácsolásuk bukásukhoz vezet, és a nemzeti hablatyolás helyett igazi értékek mentén fog szerveződni az ország.
soljanka
Volt az a "Kósa felesége lakást vett..." beküldés. Rákattintottam és azt hozta le, hogy törölve.
Remélem csak azért, mert ez a beküldés ugyanaz.
kkalman
Mr. 20 % pofátlanul hazudik a TV képernyőjén keresztül az egész ország szemébe. A meztelen csiga egy korinthoszi oszlop a gerincéhez képest.
Törölt felhasználó
@Horizont: Nem hinném, hogy erről van szó... Propeller szerintem egy autoblog oldal. Mármint nem a propeller szerkesztő teszi közzé, hanem az előre beállított automatika a partner oldalak RSS feed-jéből átveszi a híreket. Egy külön automatika meg figyeli és törli a "duplikált" tartalmakat(mert a googli nem szereti ezt) és a sajátját teszi prioritásba. Persze az is lehet "presztízsből" van az egész. A reklámbevételeihez ennek biztosan semmi köze amúgy, ha te, ha ő küldi be... Mindenesetre a propihoz hasonló oldalak úgy működnek, mint ahogy leírtam fent...
Yoda69
Orommel latom, hogy kosa is fesorakozott rogan es szargyarto moge az adocsalok listajan.
aremy
kósának nem mondta senki hogy a debreceni putrija harmadát sem éri pesti
ingatlan piacon .
nezelodo
Nahát nahát! Talán tekintsük ezt a kis szerény kéglit egy kis csipettkének? Az egyszeri molnár disznai is csipettkén híztak, elcsípett minden őrlető búzájából egy keveset. Ez a pályázatnyerő cég lehet hogy önként csípett el a saját pénzéből? Biztosan úgy tartja ez a kiváló elme, hogy ez a kéró is belefér abba a legendás húsz %-ba, meg a sokat emlegetett nokiás dobozba...?
Clavigo
:) :) Ez nagyon jó..:)..""Nem kérdezte senki"..:) :) :) A NAV-osok meg végbéltükrözésre kénytelenek járni,,hogy számlaadás kötelezettség elmulasztása miatt,,,egy kis bevételt tudjanak produkálni,,Kegyes Vezérünknek,és Nemzeti Dalárdájának..:)
Senara
Nesze neked RTL kapsz a pofádra még több adót ! Lali apja , anyja keserves munkájával összegyűjtött munkája gyümölcse a lakás ! Csak ez még Lalinak nem jutott eszébe . Meg Gyurcsány háza sem amit felesége apja kapott a piszkos kommunistáktól , amit galád módon megszereztek . Gondolom Lali azért felvetted a lakás támogatást , mert ami jár az jár .
coyote3
Én most az ellenzéki sajtó helyében az összes fekáliafejű fideSS-est végigkérdezném, hogy van -e eltitkolt lakása, vagyona :) És ez a kósa mer valakit fikázni, bírálni... Már nem is találok megfelelő szavakat ezekre, amivel kifejezhető lenne a véleményem!
Kamcsatka
@Yoda69: Csak a lakásbizniszt illetően. Összértékét tekintve elhanyagolható egy ország lenyúlásához képest. Politikai súlyát tekintve, hát nem tudom, hülye félázsiaiakkal mindent le tudtak eddig nyeletni.
human
Úgy csalnak, hazudnak mintha az életük múlna rajta. Pedig a fizetésük, költségtérítésük, bizottsági díjuk, vállalkozásaik bevétele nem indokolja ezt a fokú csaláskényszert.
m.macskosz
@Horizont: ma, 06:21
Bizony, fontos, hogy sokan lássák,
még akkor is, ha sokaknak
ez sem bántja az erkölcsi érzékét.
Az Origo-n már 341 komment van.
Manhattan
Nem lehet, hogy Risztov besegített nejének, Kósánénak?
Strong
Úgy tudom, a házasság vagyonközösséggel is jár.
Már rég megváltoztattam volna a vagyonnyilatkozat alapjául szolgáló törvényt, és kiterjeszteném az egész családra.
Mert bár a politikusnak nincs semmije ...de a felesége, gyerekei, anyja, apja, kutyája, stb..hirtelen 100 milliós házak tulajdonosaivá válnak..
m.macskosz
@Strong: Vagy, ha már az összes háziállat nevén van már pár milliócska, még mindig ott vannak a mészárosok, simicskák...
soljanka
"... és részt vett a magyar-orosz olajszállítások kapcsán felmerült összeférhetetlenségi-korrupciós vádakat kivizsgáló, valamint az Állami Számvevőszék elnökének jelölését szolgáló ideiglenes bizottságok tevékenységében is."
Ez a 90-es végén volt. Így már érthető, ha összejött egy új lakás ára :)
Mobil123
Gondolom attól függ kinek a tulajdonában volt az elcserélt debreceni ingatlan mert ha az asszonyé volt (különvagyon ) akkor lalának semmi köze hozzá. Ha az meg eleve közös volt akkor akkor gondolom ez hiába került a nő nevére. Hacsak nem " a személyét ért sérelemért kapott juttatás;"- ként kapta lalától.
gödörben
@human: születendően lopnak csalnak hazudnak
human
@gödörben: Hát, hogy a szülőktől ezt láttak az biztos. Jóérzésű szülő egy ponton azt mondaná, hogy azért ezt már ne. Egyébként nem inden fideszes politikus ilyen, de nekik nincs is befolyásuk a politikára legfeljebb a városukban.
egon1
@Horizont: Ha minden tolvaj gazembert a lámpavas nevü alkalmassággal akarnál megbüntetni,újra mi lennénk az acél-és a vas,országa,ANNYIT KELLENE GYÁRTANI !!!
egon1
@coyote3:----- Egyetértve veled ! hol van az ellenzéki sajtó-és mennyi emberhez jut el ?!
egon1
@F_Viktor: Abban biztos lehetsz,ha ebben az országban még egyszer demokratikus rend alakul ki,Polt lesz a legelső ember, akit ebből a diktatórikus hatalomból,a demokrácia szabályainak a betartásával,a leendő RENDŐRSÉG vezetőszáron fog elvinni !
F_Viktor
@Horizont: A baloldal helyett az RTL lendült bele, majd egyesével levadássza a fityeszes maffiózókat.
csetere
@F_Viktor: Vajon mennyi jár visszamenőleg nekünk,a jogtalanul felvett költségtérítésből?
egon1
@Horizont: EZ nagyon tetszik ! Hogy lehetne az ellenzéknek-a nem létező sajtójának,leütni a "magas labdát" ha a színfalak mögött zajlanak a háttér alkuk,és igazából senki nem akar pontot !...Csak annyit----nálunk a Metafora olyan mint az Orbán vagy a Gyurcsány féle dakota beszéd,mert a nagy népszédítők (demagógok) ,ott-és ahol tudják baxák át a népet,(ha kell talán szövetkezve) ahol tudják,a saját és az őket hatalmon tartó oligarchák hatalmon tartása érdekében !...ÉS AKKOR A MEGOLDÁS ?-----Az "okosabbja" kivándorol ! A Többinek marad a már rég elfeledett feudalizmus ???!!!
egon1
@F_Viktor: Megelőztél az írásoddal ! Ebben a szerencsétlen országban,csak jobbosok és korcs-beteg egyensúly zavarban szenvedő más fajta emberek vannak,egyvalakit kivéve az pedig az RTL!!!
F_Viktor
@nyanya001: Na, ja, Semjén is megkapta Istenétől a maga ajándékait... Mivel neki két Istene van, úgy kapásból helyzeti előnyből indul...
JAJMÁR
Ezeknek ez a mániájuk, luxuslakás, luxuslakás, luxus... mániákus egy csapat !
gödörben
@human: Én a nem napon barnultakra gondoltam, ha politikus még rosszabb.
Gyuri Géderről
@Horizont: A csoda, az ország népének kezében van. Lámpavas tömkelegével, a kötelet, meg "Köteles" Kövér biztosíthatja, hiszen köztudott, Ö tartalékolt (igaz mások számára) de kölcsön lehetne kérni.
Gyuri Géderről
Remélem, a kormány fizeti a feleség számára a lakás bérleti díját. Hiszen Kósa csak ott lakik, és, jár ami jár. /Ezt a kereszténydemokrata vezér megmondta!/
Szimba
@Horizont: A vagyonnyilatkozatban egyik kérdés: Lakástulajdon és lakótelek-tulajdon (vagy állandó, illetve tartós használat.. tartós használat: kósa nem tartósan használja? Másik: A KÖTELEZETTEL EGY HÁZTARTÁSBAN ÉLŐ HOZZÁTARTOZÓ SZEMÉLYI ADATAI, VALAMINT JÖVEDELMI, ÉRDEKELTSÉGI ÉS VAGYONI VISZONYAIRA VONATKOZÓ ADATOK.
kukac50
Orbán miért nem Kósának,Rogánnak ,Szíjártónak küldött csekket,hogy támogassa a Fideszt?
Volt a pofájukon bőr olyanoknak küldeni akik a létminimum alatti jövedelemből élnek.
Grafix69
Jaj na meg ez is ennek is csak megszületni volt nehéz, szerintem polgármesternek született.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.