Az Atv.hu cikke szerint ezt javasolja a Transparency International Magyarország. 

Az Egyesült Államok törvényei értelmében egy cégvezetőnek, ha korrupcióba akarják bevonni, akkor azonnal jeleznie kell a hatóságoknak a kísérletet. 

A Transparency International Magyarországnak egyébként az a javaslata a most felmerült korrupciós cselekmények ügyében, hogy az Egyesült Államok legyen következetes, ne csak kitiltsa a hat állítólag érintett magyar állampolgárt a területéről, hanem indítson büntetőeljárást is mindazok ellen, akik részesei lehettek a vesztegetési kísérleteknek.

„A külföldön elkövetett korrupciót büntető FCPA (külföldön megvalósuló korrupciót büntető törvény) alapján az amerikai cégeket megvesztegetni, illetve kenőpénz fizetésére rábírni akaró, a magyar kormányhoz közel állónak tartott személyek akár az USA-ban is bíróság elé állíthatóak lennének, ehhez azonban az kell, hogy az Egyesült Államok jogi lépéseket tegyen” – fogalmazott Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi vezetője. Szerinte az Egyesült Államok akkor következetes, ha ezt teszi, hiszen a kitiltás inkább diplomácia politikai üzenetnek számít, mintsem a jogrend adta lehetőségek teljes kihasználásának – írja az Atv.hu.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jancsipapa
Mi az ,hogy akár Amerikában is ? Csakis ott . Itthon biztosan nem .( végül is a belső körhöz tartoznak )
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kukac50
Ott legalább működik az igazságszolgáltatás! Az a Magyar kormánynak és nyomozó hatóságnak, bíróságnak lenne a legnagyobb szégyene.
tivoli
Helyes. Engedjék be őket. Aztán járjanak úgy, mint Al Capone.
whatthefuck
Túl szép is lenne. :)
Úgy mint a MOL vezért mi? Ha jól tudom az Interpol körözést adott ki ellene, ezek meg bevédték, és még el is dicsekedett vele a barom.
sekele
"Odaát" úriemberek vannak.Ha a magyaroknak megfelel élvezzék. Ha nem akkor tegyenek ellene, de ne mindig kívülről várjanak segítséget.
Érjék el hogy az egész országot megszégyenítő 6 személy vállalja a kivizsgálást, főleg ha a NAV vezetősége az érintett.
jancsipapa
Mi az ,hogy akár Amerikában is ? Csakis ott . Itthon biztosan nem .( végül is a belső körhöz tartoznak )
bakegya
Polt Orbán jogvégzett emberséggel leltározhatják a korrupt csontvázakat!
qxy
Adná a Jó Isten. Ki mehetne az egész Fidesz. Hátha mind le csukják. Na ott verheti a nyálát a Viktor.
Csizmás Kond
...mongyuk ha nem láttam volna annyi amerikai filmet akár el is hihetném...:)
nemzeti_nyugdíjas
Az egész kormányt ki kellene küldeni tanulmányi útra hogyan lehet tisztességesen élni.
Toby
Istenem, csak egyszer halljam a hadaró jenki bírót, amint azt mondja: " Orbán Viktor magyar állampolgárt és 18.236 bűntársát életfogytiglanra és teljes vagyonelkobzásra ítélem ! Az ítéletet a kaliforniai "Tent City" börtön-sátortáborban kell végrehajtani !" Az elítélt és társai nem bocsáthatók feltétles szabadlába !"
Szimba
Lehűtöm a kedélyeket:"ezt javasolja a Transparency International Magyarország" Nem jelent semmit.
Senara
Tudom nem történik meg DE Nemzetközi elfogató parancs semmit sem ér , lásd Hernádit . De eljátszhatunk a gondolattal , elmegy az illető mondjuk nyaralni a köz - ért tett állhatatos munkája után és lekapcsolják , korrupciós tevékenység miatt . Lehet Eltolcsi is azért vett üdülőt , hogy ott pihenjenek BIZTONSÁGBAN párttársai
verőce21
Közröhej tárgyává lett Amerikában Clintonné ezzel a Bajnaival... :)
human
Még ha nem is ér sokat, de legalább a nemzetközi körözést megérdemlik.
TASzSz
Meghívó a budapesti követségre! Amerikai felségterület, letartóztatni...
spu00
Ezért találták ki az USA-ban a Lobbi törvényt, s már lehet is tevékenykedni. De ettől függetlenül valakinek már bizonyítani is kellene, mert amig nem bizonyítanak, addig lehet nagyokat mondani, s okos véleményeket írni, főleg elítélni embereket.Nem tudják véletlenül, hogy Hagyó, Hunvald, a tábornokok, a már elítélt áfa csalók már fenn vannak a listán? Mert akkor már nem is kellene keresni a 6 személyt, s megnyugodhatna az ország.
coni
Érthető, ha az USA ezt a döntést a választókra bízza, mert
"Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát"

Ez a nép megérdemli, hogy álmatlanul forgolódjon, mert nem képes 4 évente (most már 4-5évente) felelősségteljes döntést hozni. 4 Millió ember 25 éve nem szavazott egyszer sem.
nemjoezigy
@coni: Az én általam talált számok: A fideszkdnp-re szavaztak 2 millióan a 8 millió választásra jogosultból. Ez akárhogy számolom csak 1/4, (és nem 2/3).
A 6 millióhoz tartozik ~ 1,5 millió olyan ember akik nem jogosultak a választásra.
Tehát 7,5 millió olyan ember élvezi a 2 millió döntését akik nem szavaztak a fideszkdnp-re.
Lehet, hogy mégis csak jobb a svájciaknál alkalmazott kötelező választási részt-vétel.
Nem én találtam ki, de engem nem zavarna, én ott voltam minden választáson (és mindig a nem nyertre szavaztam.
Tehát nem hibáztathatom magam (még ha csak 1/8 milliomod részben is), hogy itt van az ország, ahol van . :-)
rugacs
@nemjoezigy: És az általad kiszámolt további 4,5 millió embert mi gátolta abban, hogy másra szavazzon??
Netán levágták a kezüket?
Vagy háziőrizetben voltak?
Aki nem ment el szavazni, az mi végre panaszkodik??

Én meg úgy látom, a 8 millióból 2 tudta, mit akar.
1,3 millió további 5 összefogott pártra szavazott, 5 olyan pártra, akik előtte és azóta sem tudtak egymással megegyezni gyakorlatilag semmiben sem!
Eme 5 párt sem a választások előtt, sem azóta nem tudott semmiféle normális programot felmutatni!
Akik ha hatalomra jutottak volna, már ezer db-ra cincálták volna fel az országot.
És maradt további közel 3 millió választásra jogosult, akiknek tök mindegy volt, hogy ki nyeri a választásokat.
Tehát ezeket nyugodtan hozzáírhatjuk a Fidesz javára is.
Az akkor 5 millió a 8-ból.
Tudsz követni?
Az ugye 62,5 %.
Akkor hol a probléma?
Tehát a konklúzió: el kell menni szavazni!
"Mert a pénztártól való távozás után reklamációnak helye nincs!"
rugacs
"Akár az Egyesült Államokban is bíróság elé állíthatják a kitiltott magyarokat"
Ahová nem tehetik be a lábukat!
És mégis hogyan?
Becsempészik őket? :-)))
nemjoezigy
@rugacs: igen, így is lehet számolni, de -véleményem szerint- az enyém van közelebb a valósághoz. Lásd a jövedelmi, az élet-színvonalbeli, az elégedettségi - hangulati adatokat. Rosszabbak mint a(z általam ugyancsak utált) szoci-szdsz-mdf-kisgazda éra alatt volt.
gyuszka
Toby
Van egy nagyon jó orvos ismerősöm. Még talán időben van. Küldjem a címét?
spu00
Na ez már a világ röheje, az ami. ügyvivője a mai tájékoztatóján kijelentette, hogy továbbra is fenn tartják, hogy kormány tisztviselő is van a 6 személy között,de Ő, vagy Ők továbbra is beutazhatnak hivatalosan, csak magánszemélyként nem Amerikába. Tehát ha hivatalosan megy akkor nem is indítanak eljárást? Ha meg indítanának, akkor milyen dokumentációk alapján, mivel csak szó, vagy írásbeli tájékoztatással rendelkeznek. Ilyen eljárásokkal már találkoztunk a kommunista demokráciában. Csak nem rendezkednek át odaát? Úgy látszik olvastak ezen rendszer előnyeiről.
TASzSz
@rugacs: Meghívó a budapesti követségre! Amerikai felségterület, letartóztatni...
rugacs
@nemjoezigy: Lehet, nem vitatkoznék, hiszen én sosem végeztem felméréseket. De én nem adnék hitelt a kül. felmérést végző intézetek eredményeinek, sem a média kijelentéseinek. Mindenki azt állítja, ami számára kedvező. Látod az amcsik sem azt mondják ami van, hanem ami számukra elegendő. Ezek után egy dolog biztos csak: lehet találgatni.
nemjoezigy
@rugacs: Teljesen egyetértek, csak azért vagyok elkeseredve, mert hülyére vesznek minket. Jelen esetben az amcsik és a mi kormányunk, ja és ahogy írod a média. Mert kinek higgyen aki tájékozódni akar? Simán megvezetnek, vagy egyik, vagy másik, vagy mindegyik!
És mindezt a mi pénzünkből, mi tartjuk el az ilyeneket az adó forintjainkból, ugyanakkor beleszólási lehetőségünk nincsen.
Ennél nagyobb gond,- csak hogy a házunk táján maradjunk,- hogy pl gazdasági szakemberek homlokegyenest másként látják egy-egy probléma megoldását, (ezért előztek meg minket más országok, amik akár sokkal rosszabb helyzetből indultak) vagy jogászok ugyanazon ismeretanyagból teljesen más döntésre jutnak, ez viszont a jogbizonytalanságot hozza, amit bizonyít, hogy nem ugyanúgy vonatkoznak törvények az emberekre. Vannak egyenlők és vannak egyenlőbbek. Ez a mai magyar helyzet.
STB, stb.
spu00
Ha M.o az EU felmérés szerint 36%-n áll a korrupciós listán, az EU átlag 43%, akkor most mit keresnek, miben akarnak segíteni az amik, s miért nem az EU átlagát elérő országoknak, s onnan miért nem tiltottak ki még senkit ezért?
Tehát a nagy Amerikának a kis M.o kell, vagy az itt zajló nem liberális, tehát nem a piac mindenhatóságának megfelelő kormányzás folyik. Ez tudni illik, nem fér bele a várható kereskedelmi egyezménybe, mert mi a GMO egyezményt kapásból elutasítjuk például. Az ellenzék meg ebbe zokszó nélkül bele menne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.