A netadó elleni keddi pécsi tüntetés főszónoka, Mellár Tamás közgazdász szerint a kormány célja az, hogy kiüldözze a külföldi szolgáltatók egy részét, és helyükbe lépjen. A pécsi egyetem tanára arról is beszélt, hogy Orbán Viktor már nem bírja a kritikát, ő azért jött el a Századvégtől, mert számára kiderült, hogy a műhely csak egy pénzmosoda. Mellár szavaira nemcsak azért érdemes figyelni, mert baromi okos (volt például az ENSZ Statisztikai Bizottságának elnöke is, ez kábé a legmagasabb poszt, ami még statisztikusként elérhet statisztikus), hanem azért is, mert korábban viszonylag közel állt a Fideszt most irányító körökhöz. Ő volt a Századvég Gazdaságkutató egyik alapítója, az első Orbán-kormány idején vezette a Központi Statisztikai Hivatalt, és volt fideszes képviselő is a pécsi közgyűlésben.
Orbán nem az a vezető, akivel lehet értelmesen beszélni
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Látványos szakaszához érkezett a József főhercegi palota újjáépítése
- Benéztek az egyiptomi piramisok alá, az igazság minden képzeletet felülmúl a tudósok számára
- „Már újra együtt is élnek” – Hajdú Péter megszólalt Tápai Szabina és Kucsera Gábor kapcsolatáról
- A plasztika úgy elcsúfította a színésznő külsejét, hogy senki se ad neki munkát már
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
21 hozzászólásarrow_drop_down_circle
"KÉREM NE ZAVARJANAK, ÉPPEN LOPOK!"
Szóval ezért most végre szükségessé vált egy olyan sajtó létrehozása, ami ezen műveletek során támogatja őket.
Esetleg egy jó tolmács elmondaná, 150Ft/Gb mitől adótechnikai módosítás és miért maradnának itt az internetes alapom dolgozó nagy call centerek ha a szomszédos országokban nincs internet adó.
Így mindenkit a köztévé elé terelhetnek, infó csak onnan, s az egész ország agy-mosott birka módjára bégetheti a számukra oly kedves szavakat...
a feladata, kapott is erre vagy 4 milliárdot, de ha így haladnak a dolgok, lehet, ez is
kevés lesz, hogy fényezze a maffiáékat !
Meg is fenyegette a Századvég a Mellárt, hogy beperelik valami izé... ja, a jó hírnév
megsértése miatt !
"A Századvég Alapítvány vezette konzorcium lobbizhat Magyarországért az Egyesült Államokban és Kanadában, négy évre nettó 1,4 milliárd forintért. Tavaly még Fellegi Tamás cégével szerződött a Miniszterelnökség."
www.napi.hu/magyar_vallalatok/a_szazadveg_uzen_az_usa-nak_is_egymilliard_forintert.587678.html
Csak tudnám, hogy USA- ban és Kanadában miért kell
fényezni a tolvaj kormányt ! ?
A nyomorultaktól meg elveszik a segélyt itthon !
Aljadék egy kormány ez !
Kanada azért fontos, mert munkaerőhiányban szenved, s tárt karokkal várják családostul a magyarokat.
Persze, ez a fényezés ilyen antidemokratikus, unortodox, illiberális kormányzás mellett lehetetlen feladat, ezt a Századvégnél is tudják, ergo nem fogják megerőltetni magukat.
Magyarul, vigyáznak a kapott 1,36 milliárd(!) guruló forintocskáikra, nem fognak nagyon költekezni belőle, megmarad az zsebben.
Te vagy a mno? Honnan tudod, hogy Mellár "hazudott"? Máris lefolytattad a nyomozást, majd bíróként ítéletet is hoztál? Te ezzel a közt próbálod befolyásolni, ami törvénytelen, mert megvontad Mellártól az ártatlanság vélelmének jogát!
Ha gazdaságilag a kormány támogatásával ellehetetlenítenek egy média szereplőt, az már bizony akadályoztatás. Ilyen például a valamikori NEO FM.
De lehetne hozni a példákat, azokat az újságokat amiket pici párttámogatással sikerült felvásárolnia a fityeszes média cézároknak.
Megemlíthetem a szeptember eleji példát, amikor a Blikk újságíróját a rendőrök megmotozták, majd elvették mobilját, informátorát keresvén. Ez mi, ha nem megfélemlítés, pofa be? Az mno-nál hány újságírójának vették el mobilját pl. tavasszal a Simon ügy kapcsán? Ki kérdezte meg tőlük, hogy honnan az a rengeteg infó?
Igazán jóízűt röhögtem a századvég jó hírét illető sérelem miatt. Írhatnék jó poénokat, ami illik rájuk de nem szeretnék bíróságra járni. Amúgy meg Petőfi már elég régen "elküldte" a Kukorica Jancsiját az ilyenek tanyájára!
képviselők is perrel kell, hogy fenyegetőzzenek, hogy hozzájuthassanak közérdekű
anyagokhoz. Te milyen médiát olvasol? A mno-t lóugrásban?
Miért nem lehet látni az mszp-s vélemény megtagadáshoz hasonló riportokat a FIDESZ-el kapcsolatosan?
Milyen felvásárlásokról tud Ön? mennyivel több még ma is a baloldali újság !
Nem tudom a Blikkes esetet,de gondolom mind két szeme meg van még ?
Ha a NAV-s témára gondol, megkapják, de még érdekesebb lesz a Horváth féle bírósági ügy. Önök mindenre ugranak, amivel valahogy belehet sározni a kormányt, akár igaz, akár nem, de még nem sikerült olyan ügyet produkálni, ami tényleg befolyásoló tényező lenne az ország sorsára, kivéve a baloldal haza árulással felérő pocskondiázása külföld felé. Gondolják, hogy ezzel érnek valamit, azon kívül, hogy lejáratják az országot?
A Századvég Polt Péterrel a háta mögött természetes, hogy feljelentést tesz az ügyészségen. Nem meglepő.
Mellár kijelentését még az is alátámasztja, hogy a Századvégnek csurgatott évi 1 milliárdokat (+ a mostani 1,36 milliárdot!) tanulmányokra felhasználni képtelenség.
Több a baloldali média?
Nem jobb oldali médiákat sorolok, csak amik fityesz közeli tulajdonban vannak:
Metropol (Fonyó résztulajdonos),
Magyar Nemzet,
Magyar Hírlap (Széles Gábor),
Helyi Téma (Vitézy Tamás lapja),
Heti Válasz (Nyerges Zsolt),
ingyenes önkormányzati lapok.
Baloldalon két újság maradt, a Népszabadság és a haldokló, anyagi gondokkal küzdő Népszava.
Tehát még mindig több a baloldali újság?
Ezekről a jobbos újságokról is bűzlik a pénzmosoda szaga.
A kormány, a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Turizmus Rt. 100 milliókat költ évente hirdetésekre közpénzből.
Ezeken kívül, az MTI már bármit hazudhat, ellehetetlenítették egyetlen konkurensét a Független Hírügynökséget.
A fityesz- és oligarchái által irányított rádiókról, televíziókról ne is beszéljünk...
Blikkes eset:
www.blikk.hu/blikk_aktualis/megmotoztak-kollegankat-es-elvettek-a-mobiljat-a-zsaruk-2284643
A kormányt nem kell besározni, megteszik azt maguk is. Részünkre témát biztosítanak.
Az ország lejáratását szintén elvégzi mindenhez hülye kormányunk, elég visszatekinteni a múltheti netadós humor-hétre.
Nézd meg hogyan nevet Amerika John Oliver műsorán:
www.blikk.hu/blikk_aktualis/amerika-is-az-internetadon-nevet-video-2300791
Baloldalon röhögnek? Vagy Orbánon? Talán a baloldal rendelte meg a poénokat? Vagy megtette maga Orbán Viktor?
No, ki járatta le az országot?
Új hozzászólás