Az Egyesült Államoknak tudomása van a magyar adóhatóságon belüli csalásokról, és információi szerint ezekben az ügyekben nem indult nyomozás – mondta a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője a Heti Válaszban csütörtökön megjelent interjúban.
André Goodfriend úgy fogalmazott: a magyar külügyi tárcának átadott két papírlap csak emlékeztető volt, ezen felül azonban az Egyesült Államok bizonyítékait is átadta a magyar kormánynak. Közölte: magyar állampolgárok és cégek is adtak információt a magyar hatóságoknak az adóhatóságon belüli csalásokról.
Az, hogy egyeseket nem engednek be az Egyesült Államokba, annyit jelent, "úgy hisszük, vannak olyan kormányalkalmazottak, akik korrupt cselekményekben vesznek részt" – mondta.
André Goodfriend közölte, nem állították, hogy nincsenek felderített ügyek és nyomozások áfacsalókkal szemben, arról viszont nem tudnak, hogy az adóhatóságon belüli csalások ügyében lett volna rendőrségi nyomozás.
"Ha felvetéseinkre az a magyar kormányzati válasz, hogy a jelzések nem érik el azt a szintet, amelyen vizsgálatot kellene indítani, és nincs használható információ, sem korrupcióban érintett magyar tisztségviselők, akkor ezt kijelenthetik, de nem emlékszem, hogy ilyet állítottak volna" – tette hozzá.
Az ügyvivő a kitiltási ügy konkrét érintettjeiről nem kívánt beszélni. Azt ugyanakkor elmondta: az információ, amelyre a beutazási tilalmat alapozták, nem pusztán arra vonatkozik, hogy az érintettek keveset tettek a csalások ellen.
Ha valaki jó szándékú, de nem tesz eleget a csalás megakadályozásáért, természetesen nem minősül korrupt cselekménynek – jegyezte meg.
47 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Van az a pénz...
Amerika bármikor kiteregetheti a lapjait és boríthatja a szaros kártyavárat. Ezért fokozták az elvtársak a lopó üzemmódot mert bármikor bukhatnak.
Mindezeket ráadásul pimasz módon , cinikus vigyorral még vissza is verjük és listát készítünk a tőlünk kitiltandó külföldiekről, nem is szólva arról a megbocsájthatatlan arroganciáról, amit a most kinevezett nagykövetről és a szenátusban nyilatkozó szenátorról megengednek maguknak egyes a világtól elrugaszkodott politikusnak alig nevezhető magyar állampolgárok . Ez az egyéni véleményem.
...és mondj egy olyan dolgor amerikáról amit ott nem lehet kéz alatt elintézni...csak a mostani konzult véve...az is azért lett az mert fizetettaz elnöknek...és még ott nincs korrupció..
...az viszont biztos, hogy itt van a legtöbb vak.
Többek között feladata a kapcsolattartás a politikai pártokkal és a pontos hiteles tájékoztatás továbbítása az anyaország felé a fogadó ország bel - és külpolitikájáról, annak irányvonaláról.
Talán még a Legfőbb ügyésznek is van un. Munkaköri Leírása!?:))
Szerinted ez nem férne bele?
Miért ? Orbán - de bármelyik mpáet - nem a pátszimpátia alapján osztogatja a pozíciókat ?
Az anyaország tájékoztatásához szükséges infókat nem maga a nagykövet szerzi be, hanem más alkalmazottak, katonai attasé, kultúrális attasé...stb-. tehát nincs igazán jelentősége, hogy valaki a jó alakjáért, vagy a pénzéért lett nagykövet.
Gondolom van neki, de az biztos nincs benne, hogy ha a jó Goodfriend felcsuklik álmában, neki abban a pillanatban ugrania kellene egy pohár vízzel.
Mondtam már, hogy több ismeretre lenne szükséged ? Minden bántó szándék nélkül !
Már az ősközösségben is az kapta a jobb falatokat, aki "kedvesebb" volt a kajaosztóhoz.
Nézd meg a neten, hogy az orbánqrmány nagyköveti pozícióiókra kiket nevezett ki !
Egy vérbeli diplomatát sem találsz !
csak úgy...okulásodra...
Egy valaki kedvelte a hozzászólásomat, viszont nem tudom megnézni hogy melyiket mert törlődött a hozzászólásom. A sárga négyzet viszont villog mert nem törlődik. Ez kurvára zavar engem. Hogy lehet törölni? Aki tudja írjon.
Dr. Felipe
Hát pont ezért vannak beszarva a fideSS maffiózók mert Amerika jobban tudja hogy mennyit loptak mint ők maguk.
Amerika bármikor kiteregetheti a lapjait és boríthatja a szaros kártyavárat. Ezért fokozták az elvtársak a lopó üzemmódot mert bármikor bukhatnak.
De, hogy miért villog, azt nem tudom.
Nem válogatva az "én bűnözőm" meg a "te bűnöződ" között!
Erre kellene megoldás hogy eltűnjön.
36 kedveli egy hozzászólását:
Csak ennyi látszik, a hozzászólásom már nincs meg, a sárga meg csak villog villog. Ez engem nagyon zavar mert mindig rákattintok megszokásból:)
1:: Goodfriend már elmondta korábban, hogy több korrupciógyanús ügy a sajtó nyilvánossága előtt zajlott, mint például a trafikozás, ott van az "iratanyag" az interneten. Ezekről megtudtak annyit így is, hogy korrupciós ügyeknek tűntek, és e szerint döntöttek. Ezek a kívülről jött figurák a saját kifejezéseiket használják, nem lehet mindent azzal megmagyarázni, hogy Polt nem indított vizsgálatot. Főleg azért, mert ezek a kívülállók azt is tudomásul vették, hogy a magyar állam minden szintje a kormány(párt) játéktere, az ő embereik ülnek mindenhol, Vida is az, és Polt is.
Ez ennek a rendszernek a problémája, hogy ha egyik elemére árnyék vetődik, akkor mindegyikre, az egészre.
Segítek 2: Ha az adóhatóság nem nyomoz ki nyilvánvaló adócsalásokat, akkor annak felelőse a hatóság elnöke. Pláne ha a bajra még fel is hívták a figyelmét. Az ilyen magas pozíciókért járó magas fizetség a magas felelősségszintért jár, illene vállalni akár neki, akár az ő feletteseinek. Kár izmozni azon, hogy nincs bizonyíték Vida ellen, mert ilyet nem is fog mutatni senki, és nem is kell. Amikor pl. egy vasúti baleset miatt lemond a MÁV vezére meg a közlekedési miniszter, nem azért teszik, mert ők kezelték rosszul a váltót, és emiatt vádat emelnek ellenük. Lemondásuk alapulhat az erkölcs, a bizalom, a felelősség mint érték iránti alázaton, feletteseik nyomásán, vagy hogy megszabaduljanak a rájuk zúduló indulattól, vagy ha másért nem, mert így szokás.
Egyáltalán a jogászkodásért is kár. Nem vagyok benne biztos, hogy ezek a korábban kommunikációnak minősített panelek még működnek. Olyan sokat mondtuk már a baloldali dumákról, hogy már nem jönnek be, itt is hasonló alakulgat,kár lenne elővenni saját csubakka-módszerét, hogy ügyfele a cselekmény előtt "ismeretlen eredetű fehér port/cukorkát" fogyasztott, annak hatása alatt állt.
Itt leginkább Vida vagy kinevezőinek bölcs döntése segíthetne. Na meg Fricz Tamás, aki a "következmények nélküli ország" minősítést megalkotta. Semmi új, csak elő...
Köpködtök itt az amcsikra hogy ugyan már ôk honnan tudhatnák hogy itt mi hogyan mûködik, de közben abban reménykedtek hogy nem tálalják ki a konkrétumokat, mert kiderülne hogy királyotok meztelen, és a feje tetejéig benne van a szarban. Megnyugodhattok, hogy a az amcsik többet tudnak arról hogy mennyi pénz és hova ment mint a vezíretek maga. Azért is lapít a kitiltási botrány kirobbanása óta mint sün a rozsban.
Nem szeretem az amcsikat, de ezzel igencsak beletenyereltek a vezír által összehordott szarkupac közepébe. Ha nem lesz érdemleges lépés a maffia részérôl, akkor valószínû hogy a következô körben megtudjuk azt hogy mirôl és mennyirôl van szó.
Nem másra kell mutogatni akkor, amikor olyan törvényeket készünek elfogalni ami törvényessé teszi az adófizetôk pénzének hazatalicskázását.
Engem kurvára nem érdekel hogy jobboldali, baloldali vagy akármilyen másik kormány van hatalmon, ha nem a szemünket lopják ki és nem a gyermekeink jövôjét lopják el, míg a sajátjuknak 70 milliós lakásokat vesznek 10 éves korukra.
A rendszerváltás óta nemhogy kevesebbet, hanem egyre többet lopnak, és ez az "elmúttnégyévben" elképesztô magasságokba, ipari méretekre emelkedett a 2/3 teljes mértékû szolgálatba állításával. Nektek rendben, jó ez így? Csak akkor tudom elképzelni hogy ezt támogatjátok ha magatok is ennek a rendszernek a hûbéresei, haszonélvezôi közé tartoztok. Egészséges gondolkodású embernek ettôl a gengszter bandától felforr a vére...
"...ezen felül azonban az Egyesült Államok bizonyítékait is átadta a magyar kormánynak."
A végén még kiderül az is, hogy több kötet és nem bizonyíték, hanem már vádirat volt :)
Te bicikli belsôben éltél 2010 óta? Mert itt minden úgy mûködik ha még eddig nem vetted volna észre... a vezír diktál, az ölebek pedig nyomogatják a gombot. :)
Erről a témárol már itt és még vagy tíz helyt leírtam a véleményemet...és modt te éevárnád, hogty előlről kezdjem...olvass vissza és megtalákod a választ.
Új hozzászólás