A Fidelitas új nemzedéki szerepét hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szombaton a kormánypárt ifjúsági társszervezetének XII. tisztújító kongresszusán, a fővárosi Bálna rendezvényközpontban.

Szijjártó Péter beszédében jelezte: a kormány ezután is támaszkodni kíván a Fidelitasra, amely politikai képzőműhelyként szolgálja a jövő politikus-utánpótlását.

Rogán: nem lehet olyan baloldali kormány, amelyik jó

Rogán Antal arról beszélt, hogy minden politikai közösségnek támaszkodnia kell az utána jövő nemzedékre, a Fidesznek is nagy szüksége van a fiatalokra, a Fidelitasra. Az ifjúsági szervezet tagjai figyelmét egyebek mellett arra hívta fel, hogy

egy pillanatig sem szabad elhinniük, hogy lehet az országnak olyan baloldali kormánya, amelyik jó, mert ha ezt elhiszik, kezdhetik elölről a nemzeti függetlenség kivívását.

Az 1996-ban alakult Fidelitas leköszönő elnöke, Ágh Péter azt hangsúlyozta, hogy a Fidelitas Magyarország legnagyobb politikai ifjúsági szervezete.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Amíg a fiatalokat arra tanítják, hogy ez vagy az a világlátás az egyedüli üdvözítő, és minden más maga a borzalom, addig ebben az országban marad a harc egymás ellen közéletben, magánéletben, családokon belül. És amíg a leghatalmasabb arra tanítja a jövő nemzedéket, hogy ne keresse, ne javítsa, ne ismerje el a tévedéseit, addig hazugságban fogunk élni, és hazug fiatalok fogják követni a mai öregeket.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kakaósbögre
asszem lassan itt az ideje új szárnyat építeni a Tököli Fiatalkorúak Fegyintézetéhez.

www.tattooartists.org/Images/FullSize/000197000/Img197958_Fidelitas.jpg
nyanya001
Ne vergődj Tonyó !
erősen leszálló ágban vagytok !
mariaberta
Hát neked biztosan nem kedvezne, de ne szállj el magatoktól. mer ti aztán végkép nem vagytok jók, még ha azt is hiszitek magatokról. Megvénültetek " fiatal demokraták" és beszűkült az agyatok. A szenilitás jeleit mutatjátok, itt az ideje, hogy elmenjetek nyugdíjba.
kakaósbögre
@mariaberta: semmi nyugdíj!kényszermunka.
Senara
Rogán: nem lehet olyan baloldali kormány, amelyik jó ... valamiről lemaradtam országgyűlési választás lesz megint ?
JAJMÁR
Oké! Igaza van, - bármit mond, mindig az ellenkezőjére fordítom magamban - tényleg, bármilyen baloldali kormány jobb lesz..
nemkati
Amíg a fiatalokat arra tanítják, hogy ez vagy az a világlátás az egyedüli üdvözítő, és minden más maga a borzalom, addig ebben az országban marad a harc egymás ellen közéletben, magánéletben, családokon belül. És amíg a leghatalmasabb arra tanítja a jövő nemzedéket, hogy ne keresse, ne javítsa, ne ismerje el a tévedéseit, addig hazugságban fogunk élni, és hazug fiatalok fogják követni a mai öregeket.
Peller Anikó
"nem lehet olyan baloldali kormány, amelyik jó"

Valóban, egyikben sem lehet milliárdokat lopni.
dr. prédikátor
G. arrogáns tonyó!!! Nálatok bármelyik kormány jobb lehet!!! Kivéve a nácikat!!!
Hofipisti
Azt elhiszem, hogy nektek az nem jó! De az ország egyre növekvő hányadának bizony lehet(ne)!
Linna
Nagyon sok más szerint pedig nem lehet olyan Fidesz-kormány, amelyik jó!!!
mariaberta
@kakaósbögre: Én megelégednék azzal is, ha eltűnnének a süllyesztőbe, és visszaszolgáltatják amit elloptak
nemjoezigy
Tudod te kis k.cs.g, nem attól rossz vagy jó egy kormány, hogy milyen párt(ok) alkotja, (alkotják), hanem, hogy milyen emberek vannak benne.
Mi most jól ki fogtuk:-( Ez egy rendkívüli, -remélhetőleg ismételhetetlen- harácsoló, bűnöző, a NÉPet, az Országot megkárosító kormány!
jani6
Ettől a tolvaj bandától rosszabb már nem jöhet!!
nemkati
@jani6: 2014-ben is ezt hittük. Aztán mégis jött. :(
Desischado
@jani6: De jöhet. a jobbik! tonyó meg inkább arra spóroljon, mikor majd a börtönbe kerül minden bűnéért! Csak már ott tartanánk!
papa.49
@Desischado: Ha a jobbik jut hatalomra a hajuk szála se görbül meg a mai prominenseknek, sőt lehet nem csak a háttérben maradnának...
,,EGY A TÁBOR, EGY A ZÁSZLÓ,, ez a jelmondat most is igaz mindkét formációra...
Toby
Összegyűlt egy konténer szemét, szerves trágya !
herczeg0210
Arogáns Tóni, bajban leszel, ha a lakásod eléri a 200 m2-t, vasárnap be kell zárnod!!!
kukac50
A Fidesztől egyik sem lenne rosszabb. A Fidesz Népellenes Népirtó párt!
Desischado
@kukac50: A jobbik tán még rajtuk is túl tenne! Egyik sem kell!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.