Csetepatéval zárult az Edda 40 éves jubileumi koncertje után rendezett bankett – írja a Blikk.

A Papp László Sportarénában megrendezett nagykoncert remekül sikerült az Eddának, a banda tagjai a telt házas bulit okkal ünnepelték meg többedmagukkal. 

Azonban nem sikerült minden túl jól. A Pataky Attilával jó viszonyt ápoló fogathajtó-világbajnok, Lázár Zoltán pofon ütötte az egyik hölgyvendéget.

A lapnak egy taxis beszélt, aki hívásra érkezett a buli helyszínére. Ő annyit mondott, pontosan látta, hogy kinek a keze járt el.

Megkeresték Lázár Zoltánt is, aki nem tagadta a történteket, de állítása szerint már sikerült rendeznie az ügyet. Mint mondta, annyi történt, hogy a nő megkopogtatta a hátát és miközben megfordult, hozzáért az arcához. Szerinte ez tűnhetett pofonnak.

181 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
"Úgy fordultam, hogy a kezem hozzáért az arcához."
Tuti, hogy ennek is van otthon egy vak komondora. :D
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
"Úgy fordultam, hogy a kezem hozzáért az arcához."
Tuti, hogy ennek is van otthon egy vak komondora. :D
human
És aki nem tudná testvérével együtt tulajdonosai a CBA-nak, ami Orbán kedvenc üzlethálózata.
nyanya001
Csak úgy véletlenül mindjárt arcmagasságban volt a keze ...
Törölt felhasználó
Jól szájba vert egy vadidegen nőt, a másik hasba rúgdossa az időseket(nőket is), vagy éppen bucira veri a fejét a feleségének. FIDESZ KÉPVISELŐK ÉS BARÁTOK!
szaboria1
@nyanya001: @human: Akkor mit is kellett sikeresen le rendezni?
GeoCravker
A fogathajtónak biztos akad egy vak ponilova. Azon nem csak átesni lehet, de fel is rughat. Ugy arcmagasságban.
A fogathajtót meg tegye magáévá egy erigált tenyészmén. Sőt kettő. Hogy a szája is el legyen foglalva.
Senara
Pofon = pofont adó keze hozzáér a másik arcához . Megmagyarázva .
human
@Senara: Akkor ez valójában simogatás volt. Akkor ezt is helyére tettük. Tessék szépen oszlani, nincs itt semmi látnivaló :)
media.giphy.com/media/poZnXsKLvTVGo/giphy.gif
nezelodo
Ja ennek is ott van a saller a koki meg a tockos vízjel a párttagkönyve lapjain.
csergolec
Lázár:
"Úgy fordultam, hogy a kezem hozzáért az arcához."

Habony:
Úgy fordultam,hogy a lábam,hozzáért a nyugdíjas hölgy, gyomrához.

ezek csak apró balesetek
Mobil123
Vajon a taxis így látta ? vagy a nő is így érezte??
volvós
" Mint mondta, annyi történt, hogy a nő megkopogtatta a hátát és miközben megfordult, hozzáért az arcához. Szerinte ez tűnhetett pofonnak. "

Szivesen illusztrálnák neki egy jobbost, olyan Klicskó- félét !
Rohadt szemét jellemtelen ember (!) az ilyen g...i
Mit jelent az, hogy " lerendeztük " ???
Másik
Az ügy rendezve, most már a hölgy is így emlékszik.
Hogy mennyiért, ne firtassuk ...
Equilibrium
Van az a pénz, amennyiért én nem emlékeznek egy pofonra?
Talán igen. Kivéve, ha ennyi ember előtt történt.
coni
Még jó, hogy túlélte a nő, hogy Lázár megfordult. Legközelebb nem lesz ilyen szerencséje.
abacs62
,,lázári" szlogen:pénz olvasva, a zasszony verve jó, Igen, a primitíveknél ez dívik kézcsók helyett.
nyanya001
Egyforma trógerok a Habonnyal !!
Meg a vakkomondorral !
Másik
@Equilibrium: Ha túl magas az árfolyam, még jöhet az adu ász is. :)
Pl egy 38-as Magnum a halántéknál elég nyomós érv lehet. :D

Na de egy fogathajtó csak nem ilyen! Aki a lovakat szereti ...
Hmmm ... soha nem ütnék meg egy lovat sem, meg kutyát sem, nem ám embert .
csergolec
Csak egy esetben lehet Lázárt felmenteni,ha a nő az anyósa volt!%:((
wagabund
ha ez a baromarcú megüt egy nőt, akkor hogy bánhat a lovaival?
Igor Herceg
Ismét gazdagodott a magyar nyelv!
- "Fegyvernek látszó tárgy" után
- "Pofonnak látszó (véletlen) megérintés." (Bár ez még nincs tökéletesen definiálva!)
Igor Herceg
@Equilibrium: Van olyan agresszív, brutális ember - illetve szituáció -, amikor a Lázár Zoltán féle "sport/szerűtlen/emberek" ráadásként komolyan megfenyegetik a vétlen embereket, akikkel konfliktusba kerültek, és akkor nincs alternatíva! Akkor mindenre úgy kell emlékezni, ahogyan a "híresség" érdeke kívánja!
Egyébként mennyi volt az a pénz?
picike
ha valaki nő az egy dolog ha férfi azis egy dolog ,de ha valaki a testemhez ér és azon keresztül kopogtat durva ,mert hozzás ért ahoz ami az uré , mert az uré a test és nem a magunkéi vagyunk ,hanem az uré . nos ebben a helyzetben a hölgy vétett az ember és az Ur ellen egyszerre . akkor fizessen a bünös ? na de az ur is egyenlitett a pofonnal . közös megalkuvás szügséges. viselkedés problémák én a férfinek adok igazat.
karma1
@Másik: Lehet, hogy nem penzert, egyszeruen csak megfenyegette, ha azt allitja, hogy pofon utotte, akkor esetleg meg tobbet is kaphat a holgy,... Na nem penzbol,- pofonbol...;o))
picike
@KERKA: hm az előbb leestem a neten arért nem irtam oda bocs köszönöm a kérdésedet jól vagyok
soljanka
Elég vizuális vagyok, de ezt nem tudom leképezni.
Áll egy fickó. Valószínűleg felemelt karral. Mondjuk úgy fejmagasságig felemelttel. És ebben a pózban beszélget. Ez olyan természetes póz, ha az ember áll és beszélget.Mindenki így szokott állni, járkálni az utcán. :)
Jön egy nő, megkopogtatja a vállát. Erre hősünk megfordul, és az addig felemelt keze beleszalad a nő arcába. Mert ugye véletlenül pont olyan magasságban volt az a fránya kéz, mint az előre nem látott, hátulról settenkedő nő orcája.
És akkor a zemberek ezt a szegény CBA huszárt vegzálják, akinek nem elég baja,hogy Lázárnak hívják, még UFO-Attila is a barátja.
picike
@KERKA:néha megeseik hogy a csiga elesik látod pedig én nő párti vagyok, de csak ha igaza van
szandokan
@volvós: Azt tudjuk, hogy szereted az ökölvívást...:-)
picike
vásárolni mentem és megáltam egy buszmegállóban várni a buszra . majd észre vettem hogy valaki hozzá illetve benyul a kabát zsebembe mire megfordultam na ettől már indult is a kezem be .de miként láttam hogy egy 8 éves kisfiu áll és olyan beteg kinézetü a kezemet visszafogtam hála istennek nem ütöttem meg de majdnem sikerült ez egy igaz történet. láttam szellemi fogyatékos aki az édesanyjával volt ált ott a megállóban .na de a történet az hogy ők tovább nem vártak a buszra hanem más irányba mentek gyalog. ebből nem tudom megmondani szándékos volt e a dolog hogy zsebbe nyuljon a gyerek
m.macskosz
@picike: ma, 13:03
Érdekes az eszmefuttatásod,
és akkor még rendkívül finoman és visszafogottan fogalmaztam.
Picike!
Feltételezem, hogy ez téged jellemez:
lexikon.katolikus.hu/S/sz%C5%B1z.html
De jobb, ha tőlem tudod, a XXI.században élünk, Európában.
picike
@m.macskosz: az én véleményem az enyém és te véleményed az másról szól
KERKA
@m.macskosz: ez egy brilliáns mondat, feltétlenül megjegyzem.:))

Picike 14.38 " én nő párti vagyok, de csak ha igaza van"
Nemezis
Igaza is van. ha megkopogtatják a hátadat, a mai világban nem tudhatod mi következik. Jobb ha fordulásból ütsz, az a biztos. A tetü azért lepénzelte a dolgot a végén.
picike
@m.macskosz: mi köze az élethez drága macskosz annak hogy valaki bekopog hozzád a testedhez ér , ez nem az együtt élés fogalma és házasságé . ne kavarjál csak rántást
m.macskosz
@picike: Éreztem én, hogy rossz lóra teszek, amikor megpróbállak felvilágosítani arról, mi a különbség egy barátságos vállveregetés és egy primitív bunkó reakciója között...:(
m.macskosz
@Nemezis: :) No, azért nem kell az ilyesmit elkapkodni! :)
No persze, ha egy csőre töltött pisztollyal vakargatják a hátad közepét, az más.
picike
@m.macskosz: ezt én honnét vegyem hogy milyen ő a magán életében abban én nem ismerem de a a tett viszont az tett maradt a hölgy mért nem szólt inkább hozzá és várta volna a választ
volvós
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
m.macskosz
@KERKA: Elismerem, én sem tudtam volna ilyet kitalálni.
Persze, ez már súrolja a plágium határát, de esetleg ez?
Én tisztelem a macsókat, feltéve, ha képesek szájon kapni egy nőt.
:)
volvós
@szandokan: 15:07

Rég hallottalak...vagy csak ritkábban jössz " közénk " ??
Igen, szeretem az ökölvivást, az férfias sport...
Bár ez a kislányképü csúszómászót nem nézem
"férfinak " meg aki egy NÖT megüt, az nálam
megy a nulla felé...és ott is magar emberileg !!
picike
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
m.macskosz
@picike: Ne ragozd tovább, fölösleges! Ezer és egy oka lehetett, hogy miért lapogatta meg a hölgy a hapsi hátát, ahelyett, hogy nyakszirten csókolta volna. A tény, hogy kapott egy maflást, de a "férfi" pechjére nem négyszemközt történt a dolog.
Mesélek valamit: Sok évvel ezelőtt a buszon ült egy fiatalember, aki kiköpött mása volt az unokatesómnak. Barátságosan tarkón legyintettem, mire az illető hátrafordult, és döbbenten tapasztaltam, hogy ő bizony nem az uncsitesóm. Azt hittem elsüllyedek szégyenemben, nem győztem bocsánatot kérni, de képzeld, a férfi nem "illette az arcomat pofonnak beillően", hanem békésen elfelejtettük a dolgot.
volvós
@m.macskosz: 15:13
fetrengek a röhögéstöl...10 tetszik, ha lehetne
m.macskosz
@picike: " látod a csók az más "
Ne őrjíts már meg, kérlek!!!
Szóval, ha a lázár csávót hátulról nyakon csókolja valaki, az rendben van?
Miért, akkor NEM AZ ÚR TESTÉT sértik meg?!
volvós
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
picike
@m.macskosz: na itt a vége a két malom őrlése ne mond már ha szerelmes lesz beléd nem engednéd meg na de ha csak hátulról döf le valaki nehogy már igaza legen ha nem ismerem itt a vége köszike
picike
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
volvós
@picike: Ennyire hülye egy kis embrió csak akkor lehet, ha igy születik
Egyébként ne erölködj, mert bekakilsz a pellusba... :-))
m.macskosz
@picike: Hát, ez már tényleg a vég...:(
picike
@m.macskosz: van ilyen is de nem tudhatod én kitartok az elsőnél ne kopogtass hátulról itt
picike
@volvós: Ne HUJÉZZ CSAK AKIT ISMERSZ OKÉS TE Paraszt te is
volvós
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
picike
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
volvós
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Mobil123
@m.macskosz: Istenit röhögtem:-)))) Hogy Te mindig rárepülsz amire nem kéne:-)))))
picike
@Mobil123: elrepülök vele addig csináljaa volvós
még lökés és kész utána atyauristen lesz világos!ezt a kört nem ajánlom már neki
m.macskosz
@Mobil123: Ha tudnád, mekkora önerőre van szükségem, hogy "picike" hozzászólásaira
--úgy általában-- ne reagáljak! Elvárnék Tőled egy piros pontot, legalább! :)
volvós
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
picike
@volvós: ne kopogjon a nő egy férfi hátán amihez akihez semmi köze nincsen a véleményem fent tartom. csak utólag mondom mint olvastam eléggé illumináltak voltak a bulin blikk szerint örülni kell hogy megoldódott a helyzet
keresztapa
Lázár nagyon tudja, hogy a kézrátét a nő arcára az nem pofon, inkább simogatás, érzéssel történő vágy kifejezése, testbeszéddel!
JAJMÁR
Aj, de kár, hogy a nő lába nem lendült véletlen felfelé, pont a Lázár két lába közé, csak mert éppen el akart indulni... szép elképzelni is :)
Mézike
@m.macskosz: Ma 15.38-ra.
Szerinted mit nem ért ? A barátságos vállveregetést, vagy a bunkót?
Mézike
@picike: Hogy az ördögbe kerül ide az úr teste? Azt a templomban osztogatják, és ostyának becézik.
m.macskosz
@Mézike: Kicsit az én hibám, megzavartam. _:)
A cikkben meg ugye arról volt szó, hogy a hölgy "megkopogtatta a hátát"...
Jelzem, életem során nekem már egy rakás ember megkopogtatta a hátam,
mégsem voltak sem pedofilok, sem perverzek, sem istentagadók, csak
orvosok. Méghozzá a javából, akik még meg tudnak állapítani ezt-azt ily módon. :)
Mézike
@m.macskosz: Az orvosok egyéb helyeken is kopogtatnak , matatnak...:-)
nemtom mit szólna ha "egyéb helyeit " kopogtatnák a rendelőben.
Mobil123
@picike: Nehéz Neked @volvós: ! Soha nem fogod elérni, felérni.
m.macskosz
@zöldszem: Köszönöm.
(Milyen egy piruló, szégyenlős szmájli?)
Úgy a valódi világban, mint itt:
inkább szeretem, ha kedvelnek, mint utálnak...:)
m.macskosz
@Mézike: Ki tudja, miért, picike úgy érzi, hogy az a bizonyos szájon kapott hölgy az inkriminált "úr"olyan szférájába kopogtatott, ami tkp. nem L.Z.saját tulajdona, hanem az Úré. Azaz, L.Z. teste szent és sérthetetlen, mivel azzal csak Isten rendelkezhet, a lepofozott nő teste meg ezek szerint nem Istené...Ne várd, hogy megértsem, pláne, hogy még Veled is megértessem! :) A lényeg: picike egy bonyolult lélek.
Mézike
@m.macskosz: Én kezdem érteni! A Lázárét csak olvadni szabad hagyni illetve szopogatni, nem megrágni. Mint az ostyát a templomban. ... picikének.:-)
m.macskosz
@Mobil123: @Mézike: @Horizont: Rosszak vagytok!
Én meg nem.
:)
m.macskosz
@Mézike: :D
Na, ez a verzió meg nem jutott volna soha eszembe! :)
Mézike
@m.macskosz: Ééénnn???
nemcsinyáltamsemmit! :-) ott se voltam!
Mézike
@m.macskosz: A koncert? Biztos elvitték Patakyt az ufók, Lázár + megzavarodott, mer' eltünt a frontembőr...
Mézike
@Horizont: Most mi baj? Ez a legjobb profilképem...:-)
m.macskosz
@Horizont: Ugye, hogy ugye?! Oszt'egyesek mégis bántcccsssák az embert! :)
Mobil123
@m.macskosz: Hát fel nem foghatom a szövegét őszintén megvallva. Meghaladja sajnos a képességeimet. Lehet többet kéne olvasnom a karattyolását és akkor tán a szintjére kerülnék.
Mézike
@Horizont: .:-) na befejezem a piálást... aszittem hozzám szóltál..-)
De jó! :-)
m.macskosz
@Mézike: @Horizont: bántotta @Mézike: -t ?!
Alakul, alakul, ...kértek zenei aláfestést?
A kör közepén állok, cigánynótát bazseválok,
cöfös csákó vagyok, ti ...rosszak!
Toby
Hát persze ! A fidesznyik csókos fogathajtó, ökölbe szorított/tenyérbe "hajlított" kézzel akarta megsimizni a nő orcáját,majd a nő váratlanul lefejelte a fogathajtó öklét/tenyerét !
Életszerű - nem ?
Kedves gyerekek, a "Vak komondor"c mesét olvashattátok !
Mézike
@m.macskosz: dehogy bántott. :-) Én olvastam félre azt amit neked írt. azt aszittem nekem írta..., na jó asszem télleg sok vagyok magamnak.:-)
m.macskosz
@Mobil123: Válaszd az én módszerem: lépd át! :) Most csak azért futottam bele ebbe a csinnbe, mert jó ideje nem kommenteltem és már elvonási tüneteim voltak. :)
Mobil123
@m.macskosz: Hiányoltalak is:-)) Na én nem bírok ilyen okos lénnyel beszélni.
m.macskosz
@Mézike: Meglepődnék, ha @Horizont: bántana, mert bár időnként érdes a stílusa, de Te azt lhiszem, nem szolgáltál rá, hogy keresztre feszítsen. :)
lampa laz
@m.macskosz: hát a koncert vot ütős, tahólázár jóvoltából.
m.macskosz
@lampa laz: Jó is az..., szép is az..., amikor stadionok épülnek orrba-szájba, hogy az értő közönség széklábakat hajigálhasson.
Szégyellem, hogy nem esett le a tantusz elsőre!
:) :)) :))) Frappáns! :9
simmering73
Nem ütött ez meg senkit, csak átesett a vakfogaton.
Captain Blood
Egy erőteljes kézcsókot nehéz megkülönböztetni a pofánveréstől!
m.macskosz
@nyanya001: Úgy érzem magam, mintha szülinapom volna...egy csomó piros pont, meg szmájlik, meg minden...Kösz Neked is. Tréfán túl! Nem gáz egy kicsit, hogy tényleg ilyesmikkel foglalkozunk?
Még nem tájékozódtam? Mit szavazott meg a csőcselék az ország házában?
Megmentik a kvesztorosokat és rohadjanak meg a devizahitelesek?
Azt nem kérdem, ki fizeti a révészt...:(
picike
@m.macskosz: sajnálom hogy teológiai szinten magyaráztam vagyis irtam na de néha de ezt a nyelvet valóban nem érthetitek röviden viszont én senkit se nem bántottam meg csak kicsit nem hagytam magamat mert már unom hogy mindig nektek legyen igazatok amikoris nincsen igazatok a legelső szólásom fenntartom a test sérhetetlenségére !
papa.49
Száz szónak is egy a vége, JÓ NAGY BUNKÓ A PALI AZ BIZTOS!!!
lampa laz
@m.macskosz: megszavazta a csőcselék, most is mint mindig a mi zsebünkre.
m.macskosz
@picike: Jól van, én értem, mit akartál mondani, nyugodj meg!
De sajnos itt az egyháznak semmi köze nincs a dologhoz,
csupán te keverted bele. Ahogy jelezted is, gyaníthatóan elfogyott
néhány pohár alkohol, tehát néhányan elvesztették az önkontrolljukat.
Ennyi és nem több. Ehhez Istennek semmi köze, O.K.?
picike
@m.macskosz: na most elmondom az én testem szent és azóta amióta megkereszteltek azóta lett az picikorom óta . de az egyházat te hoztad ide nem én oké
nyanya001
@m.macskosz: Szakadok a röhögéstől :)))))))
picike
@nyanya001: nem vagy egyedül a nevetésben én is de az jó
m.macskosz
@picike: Engem is megkereszteltettek a szüleim, holott a kőkemény Rákosi érában születtem. Keresztlevelem van. A szüleim1950-ben kötöttek házasságot, templomban!
De azt a bigott vallásosságot, amit te képviselsz, a kutya nem veszi be, mert megveszne tőle!
picike
@m.macskosz: kedves macskos szia most ezt nem téveszted el
m.macskosz
@lampa laz: Fasza.:) gazából nem vártam mást. Mocskos tetvek.
De azt tényleg nem értem, mire ilyen Q.vra bátrak, a rohadtak??!!
lampa laz
@m.macskosz: az a gyanúm, hogy 1 (ál)kdmpös akart beszervezni, vagy peti, vagy zsóti.
JAJMÁR
@Horizont: A Spu00 asszony? ezt nem tudom elképzelni..
m.macskosz
Most egy kicsit nem vagyok képben, de nem baj, én még mindig ember leszek.
m.macskosz
@lampa laz: Ugyan, ebben az országban semmi nem történhet a DIKTÁTOR
beleegyezése, hozzájárulása, javaslata nélkül..
m.macskosz
@JAJMÁR: Beeeeezony!! Nem tudom, hogy került a képbe, de bizony
Már nem emlékszem, mikor, hogyan derült ki, de én is dobtam egy hátast.
lampa laz
@m.macskosz: mindenben ez a tetű dönt egyszemélyben, csak a felelősséget hárítja ránk, leginkább az anyagi részét.
m.macskosz
@picike: Kaptál egy tetsziket, kis idegenbe szakadt hazánk lánya,
de ezt vedd úgy, hogy próbálj felnőni az itteni igényekhez!
Vicc volt!
JAJMÁR
@Horizont: @m.macskosz: Lehet, ha belegondolok. Valamiért eddig morózus idős férfi embernek képzeltem és "dobtam egy hátast" ettől, mint a macskosz :)))
Knapp75
Lázár felfokozott lelkiállapotban volt, azt hallotta valahol, hogy ha a kör közepén áll, akkor körbevehetik jó barátok és rosszak.
Na most egy zártkörű partin van rá az esély, hogy pont nem egy jó barát áll a háta mögött...
szandokan
@volvós: Rézüst is nagy bunyós pityu, erről tudsz? :-) Egyébként unom már ezt a sok mocskolódást, néha benézek, semmi több.
aremy
@szandokan: néha mondhatni alkalmanként csak január 1-től december 31-ig vazze ez 365 alkalom no irány a kozmetikus mert ilyen arcal ne mutatkozz.
volvós
Na szép!!! " picike " mocskolódott velem,
és az én kommentjeimet törölte a modi...:-((((
Hát ez van !
volvós
Az elözöhöz csak röviden:
A kommentjeimhez kaptam 30 " tetsziket ", picike meg egyet sem...
De úgy látszik, ez a modikat nem érdekli..." picike " egy ilyen
" jelentgetös , unatkozó tipus " Egyszerü, nem fogok hozzászólni !
m.macskosz
@volvós: Nem tudom, ki kezdte, de örülj, hogy még itt vagy!
Tivoli például egészen más beállítottságú, mint az itt kommentelők zöme, a modi mégis kib@ßta, mint macskát... Engem is kivágtak anno, holott soha nem zsidóztam, cigányoztam, nem sértegettem senkit ordenáré stílusban --itt a Propelleren sem.

"Több dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem, bölcselmetek. Álmodni képes."
Mobil123
@aremy: :-)))) ))))) ez szép volt!! :-))))
KERKA
Hát itt meg mifene történt tegnap délután? és én ebből kimaradtam:))
Picike világnézeti aforizmái mélyen meghatottak délután, de nem volt rá lehetőségem, hogy folytassam a vele való diskurzust.

Hiányoltam tivolit!!! A kis eltévelygőt, vissza lehetett terelgetni, egészen aranyos volt.(néha).
m.macskosz
@KERKA: Nem történt itt semmi különös, csak és csupán annyi, hogy picike a rengeteg íkújával bemószerolta volvóst. Az épp ügyeletes moderátor meg rendet rakott.
@volvós: is hunyó volt, lássuk be!
KERKA
@m.macskosz: szóval akkor a novícia picike kiütéssel győzött? Ej volvós, ezt elnézted:))
m.macskosz
@KERKA: Ilyen ez a "SZELAVÍ"! :)
Volvós meg csak örüljön, hogy nem tiltották ki!
Olvastam a moderátort "tivoli" kapcsán: regisztrálj nyugodtan, bármikor, úgyis repülsz...
...vagy valami ilyesféle gusztustalanság.
Nem kicsit érdekes, hogy egyes kitiltók meg élnek, mint hal a vízben,
fenyegetőznek, közutálatnak örvendenek..
m.macskosz
@KERKA: Ja, még egy érdekesség: egyszer, egy, --a moderálási elveket súlyosan megsértő--alakot én is jelentettem, mivel engem sértett meg,
--akár bíróság elé is citáltathattam volna--, olyan keményen,
de fura mód, három napig a Propeller a füle botját sem mozgatta.
KERKA
@m.macskosz: nem picike volt a jelentő, az tuti. ahogyan elnézem, lődörgött itt más is tegnap délután.
m.macskosz
@KERKA: Nem tudom, de annyira nem is érdekel. Az viszont igen, hogy egyesek nem képesek ember módjára viselkedni, elfogadni mások véleményét anélkül, hogy szaladnának az óvónénihez. :(
szandokan
@m.macskosz: Hogy ki nem képes ember módjára viselkedni, arról hosszan lehetne beszélni...Nem is tudom, ki a legnagyobb gyűlölködők egyike itt.
szandokan
@KERKA: Például te is itt lődörögtél:-))
szandokan
@aremy: A te arcod milyen egyébként? Sötét, vagy fekete?
szandokan
@Mobil123: Szerintem szorítsd meg a virtuális kezét aremynek, egy kaptafa. Újabban semmi más nem megy itt, mint a másik szekálása, egy nagyfokú gyűlölködés. Szánni való emberek vagytok egytől egyig, jobb is, hogy nem akarsz velem összefutni májusban.
szandokan
@KERKA: @m.macskosz: Még valami: Volvós folyamatosan trágárkodik, és gondolom ezt a modik is megunták. Amit máig nem értek, hogy tivolit miért tiltották ki, egyike volt itt a legértelmesebbeknek.
Mobil123
@szandokan: Köszi ! Inkább futnék össze@aremy: -vel és fognék vele kezet mint veled. Az hogy ki gyűlölködik itt, hát te is átnézhetnéd a szövegeidet. A sértegetésekben viszed a prímet . Szánni való ember te vagy aki előadja itt magát hogy kicsoda , micsoda azt nem is, és még több néven beregisztrálsz és úgy gallyazod azt itt kommentezőket . Tehát azt gondolom hogy ha valaki szánalmas ember hát az te vagy. Neked csak a olyan hasonszőrűek a jók mint az itt előforduló hazugok akik előadják magukat hogy mennyire okosak és milyen nagy eszek közben egy senkik. Eddig sem sokat kopattam miattad a klaviatúrát hát eztán sem teszem. Az hogy @aremy: mai kommentje meg tetszik hát istenem te hoztad a formád és Ő ügyes reagálást tett. :-))) tehát a szekálást maga vívtad ki az évek alatt .
Fradigege
Már megint a púder. Ha összefutok vele, akkor simán mondom a rendőröknek és az ápolóknak: Heh, má' dikk! Hát, nem lefejelte a térdemet ez a köcsög?! És belefutott az öklömbe a gyomrával. Most meg itt hempereg, köcsög! ehe...
volvós
@szandokan: 16:30

A véleményemet mondom el, de amilyen a mosdó, olyan a törölközö !!!
Ez vonatkozik mindenkire !!! Kivétel nélkül ! Érdekes módon, a
kommentelök 90%-a (!) mellém áll, ha egy " ellenfél " belémköt !!
Tudtommal Te sem hagytad Magad, amikor aláztak !!!
Hogy ki jelent, és ki tiltat ki, arról is meg van a véleményen, de
utálom, ha valaki ok nélkül aláz meg !!! azt meg pláne, hogy
priviben mocskolódik ismeretlenül valaki !
Ez is jellem kérdése ! Van akinek megadtam a címem, telefonom,
de ahhoz már gyáva volt, hogy személyesen megismerjen, Erröl ennyit !
m.macskosz
@szandokan: ma, 16:29
Kóstolgatsz?
Nem tűnt fel, hogy ignorállak?
Maradhatunk annyiban, hogy
CSAK A CIKKRE REAGÁLJ,
NE AZ ÉN MOLESZTÁLÁSOMRA?!
Te gyűlölködsz itt, nem én!
Nem véletlen, hogy közutálatnak örvendesz,
engem meg csak te
és a klónjaid vegzálnak.
nemkati
@Fradigege: Pont ilyesmire gondoltam én is, hogy talán a hölgy megkopogtatta ennek a Lázárnak a hátát, majd az arcát odacsapta a Lázár tenyeréhez.
m.macskosz
@KERKA: ma, 14:53
Igazad van, picikéről én sem gondolnám, hogy jelentett, de
vannak itt sunyi alakok, akik csak ülnek és lesnek, várva, mikor kibe rúghatnak bele.
nyanya001
@szandokan: Na figyelj !Nem akartam beleszólni, de azért tényleg vegyél vissza
mert ami a személyeskedést illeti meglehetősen élen jársz !
A Tivoliról meg annyit, amikor eltűnt a két izraeli kislány, hadd ne mondjam, hogy kurvapalántának titulálta a két 13 éves kislányt !
Valószínűsítem, hogy ezután került kizárásra !
szandokan
@volvós: Ebben egyformák vagyunk, mert már én is akartam itt találkozni több emberrel is, de csak egy vette a bátorságot hozzá ezidáig. Tudod, itt mindenkinek nagy a szája, meg kemény gyerek, az életben viszont teljesen más lenne a kép.
szandokan
@nyanya001: Erről én semmit nem tudok.
szandokan
@Horizont: Én legalább vállaltam amit csináltam, nem úgy, mint egyesek.
szandokan
@m.macskosz: A klónjaim? A Csillagok háborújával kevered a propit...:-)) A közutálat pedig nem mérvadó egy zömmel balos, nyugdíjas, "én semmire sem vittem a Fidesz miatt" típusú fórumon...
szandokan
@Mobil123: " Neked csak a olyan hasonszőrűek a jók mint az itt előforduló hazugok" Ugyan honnan tudod, ki hazug, és ki nem? Veled is, és másokkal is beszélgettem anno jókat, de sajnos több volt a gyalázkodás irányomban egy idő után. Igen, ezek után megváltoztam, de ez csak ennek az oldalnak szól. A találkozás hiányát pedig nyugodt lehetsz, túl fogom élni, lesz bőven program a röntgen után ott Pécsen.
szandokan
@Horizont: Csak annak szólok oda, aki teszem fel rám céloz egy mondatával, másoknak nem szoktam. Egyébként meg igazad van, az alpári, bunkó embereket figyelmen kívül kellene hagynom, és a cikkre kellene reagálnom. Na de mi is történne akkor? Újra engem kezdenének támadni, mert valószínűleg más lenne a véleményem. A vége mindig ugyanaz. Többek között ezért is váltottam stílust.
Mobil123
@szandokan: A tetszik véletlen volt.!

Na látod a hazug itt aki képes több néven beregisztrálni és fröcsögni , gyalázni az itt kommentezőket , aki képes össze vissza hazudozni priviben is , az aki képes sajnáltatni magát hogy „meghalt” , elszórták hamvait, majd más neveken feltűnik és újabb hazugságokkal mutatkozik be és ráadásul priviben na az hazug senkiházi számomra!!
A gyalázkodást meg magad vívtad ki mint már mondtam nem egyszer a fellengzős, lenézős, nagyzolós szövegeddel!
És látod a fene se kérdezte, hogy miért jössz Pécsre, de csak nem bírtad ki hogy ne tudasd itt,
nyanya001
@szandokan: Nem is tudom...a témához hozzászóltál egyáltalán ?
Vagy csak azért vagy itt, hogy köpködd azokat, akiknek más a véleménye ?
Bercifiu
@human: Ezek a rohadékok mindent kimagyaráznak. LÁZÁR már az ókorban is bűnös volt, akkor most mit várunk tőle.
Dr Q
Vannak emberek, akik, amíg meg nem szólalnak, normálisnak néznek ki.
lázár zoltán... nos, AZ (ő) nem ilyen.
AZ, egy gennyláda ránézésre is, amikor még meg sem szólalt.

Ráadásul üt is, ha köl.
Ráadásul jól megmagyarázza, ha köl.
lázár csak egy büdös, nagyon magyar paraszt - ha köl, ha nem köl!
szandokan
@nyanya001: Engem szokás köpködni, amennyiben nem anyázom Orbánt.
szandokan
@Mobil123: Miért, mi a baj azzal, hogy leírtam? Mások is járnak röntgenre, nagy dolog.
szandokan
@Horizont: Egy-két bunkón még át lehet lépni valóban, de itt sokkal több van...Az a jó ember, aki anyázik, káromkodik, gyalázkodik, Orbánt mocskolja. Sorry, de nem állok be ebbe a sorba.
nyanya001
@szandokan: Még mindig nem a témához szóltál hozzá !
redd
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Dr. Felipe
Na de ki engedte be a vak komondort a koncertre?
szandokan
@redd: Szegénykém, csak sajnálni tudlak. Éppen az ilyen parasztokról beszéltem. Inkább a te fajtád az, akik szeretnek virgonckodni az utakon a ladával, mi, fekete autósok kulturáltan szoktunk közlekedni. Már megint egy senkiházi az oldalon, de nem sokáig...
szandokan
@Horizont: Látom, belőled is kijött megint a valódi éned...Az embereim meg nyugodt lehetsz, szinte mindannyian Fidesz pártiak, de miért is lennének mások, mikor az egykulcsos adóval csak még jobban jártak. Tudod, eleve magas fizetés, az új adó meg csak még többet hozott.
szandokan
@redd: Ja, és még valami: Sajnos anyám lassan egy éve meghalt, szóval nagyon nem szeretem az efféle megnyilvánulásokat. A neved, címed kiírásától most még eltekintek, de nincs több dobásod. Megy a fekete autó legközelebb...
redd
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
redd
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
redd
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
szandokan
@Horizont: Kizárólag ezt a redd nevű senkiházit fogom lapátra tenni, a te kommented törléséhez semmi közöm. Talán gondolkodj el azon, hogy túl sokat káromkodsz, és talán ez már feltűnt másnak is...
szandokan
@redd: Neked semmi keresnivalód nincs egy demokratikus világban. Csak egy Lázár által is emlegetett ember vagy, aki itt kiéli azt, hogy egy nagy nullának született. Csak így tovább, itt sokan vevők az ilyen anyázó munkanélküliekre a 8 általánosukkal...
Mobil123
@Horizont: És most is csak bántod szegénykét :-DDDDDD
Ne hergeld Magad miatta tovább !!
szandokan
@Horizont: Egy néven, mert még sosem tiltottak ki. Még én is entero lennék a legszívesebben, elhiheted. Egyébként meg karriert nem itt a propin kell befutni, hanem az életben...
szandokan
@Mobil123: Ne sajnálj, mert nem szorulok rá.
Mobil123
@szandokan: Rettentően félreértetted!
szandokan
@Mobil123: Azért nagy kár, hogy pár hónapja még arról diskuráltunk, hogy összefutunk majd Pécsen, most meg marjuk egymást...
Mobil123
@szandokan: Hát ezt a Pécsen való találkozást te hoztad fel feszt nem én! Szerintem teljesen érthető voltam 04.15-én 17:33 hsz-ben hogy nem óhajtok találkozni veled igaz mással sem itt . Nekem bőven elég a virtuális "ismeretség" és némelyik emberből még sok is !!
A marakodást megint csak te kezdted újfent de hát nem tagadhatod meg önmagad igaz ? Mégis hány néven is gallyaztál itt bennünket? Bonbon , tavaszi és még ??? Na tudod ha legalább egyenes lettél volna akkor még elfogadom a véleményed és szerintem itt sokan mások persze némi vitával . Ha nem lennél olyan fellengzős , lenéző és embereket semmibe vevő valaki mint barátod lézer jankó akkor talán senki nem ugrana neked . Igaz a mondás madarat tolláról embert barátjáról ismerhetik meg. Hát téged megismertünk és ennyi elég is. Volt idő amikor elfogadtam hogy ilyen vagy de a több néven való bunkózásod kiállította rólad a bizonyítványt . Petinek jó egészséget és a többi családtagodnak is.
Ezzel befejeztem veled a diskurálást
szandokan
@Mobil123: Rendben, és köszönöm mindenki nevében a családból. Tavaszi nem én voltam.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.