A lakosság mindössze 6 százaléka nem aggódik az időskori megélhetés miatt, mivel úgy gondolja, hogy nem jár anyagi lemondással a nyugdíjba vonulás. A válaszadók 12 százaléka viszont attól tart, hogy a nyugdíja a jelenlegi jövedelme felét sem éri majd el, és összességében a megkérdezettek 30 százaléka számít minimum 20 százalékos bevételcsökkenésre – derült ki egy a 18-59 éves népesség körében, 1200 fős mintán végzett áprilisi kutatásból.
A megkérdezettek válaszai alapján a lakosság 87 százaléka tervezi a kiadásai visszafogását időskorában. A legtöbben – 30 százalékuk – a ruhavásárláson spórolnának. Közel ugyanennyien költenének kevesebbet étteremre, alkoholos italokra és dohányárura, de a nyaraláson is sokan spórolnának. A válaszadók 20 százaléka kevesebbet költene rezsire, autóhasználatra, illetve elektronikai cikkekre.
Élelmiszer vásárlásait a megkérdezettek 12 százaléka fogná vissza, a gyermekek, unokák támogatásán azonban csak a válaszadók 4 százaléka próbálna takarékoskodni.
A nyugdíj előtt álló felnőtt lakosság 34 százaléka rendelkezik az időskorára szánt tartalékkal, és csak 22 százalékának van olyan nyugdíjcélú megtakarítása, amelyhez adókedvezmény is társul.
Annak ellenére, hogy csak tavaly vezették be a nyugdíjbiztosítások adókedvezményét, már a válaszadók 5 százaléka rendelkezik ilyen megtakarítással – áll a közleményben.
59 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mehet valaki szép nyugdíjjal nyugdíjba az előbb utóbb erodálódik, vásárlóértéke lényegesen csökken, és akkor már nézheti is a nyugdíjas mire is elég az a pénz...
Egyébként nyugdíjról is csak azok beszélhetnek, akiknek van hozzá megfelelő idejű munkaviszonyuk, és nem minimálbérért dolgoznak.
...és akkor annyit mondanak, hogy majd lesz valahogy, különösebben nem lehet tervezni.
Valószínű a cikkíró nem magyar munkavállalókkal csinálta az interjút.
De sajnos a lakosság többsége a kormány, a multik, a munkaadók és a gazdagok jóvoltából nincsen ilyen biztató helyzetben. (az olcsó munkaerővel csábít a kormány. Nekem ne jöjjön senki azzal, hogy nálunk nincs minőségi munka, számtalan külföldi multi a saját logóját teszi az itt gyártott termékekre, annyiért adja el, mint ha odahaza gyártották volna. Csak negyed-8-ad annyi a bérköltsége mintha a honpolgárai csinálták volna)
Most aktív korunkban is gond a napi betevő, a rezsi, a törlesztés együttes kifizetése.
A szegények nyugdíj és juttatás emelése is sokat segítene, de kell a pénz a gazdagoknak és a kormányorbán rémálmaihoz.
Ha a kormányon és a gazdagokon múlna, akkor bevezetnék a piroson átmenés lehetőségét, sőt kötelezővé tennék a szegény nyugdíjasoknak, hajléktalanoknak, betegeknek,... vagy még szerintük a Taigetosz mint opció lehet.
S ha már magunk között vagyunk bizonyára feltehetek egy történelmünkben többször visszatérő kérdést:
- Hogyan lehet a szuperkormányunkból a leghülyébb tagot kiválasztani ?
- TALÁLOMRA !
ha így megy tovább, egyik sem lesz...elegendő (...a kielégítő szócskát le sem mertem írni)
Ismered tán a kivégzett francia királyné szövegét: „Ha nincs kenyere a népnek, egyen kalácsot!” A te szöveged, na meg a fidesz dumái hasonlóak.
Ez valami új a fideszben? Ki van adva talán, hogy imígyen kell sértegetnetek nőket? :)))
Mivel Magyarországra egészen elenyésző a bevándorlás, egyszerű hazugság az az állításod, hogy a menekültek előbb jutnak munkához, mint más.
Mesélj csak, hol és mikor történt, hogy menekült rabolt volna ki valakit? Nem tudsz ilyen esetet mondani.
A romák "valamilyen szinten" sem bevándorlók, ők is magyar állampolgárok. Ha ők bevándorlók lennének, akkor te is az lennél, hiszen a te őseid is jöttek valahonnan.
Mit akarsz az iszlámmal? Az iszlámra vonatkozó mondatodnak sajnos semmi értelme, nem függ össze a témával.
De bizony, a magyarországi romák mind magyarok.
Dehogynem vagy majom. Majom módra viselkedsz.
Az iszlám csak úgy eszedbe jutott, hallottál valamit harangozni, aztán anélkül, hogy bármiféle összefüggésben lenne a témával, ideköpted, mert annyi eszed van csak, mint egy majomnak. :)))
Arról persze, hogy az iszlám miről jutott eszedbe, nem tudsz nyilatkozni. :)))
Az iszlám jelentette veszélyt is megdumálhatod vele.
Én nagyon jóban vagyok a cigányokkal, sok tanítványom cigány származású, van közöttük olyan, aki külföldön jár egyetemre.
Nem hiszem, hogy a városotokban előnyben részesítettek volna bevándorlókat, de nem ez az első dolog, amit nem hiszek el neked.
Az iszlámról semmit nem tudsz, az biztos.
Szerintem, ha már a terrorizmust szóba hoztad, esetleg a cigányokat meggyilkoló magyar terrorlegényekkel foglalkozz, most folyik éppen másodfokon a perük.
A beteges dicsekvéseid pedig röhejesek. Szerintem hagyd is abba. Komoly, felnőtt ember ilyesmit nem csinál.
Azt mondja ez a szerencsétlen, aki sokat keres, annak sok lesz a nyugdíja. Általában annak a legkevesebb, mert minimálbérre jelenti be magát, adót csal stb. Tisztelet a kevés kivételnek.
Minden jót neked, egészséget, sok örömet, súlybeli gyarapodást! :)))
A nyugdíjas évek anyagi biztonságához, a háborúhoz hasonlóan, 3 dolog kell: pénz, pénz, pénz.
Nem tudom elmondani hány 30-40 év fölötti szolgálati idő után ücsörögnek a hideg szobában olyan nyugdíjasok akik a gyerekeiknek segítenek mert szociális helyzetüknél fogva nincsenek tartalékaik már-a gyógyszerét nem váltja ki-eszik is nem is.és szégyelli hogy elszegényedett.Katasztrófa magyarországon megöregedni!!!-az intézményes segítség minimális.
A nyugdíjas évekre pedig sokan takarékoskodtak, azt éppen lenyúlta az állam.
Az meg igaz, hogy a nyugdíjak értéke orbánék alatt a vicc kategóriában sem menne el! A rokonomnak 1000 ft-ot emeltek! ez aztán nagy pénz, ugye?
@Anna Mária: A barátaimnak Des vagyok! (mosolyog)
Új hozzászólás