Orbán Viktor ma az Arab Bankok Szövetségének éves közgyűlésén járt a Hilton Hotelben. Itt ismét igencsak meglepőeket mondott a demokráciáról.

Nem hisszük, hogy abból a tényből, hogy a nyugati világban sikerült felépítenünk a demokráciát, és ebben elvagyunk, következik, hogy a demokrácia mindenhol jól működne. Mindenkinek joga van megválasztani, hogy milyen keretek között él. Ez a mi hozzáállásunk.

- mondta a miniszterelnök, amit viszont Gyurcsány Ferenc nem hagyott szó nélkül.

A DK elnöke az alábbit reagálta Facebook-oldalán:

A miniszterelnök ezek szerint nem hisz az emberi jogok egyetemességében, nem hiszi, hogy minden ember egyenlőnek születik, nem hiszi, hogy senkinek nem lehet előjoga a másik fölébe kerekedni.

A miniszterelnök tehát hiszi a szolgák és urak világát. Ezt elfogadhatatlannak tartom. Kétségtelen, hogy a demokrácia alapfeltétele a polgári, emberi minőség létezése, az emberi méltóság tisztelete és nem állítom, hogy jó néhány ország nem szenved ebben hiányt. Ebbe belenyugodni és természetesnek tekinteni egy nyugati politikustól maga az árulás.

Talán így világossá is válik, hogy az a küzdelem, amit vele folytatunk, nem személyes természetű, hanem egymást kizáró világok és kultúrák harca. Kár, hogy ilyen miniszterelnöke van Magyarországnak, reméljük már nem sokáig.

74 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verum
@Anna Mária: - kezdesz ugyanolyan válaszokat adni, mint egy kormánypárti.
Szerintem Gyurcsány elfogadható miniszterelnök volt, ha nem is volt hibátlan. Csak a többségre hatott a karaktergyilkosság és ezt most ciki belátni. Plánehogy Orbántól jött a karaktergyilkosság.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Anna Mária
Bizony, kár.
De ha te, kedves Feri, miniszterelnökként észnél lettél volna, akkor most nem kellene kárognod.
justhpeter
@Anna Mária: Bizony, bizony Anna Mária, akár magam is mondhattam volna. Hihetetlen, de pontosan ez jutott eszembe amikor elolvastam.
verum
@Anna Mária: - azért elmondanád, hogyan lehetett volna észnél?
Hogy az emberek zöme rosszul döntött, azért mindig másvalaki a felelős?
verum
Emlékszik még rá Orbán elvtárs, hogy a Fidesz minek is a rövidítése???
Anna Mária
@verum: Gyurcsány miniszterelnökként óriási hibákat követett el, amikért ő a felelős, ki más. Nem volt elég esze, nem ismerte föl, hogy az országot milyen veszélyek fenyegetik. Most láthatja, de még most sem érti. Persze egy kis pártocska vezéreként azt mond, amit akar: nem sok vizet zavar.
verum
@Anna Mária: - néhány óriási hibára azért kíváncsi lennék, mert már nem nagyon emlékszem rá.
Anna Mária
@verum: Ha nem vetted észre Gyurcsány hibáit, tőlem nem kapsz felvilágosítást. Gyurcsány sara, ami most van, mert buta politikát folytatott, nem vette észre a valóságot, az Orbán jelentette veszélyt.
verum
@Anna Mária: - kezdesz ugyanolyan válaszokat adni, mint egy kormánypárti.
Szerintem Gyurcsány elfogadható miniszterelnök volt, ha nem is volt hibátlan. Csak a többségre hatott a karaktergyilkosság és ezt most ciki belátni. Plánehogy Orbántól jött a karaktergyilkosság.
Anna Mária
@verum: Bocs, de Gyurcsányhívővel nem vitatkozom Gyurcsányról.
Engem sosem érdekelt, ki meg hogyan gyilkolta a karakterét, elejétől fogva nevetséges alaknak tartottam.
verum
@Anna Mária: - mondom, kezdesz elfogult lenni. Egyáltalán nem vagyok Gyurcsány hívő, látom én sok hibáját, mégis ezzel együtt a jelen választékban még a legelfogadhatóbb.
Nevetséges alak? Ez túlságosan szubjektív ahhoz, hogy értékelhető vélemény legyen számomra.
Jó szakembernek tartom, aki tud gazdálkodni, csak az ellenzék ellehetetlenítette. Ma nem itt tartana az ország, ha a többség nem meneszti. Ezt nehéz belátni sokaknak.
Freewolf
És most Gyurcsány nekilátott nyilatkozni! Ez igen! Micsoda gátlástalan alak, hogy van képe még megszólalni!
Anna Mária
@verum: Saját magát lehetetlenítette el a nyamvadt, lusta mszp segítségével.
Tarsd, aminek akarod, tökmidegy. Szerintem egy nyikhaj.
bence
@Anna Mária: ! Ha okosat mondani nem tudsz , akkor ekkora valótlan hülyeségeket ne írogass csak azért , mert egy dilinyóssal szimpatizálsz !!!
Anna Mária
@bence: Nem szimpatizálok dilinyósokkal, így Gyurcsánnyal sem.
JAJMÁR
Elképesztő milyen nyilatkozatokat tett megint a vezír! Lehet a Gyurcsányt szeretni és nem szeretni, elismerni és kritizálni, de ő mondta megint ki a véleményemet.
Mások miért nem szólalnak meg? Miért nem tiltakoznak?
hetöndöe
@JAJMÁR: A felcsúti taknyos náci az ország pofájába mondja,hogy nem is akar demokráciát és egy ország hallgatja némán.
Fletó legalább elmondta a véleményét erről a fehérjehalmazról.
JAJMÁR
@Anna Mária: A fidesznyik demagóg politikája ellen kevés volt a Gyurcsány egymaga, és tudjuk, hogy milyen helyzetet örökölt az előző kormánytól, ráadásul belső ellenzékkel is küzdenie kellett. A Fidesz mindenképpen győzött volna 2010-ben, és ez nem is baj, egy demokráciában hol ez, hol az kerül kormányra.
Az a baj, ahogyan a fidesz kormányoz. Ennek nem a Gyurcsány az oka. Nem védem, csak a tények kedvéért.
JAJMÁR
@hetöndöe: 17:07 Így igaz, hiszen mindenkinek fel kellene háborodni!
Anna Mária
@JAJMÁR: Ott szúrta el a Gyurcsány, hogy nem volt képes a pártjában rendet vágni. Ez elég nagy gáz egy politikus esetében. Mondhatni, alaphiba.
De persze most mondja csak, amit mondani akar, van egy tíz százalékos pártocskája, teljesen rendben van. Nőhetne is a pártja, ha képes lenne nyilvánosan belátni, hol hibázott. Enélkül számomra hiteltelen.
JAJMÁR
@Anna Mária: Annamária, nem a Gyurcsány most a téma, ő pusztán reagált egy hírre!
Minden egyes politikust mérlegre lehet tenni, a jót és a rosszat is, és ez az ő esetében meg is történt. (Nincs kétségem afelől, hogy ő maga is megtette, mérlegelte a tetteit.) A baloldal 2 választást elveszített, a Gyurcsány visszament a startvonalhoz. A jelenben ő csak egy kis párt elnöke, aki viszont most jókor és jót szólt. Lehet, hogy neked az a véleményed, hogy semmisüljön meg, de vannak, akik meg nem így gondolják. Szerintem ő most ott van, ahol lennie kell.
és Orbán?
Anna Mária
@JAJMÁR: Nem, én Gyurcsánynak nem hiszek az elkövetett hibái után. Nem látom, hogy tudatosodott volna benne, mit rontott el.
Nos, Orbán nem ott van, ahol lennie kell. Mert már rég sitten a helye.
furfang
Ez a legnagyobb bánata gyuriferinek. Savanyú a szőlő.
JAJMÁR
@Anna Mária: Na ugye, a lényegben egyetértünk :)
simmering73
Tényleg nagy kár. De ez az ország ezt érdemli. Sajnos.
Anna Mária
@JAJMÁR: Á, dehogy! :)
Szerintem el kellett volna húznia a politikából Gyurcsánynak, mert most olyan helyet tölt be, amit érzésem szerint más jobban be tudna tölteni. Ő egy akadály, egy lejárt lemez, kár, hogy vele azonosítható a baloldal.
Engem irritál, akárhányszor megszólal.
kamazuka
Arab bankok?A hazai bankok felett leáldozott!Az arab bankok 1-2%ra hiteleznek!
Hollandiában sikeresen működnek!
glorianna
Nézzétek, az a legnagyobb gond, hogy a politikusaink rendkívül kontraszelektált társaság - minden oldalon. OV ráadásul hataloméhes és gátlástalan is, továbbá maga köré hasonlóan gátlástalan pénzéhes lényeket gyűjtött. Gyurcsányt is lehet ekézni (volt miért), de őróla még Polt ügyészsége sem bírt kideríteni semmi törvénybe ütközőt (pedig alighanem még a valamikori pelenkáit is átkutatta, és a bölcsis gondozónénit is kifaggatta, hátha...). Nem ugyanaz a kategória a két ember.
glorianna
Az említett különbséget illusztrálandó: hvg.hu/itthon/20150609_altus_ellenes_hatarozatot_kosa
Ugye, még viccnek is szánalmas?
paolo006
Bizony kár Ferikém! Nagyon nagy kár. De ugye abban egyetértünk, hogy a Te felelősséged elég jelentős az ügyben. Mert ugye ha annak idején amikor meg volt a lehetőségetek tettétek volna a dolgotokat rendesen, most nem ülne a nyakunkon ez súlyos elmebeteg gerinctelen kis senkiházi köcsög!!!
glorianna
@paolo006: bocs, de ez "most nem ülne a nyakunkon ez súlyos elmebeteg gerinctelen kis senkiházi köcsög" tévedés. OV nem saját erőből mászott az uborkafára, szorgos segítői voltak, olyanok, akik abban voltak érdekeltek, h az "alaprendszer" (te is lopsz, én is lopok, váltunk) ne változzék, és akik OV-t tolják maguk előtt paravánként. Önerőből OV nem lett volna több, mint egy kisvárosi zugügyvéd, vagy tán még az se.
Anna Mária
@glorianna: 19:28 Teljesen igazad van, a két ember tényleg nem említhető egy lapon.
De: nehogy már attól kelljen elájulnom, ha egy politikus nem lop. Alapvető elvárás, hogy ne lopjon, mint minden más szakmában. Vécésnéninek sem alkalmaznak senkit, ha hazahordja a papírt.
Tényfeltáró
Gyurcsánynál azzal volt a baj, amit mondott, de ennél a köcsögnél mindennel csak baj van, egyetlen pozitívan értékelhető dolgot sem lehet említeni. Csinált alak, tele előre gyártott panellel.
hetöndöe
Fletó legnagyobb bűne,hogy nem számolt le végleg ezzel a szarházi koleszos bandával.
Anna Mária
@hetöndöe: Hát ez az.
Nem ismerte fel, hogy ezeket egyszerűen el kell lehetetleníteni, el kell takarítani.
Nem látta a veszélyt.
spu00
Egy demokratikus szem kilövő mer nyilatkozni Orbán ellen, ez nem ismer abszolút mélységet.
Anna Mária
@spu00: Uhh, te! Szemkilövő egy szó! Még akkor is, ha értelmetlen Gyurcsány vonatkozásában.
Tényfeltáró
@Anna Mária: Ebből a köcsögből viszont szar vécés-néni lenne, mert nem csak a papírt hordja haza, hanem a wc kagylót is, meg még a csempét is leszedi a falról.
Anna Mária
@Tényfeltáró: A klotyóajtóról nem is beszélve.
Desischado
Én már odalennék, ha bukna a fidesz! De félek, hogy a jobbik kerülne a helyébe, akkor pedig cseberből vederbe kerülnénk! De Gyurcsánnyal ebben maximálisan egyetértek, kár, hogy ilyen miniszterelnök ül a székben! Le kell váltani!!!
Logogrif
Minden kornak megvannak a bolondjai...A mai főbolond annyiban veszélyesebb,hogy aljasul rájátszik a mindig meglevő butaságra és a legrosszabb emberi tulajdonságokra...A mostani "kommentek" is csak ezt bizonyítják : BOLONDOKAT bolondságuknak megfelelően kell kormányozni/G.B.Shaw. - Fletó ezt nem tudta és nem is számolt ezzel... ! Jellemzően,aki nem ismeri vagy nem is akarja ismerni az öszödi beszédet, az megelégszik a néhány alpári megfogalmazás sarkításával, - sosem akar a magyar önállóan gondolkodni ???
glorianna
@Anna Mária: Elájulni egyiktől sem kell, de ha már a felhozatal olyan, amilyen, akkor a sok alkalmatlan közül nem inkább az a kevésbé ártalmas, akinek legalább a keze nem enyves? Egyébiránt nem gondolom, h bármelyik jelenleg ismert "politikus" alkalmas lenne országvezetésre.
spu00
@sztaler: Ja, ha Önnek ez azonos, akkor csak sajnálni tudom, s legyen Önnek min.elnöke Gyurcsány.
spu00
@Anna Mária: Elnézést, nem figyeltem.
reseva
Orbán csak a szocialista népi demokráciát ismeri. Abban nőtt fel, ott irigyelte meg azokat, akik népbutításból pazarul élhettek, minél ostobábbak és lustábbak voltak, annál jobban. Csak egy kis aljasság és gerinctelenség kellett hozzá.. Rájött, hogy erre ő is képes. Máshoz meg úgysem ért.
JAJMÁR
@Anna Mária: 18:01 "Engem irritál, akárhányszor megszólal" - igen, neked személy szerint Gyurcsány nem szimpatikus és nem tudsz ezen felülemelkedni. Sokszor vagy így, (pl. pedagógustársadalommal is.) Ezzel az elfogultsággal én nem tudok vitatkozni, de szerintem nem is kell, a ma problémáira ez se nem válasz, se nem megoldás.

A mai baloldal önmagától olyan amilyen, nem a Gyurcsány az akadály, hanem saját maga. ..és itt jön képbe az "értékrend" és ideológia, amiről én beszéltem, szerinted meg ez nem szükséges, Nos, hát nincs is.
Ez a fő baja a baloldalnak, mert dehogynem szükséges. Nincs meg a közös és vonzó alapérték, mert azt "kilöködte" a fidesz. A fidesznél sincs már meg az övék, de őket összetartja az érdek még. Ezért tud erősödni a jobbik, a demagógia nyerő, és persze, él ezzel az eszközzel a fidesz is. Itt "egy fecske nem csinál nyarat", és telet sem, ahol ma tart a politika, az egy folyamat szükségszerű része, nem egy ember hibája, és már régen elkezdődött, a Gyurcsány csak belecsöppent. Nem voltam a helyében, nem tudom mit tetetett volna, de én úgy látom, ő az egyetlen, aki meg akarta "akasztani". Vesd a szemére, ha neked ez jólesik- az "egyetlennek", hogy egyedül kevés volt.

Láthatóan meg van zavarodva a kormány, nem találja az érdekének megfelelő, a nép felől pedig elfogadó utat. Borul, de már rég felborult volna, ha lenne életképes váltóerő a másik oldalon. Nekem mindegy, hogy hívják azt az erőt és/vagy embert, de lennie kellene minél előbb.
Mégis hogy képzeled, és képzelik a még mindig és mindenbe folyton belekötők, kritizálók, aki megszólal vagy tüntetni megy, azokban, abban a "kákán is csomót" keresők, de persze ő maguk oda nem állók, hogyan változzanak meg a dolgok?
varirmag
Na , az ő helyében illene hallgatni !!!
Az egyik 19 a másik egy híján 20 !
human
Orbán olyan hatalommegtartó módszereket akar alkalmazni a jövőben, ami messze áll a jogállamiságtól. Próbál velünk megetetni egy új rendszert, amiben már nincsenek korlátozó tényezők számára. Próbálja elfogadtatni, hogy bizony vannak előjogok ebben az országban. Fokozatosan terelni próbál minket egy új rendszer felé.
sztaler
@spu00: Sajnálkozás helyett elmondhatná a különbséget...egyébként elárulom: nincs, egyik min. elnöknek volt az esethez köze. 2006-ban egy újnyilas puccskisérletet akadályozott meg az ebben gyakorlatlan rendőrség...Az hogy a trafikban megölt lány élete mennyire szárad a fideSSes törvényhozók lelkén a fóliázás, miatt azon már lehet elgondolkodni...vagy hogy 10 eFt-os eszköz hiánya miatt meghalt beteg halála kinek a lelkén szárad...
Hellcat
@spu00: Tudod amíg a gyureszék gumilövedékkel lövettek addig a fidesz azt nehezményezte, hogy nem éles fegyvert használtak a rendőrök...a saját maguk által felbújtott tüntetőket lövették volna le éles lőszerrel...Gratulálok...enynit értek.
Hellcat
@sztaler: Vagy az egyéb fideszes törvények és megszorítások miatt az öngyilkosságba hajszolt emberek élete kinek a kezén szárad. Sőt a fidesz miatt vissza%olt rokkant aki kénytelen volt visszamenni dolgozni és a munkahelyén halt meg mert nem bírta...ilyent is tudok. Sok van a rovásukon.
Anna Mária
@JAJMÁR: Ne hari, de viccesek a személyeskedő megjegyzéseid. "Nem tudsz felülemelkedni" - fogalmad sincs, hogy mit tudok, meg mit nem tudok. Jobb lenne, ha nem is foglalkoznál ilyesmivel, nem dolgod. A pedagógusoknál gyakran előfordul, hogy az egész világot nevelendő kiskorúnak nézik és ugyanazt a hibát követik el az emberekkel szemben, mint a katedrán: nem a teljesítményt értékelik, hanem az embert, a gyereket. Megmondják, milyen, mit tud, s mit nem. A gyerekek pedig elhiszik nekik, én azért már kevésbé! :)))
Óriásit tévedsz: én aztán nem tartozom azokhoz, akik nem tesznek, csak kritizálnak. Én soha nem kritizálom a tüntetőket, hanem magam is elmegyek tüntetni. Én anyagilag is támogatom a jó kezdeményezéseket, mint pl. most az ellenplakát-akciót. Teljesen fölösleges próbálkozás engem megpróbálni a "kákán is csomót keresők" halmazába bepasszírozni.
Hagyd meg nekem, légy már olyan jó, hogy irritáljon Gyurcsány, hogy hiteltelennek tartsam a mostani pártjával együtt, és azt gondoljam róla, hogy a mai napig nem ismerte fel a saját felelősségét, nem látja a saját hibáit. Sajnálom, hogy egy ócska, lusta pártja volt, de hát ki más tehetett volna azért, hogy a pártja változzon, ha nem ő? Ki más tehetne azért, hogy a pedagógusok ne csaljanak soha többé a kompetenciafelméréssel, ha nem ők maguk?
Szerintem Gyurcsány nem váltóerő, erre gondolni is botorság.
Próbálj felülemelkedni azon, hogy ilyen vélemény is létezik. :)))
mate03
@Anna Mária: Bocsánat ha beleszólok! Ajánlom .olvasd el az Öszödi beszédet egészben úgy ahogy elhangzott! Ha van szövegértésed,rá jössz hogy Gyurcsány mit -miért mondott,és kiknek!Egy dolog miatt hibáztatom!Ezt a beszédet az országházban kellett volna elmondania! Akkor nem tudták volna kiforgatni a szavait!
Anna Mária
@mate03: Természetesen ismerem a szöveget egészben.
Teljes mértékben egyetértek veled. Igen, a parlamentben kellett volna őszinte beszédet mondania, nem pedig az ócska, sunyi pártjában.
Gyurcsány egyik óriási hibája volt, hogy nem vette komolyan a magyar népet.
JAJMÁR
@Anna Mária: 10:16 Nem szokásom másokat "jellemezni", veled az imént előre megfontoltan és szándékosan tettem, mert te is ezt teszed -pl. Gyurcsány- hiába mondod, hogy nem. (Saját magadon azonnal érted :) ) Tényleg nem ismerem az életedet, ahogy te sem az enyémet, és ez így is marad.
Felőlem az irritál téged, aki neked tetszik, a te dolgod, de nagyon erősen és határozottan, tényként írsz róla, megosztod - és tudod, a véleményed számít, mert erős egyéniség vagy (bocs a jellemzésért), - nekem pedig az a határozott véleményem, hogy ebben nincs igazad.
Nem a Gyurcsánynak "hiszek", amikor egyetértek azzal amit mond, hanem egyszerűen én is úgy gondolom, amit mond, annak azért van hitele, mert tényeken alapszik. Te csak azért, mert a Gyurcsány mondja, nem találod igaznak?.
"Talán így világossá is válik, hogy az a küzdelem, amit vele folytatunk, nem személyes természetű, hanem egymást kizáró világok és kultúrák harca." - Nincs személyes okom és indokom nekem se, egyik politikussal szemben sem, nem ez a lényeg. Hogy holnap mi lesz, az a jövő titka. Most 2 nagy halmaz, 2 világ van, és én a Gyurcsánnyal ugyanazon az oldalon állok.
de bízom benne, hogy te is ezen az oldalon állsz :)
Anna Mária
@JAJMÁR: Gyurcsány politikus, naná, hogy jellemzem.
A véleményem senki másénál nem ér többet.
Igen, előfordul, hogy Gyurcsány olyasmit mond, ami akkor és ott igaz, egyet lehet vele érteni. Csak hát az ember a tapasztalatai alapján továbbgondolja például azt a kijelentését, mely szerint kár, hogy ilyen miniszterelnöke van Magyarországnak. Bizony, kár.
De az is nagy kár, hogy olyan miniszterelnöke volt Magyarországnak, aki ahelyett, hogy a népet komolyan vette volna, és mindenkihez őszintén beszélt volna államférfihoz méltó stílusban, küldetéstudatos, vak naivitásában egy mocskos cirkuszra adott ürügyet.
Nem, dehogy, nem állok semelyik oldalon, sosem álltam egyiken se, nem is tervezem már erre a kis időre. :)))
Én az olyan társadalmakat szeretem, olyanokban érzem jól magam, ahol az emberek nem határozzák meg magukat, nem oldalakhoz kötődnek, hanem önállóan gondolkodnak. Vannak ilyen helyek a világon, szép számmal.
Őszintén szólva nem is értem, hogy Magyarországon miért mennek bele az emberek önként és dalolva abba a társadalmat megosztó sötét zsákutcába, ahová a fidesz meg a jobbik tereli a népet.
JAJMÁR
@Anna Mária: 12:32 Jaj, ez az álszerénység "A véleményem senki másénál nem ér többet", hát neked se? Nyilván neked az ér a legtöbbet, mert azt tartod jónak, azért bizonygatod.
A vélemények bizony nem egyforma megítélés alá esnek még itt se. (pl.lájk). Én sem egyformán ítélem meg őket, és vannak, akik hatnak rám, vannak akik nem, és nyilván engem is hasonlóképpen ítélnek meg. Az emberek nem egyformák - és értékbeli különbségek is vannak -, bár egyetértek abban, hogy egyenlő jogok és lehetőségek járnának mindenkinek. Aztán ki-ki a tudása, tehetsége szerint boldoguljon. Csak nem szeretem ezt a túlzott "egyenlősdit".

Az ember mindig meghatározza magát, akkor is, ha azt mondja, hogy ő nem határozza meg magát, Mert akkor ezzel! Meghatározza magát a többi emberhez képest is, és egy csoportban elfoglalt helye szerint is.
Ha véleményed van és kimondod, azzal van aki egyetért, van aki nem, és van akivel te értesz egyet - és máris kialakul egy csoport egy vélemény mentén. Ez mindig így volt és mindig így lesz, ettől még az ember önálló gondolkodó marad.

Az más kérdés, ha egy országvezető a maga hatalmi érdekében irányítottan oszt meg csoportokat. Éppen azt akarom bizonygatni, hogy most nem megosztani, hanem egyesíteni kellene egy bizonyos közös érdek és érték mentén a kormány ellenzékét. (Ezt neveztem én egy oldalnak, de hát ha nem akarsz, ne tartozz sehova.)
JAJMÁR
folytatás: Jellemezheted a Gyurcsányt, de tudod hányszor jellemezted már itt? és ugyanezt hányszor írtad már le? Nekem a könyökömön jön ki!
Ebben az esetben Te vagy a megosztó, mert látod, most is ez a téma, a Gyurcsány személye, meg a múlt, pedig itt állunk egy fordulóponton és erre kellene koncentrálni, de nem! Mert elkezded, és olvasd csak vissza hányan "másztak be ebbe a sötét zsákutcába".

Sokan szeretnénk olyan társadalmat, ahol az ember az lehetne, ami. mert attól, hogy én tudom ki vagyok és hova tartozom, még önállóan gondolkodom. Mondogatod a "nem oldalakhoz kötődnek, hanem önállóan gondolkodnak" szöveget, de szerinted csak az gondolkodik, aki nem tartozik sehová?
(Igaz, éppen azon gondolkodik, hogy hová is...)
Most, Mo.-n a bizonytalanok vannak többségben, akik "nem tartoznak sehová", és választani sem mentek el, és képzeld, ők döntötték el az ország sorsát.
Anna Mária
@JAJMÁR: Határozottan állítom, hogy a véleményem éppen annyit ér, mint bárki másé. .Ez van. Egy pillanatig nem gondolom, hogy bárkit befolyásolnék, ilyen szándékom nincs is. Itt és most ez egy játék, nem több.
Bocs, de tényleg nincs rá késztetésem, hogy bármelyik politikai oldalhoz, vagy formációhoz tartozónak valljam magam, vagy akármelyik ideológiát előnyben részesítsem.
Szerintem ügyek vannak, amiket el kell intézni, mégpedig a legjobb eredménnyel - mindig a legkiszolgáltatottabbak, a legszegényebbek, az saját érdekeiket legkevésbé képviselni tudókra figyelemmell.
Ehhez teljesen fölöslegesnek tartom bármelyik politikai formációhoz való tartozást, hisz egyik nevetségesebb, mint a másik.
Az ügyek viszont fontosak: az egészségügyi dolgozóké, a menekülteké, a hiányt szenvedő gyerekeké stb., na és baromi fontosnak tartom az egyre terjedő butaság elleni küzdelmet.
JAJMÁR
@Anna Mária: 14:29 Én sem tartozom konkrétan semmilyen politikai oldalhoz, nem vagyok pártnak tagja és soha nem is voltam... de azért tudom, hogy az "ügyek" megoldásában sokat segítene a megfelelő környezet. A butaság terjedésében pedig a jó oktatás. Ezekhez pedig kormányváltás kell, és az politika, másképpen nem megy, csak az ügyek szaporodnak. Még ha jó érzés is egy-egy csöppnyi segítségadás, azt látni kellene, hogy rendszerszintű problémák vannak.

Munkálkodhatsz te ügyeken egyedül, elszigetelten, nagy változást sajnos nem lehet elérni, mert a főirányt mindig a kormányzat határozza meg. Persze, azért tenni kell. Sok sikert :)
Anna Mária
@JAJMÁR: 14:09
Bocs, csak most látom, hogy felszívtad magad már megint és a másokkal való bajaidat próbálod rámvetíteni.
Sajnálom, ha megosztónak gondolsz attól, hogy nem lelkesedem Gyurcsány szavaiért, és nem gondolom, hogy attól, ha ő bármit mond, előbbre fog mozdulni valami ebben az országban. Ez a cikk Gyurcsány megnyilvánulásáról szól, tehát tényleg én kérek elnézést, hogy szóba mertem hozni őkelmét, és ezzel ráaadásul még téged is untattalak! :)))
Nem állunk semmiféle fordulóponton: a dolgok már eldőltek. Hosszas fidesz-jobbik hatalomra lehet berendezkedni, az ország egyre inkább fasizálódik, az EU-tagság kérdésessé vált. A fideszt és a jobbikot már meg sem lehet különböztetni egymástól. Kiegyeznek szépen egymással, leosztják a pozíciókat és a pénzeket. Ezt már senki nem fogja megakadályozni, hacsak csoda nem történik és a magyarok nagyobbik része komolyan úgy nem dönt, hogy nem, kösz, ebből nem kér. Eddig nem tűnt úgy, hogy normális országot szeretnének, hiszen nagyon sokan még arra sem vették a fáradságot, hogy fölkászálódjanak a kanapéról és elsétáljanak szavazni. Talán azt sem tudják, hogy a választójog nem mindenkinek eleve járó égi ajándék, hanem azért sokan küzdöttek, még az életüket is föláldozták érte.
Szerintem te rosszfele lődözöl a dugós puskáddal, nem én vagyok az ellenség, még akkor sem, ha Gyurcsányt egy megosztó, ártalmas alaknak tartom! :)))
JAJMÁR
@Anna Mária: Senkivel sincs bajom, puskám meg aztán főleg nincs :)
de már megint nem értjük egymást úgy látom.

"hacsak csoda nem történik és a magyarok nagyobbik része komolyan úgy nem dönt, hogy nem, kösz, ebből nem kér" - na, hát ez a lényeg!

Nem vagyok én feladós fajta, bízom benne, hogy a nagyobbik része felébred, ha majd rájön, hogy"fölötte és helyette" döntenek mások, és nekem mindegy, hogy ki ébreszti fel őket, felőlem a Gyurcsány is lehet az illető, csak hagyjuk, hadd kiabáljon!
Anna Mária
@JAJMÁR: Nekem van nagyon klassz dugós puskám, az egyik unokám hagyta itt megőrzésre! :)))

Meglátjuk, hogy miből kérnek a magyarok és miből nem. Eddig mintha nagyon is tetszett volna a többségnek az ország úgy, ahogy van.
bence
@Anna Mária: ! Ő nem is tartozik a Te jelzőid alá ! Neki annál sokkal de sokkal több esze van ! Na és nem utolsó sorban TISZTA ! Ami a dilinyósról nem mondható el !
Anna Mária
@bence: Nem tud meghatni, ha egy politikus nem lop. Normális országokban ez a természetes.
bence
@Anna Mária: ! Akkor ezek szerint elismered , hogy mindannyian egy nem normális országban élünk ?! De ugye tudod , hogy ez ránk nézve a legnagyobb szégyen !
Anna Mária
@bence: Nemhogy elismerem, de állítom, hogy Magyarország nem normális ország. Bocs, én nem tehetek róla, így hát nem is szégyellem magam miatta.
bence
@Anna Mária: ! Mindannyian tehetünk róla , mert nem fogunk össze hanem tétlenkedünk !
Ha minden összefognánk , bizony nagyon sokat tudnánk tenni ! Ámbár abban igazad van , hogy egy fecske nem csinál nyarat !
Anna Mária
@bence: Én aztán biztos nem tehetek róla, engem hagyjunk ki ebből. Közöm nincs az egész drámához.
Én összefogok, ha úgy látom jónak.
bence
@Anna Mária: ! Gyurcsánynak a politikában a helye ! Az utolsó mondatodról csak annyit , hogy engem meg a dilinyós puszta látványa is irritál ! Még megszólalnia sem kell !
Anna Mária
@bence: Velem nem tudod elintézni, hogy Gyurcsánynak a politikában legyen helye. Nem én vagyok az illetékes elvtárs.
Jól van. Én is hányok Orbántól.
Tényfeltáró
@Anna Mária: Az is kellett neki a pöcegödör bedeszkázásához otthon.
kukac50
Orbántól még Gyurcsány is jobb volt becsületesebb akkor még az igazságszolgáltatást nem a miniszter elnök dirigálta, akkor még volt igazságszolgáltatás,ma már nincs!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.