A katonák és rendőrök építhetik meg a mintegy 175 kilométer hosszú biztonsági kerítést a magyar-szerb határon – derült ki a Napi Gazdaság cikkéből.
A lap értesülése szerint nem piaci alapon, magántársaságok bevonásával valósítja meg a kormány a szerb határzárhoz tervezett négy méter magas kerítés megépítését, hanem állami forrásból, a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közreműködésével.
A honvédségnek és a rendőrségnek is van olyan csoportja, amelynek – a külön tervekben meghatározottak szerint – alapfeladata lehet a válságkezeléssel kapcsolatos munkákban való részvétel.
A Magyar Honvédségnél ilyen alakulat a szentesi 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred. Az ezred egyik fő tevékenysége a határbiztosításra kijelölt alegységek tevékenységének műszaki támogatása. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szentesi katonák felkészültek terepszakaszok lezárására, ellenőrző-áteresztő pontok létesítésére, objektumok védelmi feltételeinek javítására és a menekültek kezelésével kapcsolatos feladatok végrehajtásában való részvételre.
A munka elvégzése rendőrségi részről alapvetően az ORFK Rendészeti Főigazgatósága alárendeltségében működő határrendészeti főosztály feladata lehet. Az ORFK-n nemzeti koordinációs központ is működik, amely napi 24 órában biztosítja a külső határok ellenőrzésével kapcsolatos koordinációs tevékenységet – írja a lap.
51 hozzászólásarrow_drop_down_circle
közben, ahogy építik , lesznek, akik csúszópénz
ellenében átengedik a " bevándorlókat " ?
Ugyanis ez nem 2-3 napos projekt
Ugyanitt egy másik cikk:
" Közmunkásokkal építtethetik fel a vasfüggönyt "
...kapkodás, fejetlenség viktor módra !
(Megyjegyezném, nem vagyok egyik párt szimpatizánsa sem, már írtam, hogy 2002-ben szavaztam utóljára. De nem tagadom a rendészeti és fegyveres erők tevékenysége, közel áll hozzám. Ezen szervezetek működésére egyszerűen szükség van.)
youtu.be/uQllUYYY8qc
youtu.be/uQllUYYY8qc...
Több videót is megnéztem, van olyan, ami 2014 februárjában történt. Elkeserítő!
A politikusoknak EU-ban USA-ban és mindenhol az lenne (a nagypénzükért) a feladatuk, hogy megvédjék a választóikat!
Igen MEGVÉDJÉK! Bele kell gondolni, hogy ezeknek az embereknek táplálékot, lakhatást, tisztálkodási-wc lehetőséget, orvosi ellátást, munkát kell biztosítani. Az egészségügy nagyon fontos a 'befogadók' és a bevándorlók szempontjából is! Más az immunrendszerük, mások a betegségek, új és újra felszínre kerülő fertőző betegségeknek növekszik a lehetősége.
Azokat a pénzeket és még többet is, amiket az országok a saját határaikon belül költenének az akadályokra, azokat a kiindulási helyeken kell felhasználni.
Ott sokkal kevesebbet ér a pénz, tehát hatékonyabb a felhasználás. De nagy valószínűséggel katonai beavatkozással kell kezdeni, hogy ne legyen életveszély, és utána lehetne az életszínvonal javításával helyben tartani az embereket.
De ismétlem, ez a nagy pénzes politikusoknak és a harmadik-világon meggazdagodottakanak kell elkezdeni, megoldani!
Rabok,Brazil gépsor,Közmunkások.
newdeal.blog.hu/2015/06/18/beszelnunk_kell_a_rosarno_videorol
A kerítés egetverő baromság, semmilyen problémát nem old meg, viszont baromi drága. Kirakhatnának a határra néhány megmaradt plakátot is, ha már nagyon kínozza őket a cselekvési kényszer, a hatás ugyanannyi lenne.
Igazán klassz, hogy a személyedben megismerhetünk valakit, aki annyira nem képes, hogy fölemelje a hátsóját és elsétáljon szavazni.
Nem is értem, miért szólsz akkor hozzá közéleti kérdésekhez, ha az ország sorsa ennyire nem érdekel.
És a plakátikon miért magyarul vannak leírva az instrukciók a bevándorolni szándékozó célközönségnek?
Én eddig nem tudtam, hogy a magyar világnyelv, és minden második ember beszéli - főleg Afrikában.
Emberek, már nem is kell angolul tanulni, hisz majdnem mindenki tud magyarú'.
Ez a legalja... ezek az emberek a legalja!
És ha a legalja van fent, akkor mi van lent?...
Van még ebben az országban ember, aki nem ismeri az ő gondolkodásukat és mélyebb szándékukat?
(...igen, ilyenek, és ne keressetek mentséget nekik.)
szörnyű kínjaik lesznek, tépett sebekkel...
na ja, mondhatná a megrendelő, hogy majd a rapsicok tesznek róla.. nem kell nyavajogni, járulékos veszteség.
vagy ez meg van oldva?
Ha pedig azt mondom, hogy csak erre alkalmasok, az dicséret és nem sértegetés. Ráadásul alapvető igazság.
Tudom, a kerítés egy kétségbeesett megoldás. Ha pedig a katonákkal lenne esetleg valami gondod, nos őket vezénylik és azt teszik, amit mondanak nekik. Ha kerítést kell építeni, akkor kerítést építenek.
Lenne, egy megjegyzésem hozzád. Nem szerencsés többesszámban, mások nevében letolni valakit. Mindenki egyéni véleményét tiszteletben tartom, de nem bújok el mások mögé.
A kiutazó romák nagy többsége nem volt elismerhető politikai menekültként Kanadában, a plakát azt célozta, hogy előre tájékoztassák őket a változásokról: a gyorsított menekültügyi eljárásról, és hogy vajmi kevés esélyük van rá, hogy Kanadában menedékjogot kapnak, tehát el se induljanak.
A mostani menekültek háborús övezetekből jönnek, a puszta életüket mentik és egy hátizsáknyi cuccukat, nagy részük jogosult a menedékjogra, Magyarországnak és más országoknak kötelességük azt biztosítani.
Semmi köze a két dolognak egymáshoz, ezt könnyű belátni.
A kerítésépítés nem kétségbeesett megoldás, hanem egy kiszámított gyűlöletkeltő politikai húzás.
Új hozzászólás