Ahogy azt a Propeller is megírta, kedden elkapták azt a férfit, megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megverte a lányt, akinek bevándorlónak hitte a párját. 

A rendőrség a gyanúsítottat őrizetbe vette. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Azt közölték, hogy az ügy iratait hatáskör és illetékesség hiánya miatt a Szegedi Nyomozó Ügyészségnek megküldték.

Az ügyészség viszont akkor járhat el, ha a feltételezett elkövető rendőr, büntetésvégrehajtási dolgozó, katona, bíró, vagy országgyűlési képviselő. A rendőrség azt cáfolta, hogy a vélt elkövető rendőr volna, a hvg.hu értesülése szerint nem is az, hanem egy bv-dolgozóról, vagyis gyaníthatóan egy börtönőrről van szó.

Az mno.hu késő esti információja is ezt erősíti. Ők úgy tudják, a férfit már kirúgták munkahelyéről.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csergolec
Biztos lesznek páran,a rács másik oldalán,akik nagyon várják a találkozást!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vukkocska
El tudom képzelni, mit tehetett a rabokkal a börtönben, ha az utcán még egy kis törékeny lányt is így összevert. Szemét tetű patkány. Ott még kiszolgáltatottabbak az emberek. Pláne, ha nem szolárium-barna.
Levendula
Gondolom mérges lett, hogy nem mehet 20 év szolgálati idő után nyugdíjba...
csergolec
Biztos lesznek páran,a rács másik oldalán,akik nagyon várják a találkozást!!
nezelodo
Nem tudom, de mintha pszichológiai vizsgálaton esnének át a felvételkor, hogy alkalmasak-e arra a pályára. Ilyen gyenge szakember vizsgálja őket, hogy még olyan vadállatot sem tud kiszűrni, aki az utcán kinéz magának valakit és agyonveri??
nezelodo
@Levendula: Vagy hallgatott a hívó szóra, hiszen 2006-ban is bejött a dolog...
Hellcat
Kirúgták? Ennyi? FÉNYKÉPET akarok róla...járba az internetet. Had köpködjék le az utcán az ilyen patkányt aki összevert egy lányt.
Freewolf
Azt ne köpködjék le, aki megerőszakolt, majd felgyújtott egy lányt? Az ő jogait védeni kell!
bencemacska
Nagyon levizsgáztak az alkalmassági vizsga lebonyolítói, de a főnökei is. Nem igaz, hogy ez nem látszott rajta 10 éven át !
dr lópicigáspár
"Börtönőr

A börtönőr odaszól a raboknak:
- Van egy jó és egy rossz hírem. Melyiket mondjam elsőnek?
- A jót.
- Ma szabadultok - mondja az őr.
- És mi a rossz?
- Az, hogy ez nem igaz."
bencemacska
Most hallottam a hírekben, tagadja, hogy ő ütött volna. Valószínűleg a kislány addig rohant ismételten neki az öklének, míg el nem ájult.
Mi van, ha valamelyik turista nem veszi videóra?
Mézike
Tökös gyerek lehet , ha meg tud verni egy nőt.
Kiváncsi lennék a tökei nélkül vajon mit tenne a rács mögött?
swordigo
@Mézike: Azért vannak nők, akikbe nem érdemes ám belekötni:-)
Mézike
@swordigo: Ez igaz de a legtöbb nő azért verhető?
swordigo
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Mézike
@swordigo: Vigyázz mer' itt cirkál valahol, és kitiltat mint kabírbedit...
F_Viktor
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
F_Viktor
@Mézike: Írod:
"Tökös gyerek lehet , ha meg tud verni egy nőt"

Tudtommal nem egyedül verte a lányt. Mélymagyarjaink csak csoportosan, védtelenek ellen nagylegények.
bencemacska
@F_Viktor: És ez ellen a manus ellen már volt eljárás garázdaság miatt!!!
F_Viktor
@bencemacska: Ez nekem új. Ekkor viszont a főnökét is mellé kellene ültetni a vádlottak padjára.
bencemacska
@F_Viktor: ma, 11:38
A hírekben hallottam. nem véletlenül szüntették meg azonnal a munkaviszonyát! Ez kompenzáció volt a főnöke részéről!
swordigo
@Mézike: Igazad volt, itt cirkált, és magára vette a monogramot. Szegényt már komolyan sajnálom:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.