A Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fordult a Közgép, miután 3 évre kizárták a közbeszerzésekből. Simicska Lajosék célja, hogy elérje az eltiltó közigazgatási határozat végrehajtásának felfüggesztését – írta VG.hu.
Emellett a vállalkozás elsőfokú bírósághoz is fordult, hogy vizsgálja felül a korábbi közigazgatási határozatot, és semmisítse meg azt, mert megalapozatlannak, jogsértőnek találja – írta a lap.
A határozat elég nagy pofon a Közgépnek, hiszen nemcsak, hogy nem pályázhat új közbeszerzésekre, de a már folyamatban lévőktől is elesik.
Az újság azt is hozzátette: nehéz lenne megbecsülni, hogy mikorra születhet döntés a Közgép beadványa kapcsán, de akár már augusztusban – ideiglenes intézkedésként – felfüggeszthetnék a közigazgatási határozat végrehajtását, ami újra megnyitná a lehetőséget a Közgép pályázati szereplése előtt.
43 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Sokba került ez a g----zés a Simicskának, na nem mintha sajnálnám a " nyomorúságát " !
Ha lesz egyszer egy olyan kormány, amelyiknek eszébe jut, hogy amnesztiát adjon annak a megvesztegetőnek, aki hitelesen bizonyítani is tudja az átadott összegeket, akkor kiderül a visszaosztott összegek egy része!
A Lalát is csakkk pénzzel lehet megsérteni-mert az atom biztos-hogy a paks miatt sértődött be.
Szerintem be kellene zárni az arénába és pénzért mutogatni mint cirkuszi attrakciót! Első osztályú turista látványosság lesz! A kisvasútról jó lesz a kilátás!
Ott most jön a nagydobás a FÖLDDEL ,ami az ország kenyerének igen nagy részét adhatná.de nem fogja-mert ...tudjuk nagyon jól minek okán baxhatjuk----
Együtt mutogathatjuk az arénájával, amit most viszont nagyon jól lehetne hasznosítani a menekültek átmeneti elhelyezésére. Legalább lenne hasznosítva az is!
Az álmaink még a mieink!
Jó lenne törleszteni!
Reményünk meg egyre fogy!
Hát gondoltuk volna.a kordonbontó -szögesdrótot vonat!!!-mondván nem kell ide terrotista!
Ki is,pontosabban kik is a terroristák?!
Mert nektek az jár, mint cigánynak a segély!
Más kell!
Szerintem - de lehet, hogy csak remélem - most Simicska is pókként ül a hálójában és lesi mikor akad bele OV. vagy valamelyik csókosa!
@csetere: Bocsi, téves lájk!
Szvsz ő többet tud ártani, mint az összes ellenzék együtt!!!
(Magadból indulj ki.)
Ezt írtam: "Ne én találjam már ki. Szedjék össze a tisztességes jobboldaliakat. Ha meg nem tudnak ilyet, akkor marad a fideszes újmagyar elitképző. "
Erre te ezt válaszoltad: "@human: (14:32) Ne legyél már naiv! Azt hiszed, hogy miután az egyház 45-50 év szünet után újra visszaszerezte 1000 éves uralmát, olyan könnyen visszaadja a libbantaknak? "
Még oda is írtad, hogy a 14:32-es hozzászólásomra válaszoltál. Csodálkoztam is, hogy mikor új jobboldali kormányról írok, te libbantozással válaszolsz, mikor nem is írtam bal oldalról.
Jó szerencsét!
Új hozzászólás