Orbán Viktor miniszterelnök október 5-én tesz hivatalos látogatást Iránban – értesült a Napi.hu.

Ezt Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője annyiban erősítette meg, hogy az iráni út valóban szervezés alatt van, október 5-ei délutáni indulással, így – szükség esetén – egyéb program is beleférhet a naptárba, például délelőtt.

Az egyik az a nyugat-balkáni migránskonferencia, amelyről egyelőre csak annyit tudni, hogy október elején és Budapesten lesz, a másik pedig a III. magyar-arab üzleti fórum.

A vs.hu korábban úgy értesült, hogy a teheráni látogatást a kormány korábban nyárra tervezte, ezt végül elhalasztották. Az úttal megvárták, hogy a világ vezető országai (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) július 14-én megállapodást kössenek Iránnal atomprogramja leépítéséről.

Az AP amerikai hírügynökség szerint vasárnap – a szíriai konfliktusban a kormányt támogató – Irán elnöke, Haszan Rohani találkozott Magyarország új teheráni nagykövetével. Az elnök Magyarország nevének említése nélkül úgy fogalmazott, nem minden európai ország tesz meg mindent a menekültek megsegítése érdekében.

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toby
Kiküldte a vona; hogy az aradi vértanúkra emlékezés napján ne is legyen a közelben ?
Mintha nem éppen perzsa migránsok jöttek volna.
lampa laz
Hååát, ėn meggondolnám ezt az utazást, az elmúlt időszak történései alapján.
Az elnök is célozgatott rá, hogy nem minden Eu. ország bánik megfelelően a menekültekkel.
papa.49
@Toby: Ebből is látszik ez a csőcselék banda a magyar történelemből kicsemegézi a neki tetszőket a többit meg leszarja)))))))
papa.49
@Pálinkafőző Rézüst: Az jó hogy megy de vissza is jön, kérek egy BUKot)))))))))))
KERKA
Seherezádé fog mesét mondani a nagy Szultánnak. Az ezeregyéjszaka meséit.
papa.49
@yazo64: Nem tudom mer-e repülni)))))))))
zöldszem
@KERKA: Ali baba és a negyven rabló.-:)))
papa.49
@Pálinkafőző Rézüst: Minél hamarább annál jobb))))))
Toby
@yazo64: Drótszamáron menne, de ugye a nemzeti ketrechez kellett a drót.
papa.49
@zöldszem: Na de melyik lesz az Ali Baba???A 40 rabló az már ismert))))))
papa.49
@Toby: Elképzeltem a pókhasú csodafocistát egy 14-es gyerek bringán, mert arról talán még leér a lába, ha röhögő görcsben fetrengek azóta is, alig birok írni, nem látom a betűket, a könnyeimtől)))))))))))))))))))
papa.49
@Pálinkafőző Rézüst: Nem ilyet, azt a másikat ami nagyobbat szól))))))))
zöldszem
@papa.49: Ali baba? ez a kisebbik gond, az óriási, hogy nem 40 rabló van, hanem jóval több..(((
volvós
havasbercike !!! Nix ugri-bugri !
Mi lesz veled ov. bukása után ???
papa.49
@volvós: Keres egy másik segget a szájához))))))))))
lampa laz
@yazo64: ja, mire oda ér az iráni elnök felhuzat neki is egy pengés keritést.
volvós
...havasi:
" ...így – szükség esetén – egyéb program is beleférhet a naptárba,
például délelőtt..." :-))) például egy gyors pipa !!!.
Tényfeltáró
@papa.49: A lényeg az, hogy jó büdös legyen.
Tényfeltáró
@lampa laz: Majd őt is megfelelő bánásmódban részesítik.
lampa laz
@Tényfeltáró: remélem a sivatagba jelölik ki nekik a befogadó állomást arra az időre amíg megérkeznek értük a tevék, addig meg vigyázzanak rájuk a skorpiók.
adrenalink
Orbán már régen nem jó iránba megy...!
kamazuka
Az ott még nem jártam az adófizetők pénzén...választ a feltett kérdésre,sajnos nem áll módunkban elfogadni.
Újabb válaszlehetőség a hátralevő idő miatt már nem lehetséges..
Halk búgás.Majd! ---...---; ---...---
Mobil123
Majd a további zavarodott szövege miatt csak ránk hajitanak egy atomot.
Bercifiu
@Tényfeltáró: Ettől már nehezebb büdösnek lenni, főleg ha a szag erkölcsi.
Lepényleső
Remélem abba az"Iránba"amerre én gondolom.
karma1
@zöldszem: 21.01-re: Miert, viszi a kabinetet is?...:o)))
justhpeter
Jaj-jaj! Nehogy az Iszlám állam fogságába essen ! Mi lenne velünk nélküle ?
zöldszem
@karma1: Nem tudom mivel repül, Boeing 747 520 utas, na ez nagyon kevés, ettől sokkal több rabló van.
Airbus, talán 1700 fő, közelít, de ezen 1,2,3 osztály van ki hova kerülne?-:))))
sentinel216
Lehet előkeresni a hírhedt hátizsákot, megpakolni kolbásszal, tokaszalonnával, meleg zoknival és lehet elindulni gyalog! Útlevelet itthon hagyni, pár száz Eurót a gatyakorcba varrni, a csempészeknek! A tengeri átkelésre hasznosítani a természetes úszógumit! Hazafelé már könnyű lesz. Hozzá kell csapódni egy szír menekült csoporthoz!
kamazuka
@zöldszem: Lehet hogy befogadó országot keres magának és családjának?
bogarka40
Ott nem szopnak hanem s...be ba...nak. Szegény majd mehet aranyér kezelésre. Az is lehet, hogy metszett pöccsel jön haza ha ha .
hetöndöe
Akkor megint nőni fog a külső államadósság egy hangyányit.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.