Gyurcsány Ferenc elárulta, ha hatalomra kerülne, "nem szeretné" börtönbe záratni Orbánt, Polt Péter legfőbb ügyész azonnali eltávolításáról viszont gondoskodna.
Megjelent a 24.hu Gyurcsány-nagyinterjújának második része. A beszélgetésben Gyurcsány Ferenc hosszan taglalja az 1998 óta hivatalban lévő magyar kormányok és jegybanki vezetések felelősségét a devizahitelezés elterjedésében. A volt kormányfő továbbá kijelenti: Orbán Viktor le akarta őt csukatni, csak nem sikerült neki:.
Persze, hogy próbált bevarrni, de pechjére nem találtak ügyészt, aki hajlandó lett volna aláírni egy vádiratot. Tudtommal a legfőbb ügyész jelentette neki, nem megy a dolog, ám Orbán még ekkor is ragaszkodott, hogy további erőfeszítéseket kell tenni
- mesélte a DK elnöke.
Az interjú első része, melyben szó esik arról, hogy a Gyurcsány sem fogadna be mindenkit, s a menekültek a volt kormányfő szerint sem válogathatnak, hol kívánnak regisztrálni, itt olvasható.
56 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ha pedig nem lehet lecsukni, mert csak a törvény adta kiskapukat használta ki maga és haverjai gazdagítására, akkor az új kormánynak be kell zárni ezeket a kiskapukat, hogy ne ismétlődjön meg az ami 2010 óta zajlik ebben az országban.
Ferikém, Te már bizonyítottál ! Alkalmatlanságod terén nincsenek már kétségek !
Amúgy örülnöd kellene, hogy a Zuschlag perben, nem kérték, mentelmi jogod felfüggesztését ! A többiről nem is beszélve, mint pl. Sukoró / milliárdos költséggel tudtunk kijönni /, de lehetne még sorolni, áldásos ténykedéseid gyümölcsét.
Tehát inkább maradni kellene, nagyon-nagyon csendben...!
Ha ezt még valaki gerinces mondta volna, annak igazat adtam volna. Ez így Tőled, 'kicsit' szánalmas erölködés.
Közben pedig vannak olyan témák, melyeket felhoz, amikről jobb lenne ha hallgatna. Örüljön, hogy megúszta !
Emlékszem még arra az időszakra, mikoris a 'szakszolgálat' ki akarta menekíteni a családjával együtt, nem véletlenül.
Nem volt véletlen az utolsó bekezdésem, a gerincesség tekintetében. Tőle olvasva tartom szánalmasnak ezen erölködését, a fentiek alapján.
Hacsak megnézed a EU.-dotált magtörőnket, akinek köze sincs a céghez - állítása szerint, a Cégbíróság szerint pedig 100%-os tulajdonos. Már a Lézerünk szerint is liberót kellene cserélnie.
Lehetne folytatni Pakssal, dohány, föld, ingatlan mutyikkal, szakértések díjjazásával, jogi képviseleti díjjakkal, stb. stb., stb.
Szóval nem vidámak, hanem boldogok, hogy megúszták!
Talán ha odafigyel az emberekre, s nincs magával úgy eltelve, még most is hatalmon lehetne.
eddig 20 x nem sikerült...Neked elsöre sikerülne !!!
Na ! Polt Péternek nem lesznek álmatlan éjszakái !
Mert ez az alak ( sem ) nem lesz többé megválasztva !
Gyurcsány úr önök még a börtönbe sem kellenek.
Magánál a hülyeség állandósül?
Aki nem tud valamit bizonyítani, azt elvenni, vissza a közösbe!
És még jóhiszemű vagyok, nem teljes vagyonelkobzást javasolnék!
A lényeg, hogy van egy alapvető erkölcsi minimum (inkább kellene lennie) és a környezethez viszonyítva (az mi vagyunk a szegény többség, pláne hozzájuk viszonyítva) kellene a jólétet megélniük. Ők még hivalkodnak is vele!
Most egész másként viselkedik, mint amikor hatalmon volt.
Ezt viszont nem mondhatjuk el orbanrol, aki politikai palyafutasanak koszonheti tobb ezer milliardra rugo vagyonat, amit svajci es singapuri bankszamlakon pihentet, valamint stromanjai dolgoznak vele.
Az igazi maffiavezer egyertelmuen orban, aki atverte az embereket, de kokemenyen.
Ezt viszont nem mondhatjuk el orbanrol, aki politikai palyafutasanak koszonheti tobb ezer milliardra rugo vagyonat, amit svajci es singapuri bankszamlakon pihentet, valamint stromanjai dolgoznak vele.
Az igazi maffiavezer egyertelmuen orban, aki atverte az embereket, de kokemenyen."
- Akkor ezt igazságosnak tartod?
Ezt írtam már előbb, hogy ez jogszerű, mert a jogot ez a rablóbanda írta a saját érdekeinek megfelelően. de NEM IGAZSÁGOS! Még ha csak az ország érdekében és nem a szegények (a legalább 4 millió ember) érdekében nézzük, akik a mai korban nem ilyen életlehetőséget érdemelnének! Pláne, ahogy a fideSSkdnp népnyúzó kormány propagandája mondja, hogy az ország jobban teljesít!
Mihez képest?
A cseheknél dupla a fejlődés, hogy csak egyet mondjak.
Ez a tolvaj banda a jog alkotásával biztosítja a szegények még szegényebbé, a gazdagok még gazdagabbá tételét!
A migránskérdésben a magyaroknak bemutatkozott.
Na az ilyen kijelentések miatt sem fog hatalomra kerülni!
Senki se felejtse, hogy ő volt az orbáni diktatúra előtt, tehát az ő és csapata ténykedésének következménye ez a szegényeket eltaposó kormányzati ámokfutás!
Az ilyen kijelentések igazolják azt a sokak általi feltételezést, hogy ezek egymást váltva rabolják ki az országot és büntetlenséget-büntethetetlenséget biztosítanak egymásnak!
Új hozzászólás