A kormány 444.hu által megszellőztetett vonatritkítási terveiből az olvasható ki, hogy a MÁV gazdaságossági problémáit elsősorban azzal lehet orvosolni, ha nem jár a vonat. A jelenlegi tervek szerint jövőre összesen évi 5 millióval kevesebb kilométert futnának a szerelvények, ami 2014-hez képest 7%-os vonatritkítást jelentene.
Részleteket még nem lehet tudni, csak egy szakportál információiból és egy parlamenti kérdésváltásból lehet következtetni a járatritkításokra, mert abban a miniszter is elismerte, ezeket indokoltnak tartja.
A szakma szerint egyébként a minőség nem, a várakozási idő viszont növekedne a ritkítással, ami kifejezetten csökkentené a vasút versenyképességét a más közlekedési eszközökkel szemben.
A nagy nehezen bevezetett ütemes menetrend mellett kifejezetten nőhet az utasszám és a bevétel is, mert a vasúton nem maga a vonat mozgatása, hanem az infrastruktúra a drága, a megbízható, rendszeres járatindítás pedig utasokat vonz. A 444.hu szerint is tulajdonképpen arról van szó, hogy
ha kétszer annyi vonat közlekedik, fele annyi lesz egy kilométer díja.
Márpedig Magyarországon még mindig ez alapján mérik, hogy a MÁV-nál mi mennyibe kerül.
53 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Jobb lenne, mert nem környezetszennyező.
mint amikor ugyanezt a szocik akarták megcsinálni 2009-ben.
"A Fidesz határozottan elutasítja a mintegy kétezer kilométernyi vasútvonal megszüntetéséről nyilvánosságra került tervet. Fónagy János, a párt szakpolitikusa múlt heti sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy a vasútvonalak bezárása alapvetően ellentétes Magyarország, a magyar emberek, a magyar gazdaság érdekeivel." (2009)
:-)))
És kormányritkításra mikor készül már egy vonat?
Ez pedig a vasúti forgalom közutakra terelése miatt is jött létre.
Mi a rentábilisabb gyógyítani a betegeket, és nagy energia hordózó fogyasztás miatti nagyobb adóbevétel, vagy egészséges emberek- kevesebb gyógyítási költsége, kevesebb energia hordozói adóbevétel mellett?
"A Fidesz határozottan elutasítja a mintegy kétezer kilométernyi vasútvonal megszüntetéséről nyilvánosságra került tervet. Fónagy János, a párt szakpolitikusa múlt heti sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy a vasútvonalak bezárása alapvetően ellentétes Magyarország, a magyar emberek, a magyar gazdaság érdekeivel." (2009)
@Butautáló: -nak igaza van.
Akkor a fidesz igen ellene volt a vonalak megszüntetésének. Eredmény itt a Nyíregyháza és Záhony között reggel 5-este 11 -ig óránként indulnak vonatok ÜRESEN!
Most kezdenek gondolkodni, nem jól van ez így...
Vártak vele pár évet. de aszitték senki nem emlékszik rá...
..pedig egyszerű...azért hogy azzal is ne növeljék a munkanélküliséget.
Ma amikor minden udvaron két autó áll akkor már tényleg nincs értelme működtetni csak a kedvezményezettek miatt.
Akkor próbálták megmenteni, ma már nincs értelme.
Nem áll minden udvaron két autó, SZEGÉNYSÉG van vazze! Amúgy ma nem számít, ha pár vasutas munkanélküli lesz? Ja várj,azt kitalálom! Lesz nekik fasza közmunka! Én bedobnálak közéjük egy fél órára...
Én gondolkodom.
Volt egy jó gondolata az mszp-nek néha megesik...
a fidesz elvből nekiment.
Most megcsinálja.
Ez a fidesz logika.
ellenzékben nagypofáskodni, kakit kavarni. Kormányon mindent megcsinálni amit ellen tiltakoztak.
A kényes ízlésű nyaloncoknak itt a hiteles jobboldali hírportál:
mno.hu/belfold/kevesebb-vonat-fut-majd-a-sineken-1313864
A gyengébbek kedvéért, akik nem értik: 38-at ígértek hogy visszaállítanak és sikerült ebből egy egész darabot visszaállítaniuk.
Indulhat a szánalmas magyarázkodás és a terelés...
Mi az hogy ügyes? Én okos vagyok, szép vagyok, kedves, vagyok...
Na! :-)
Amúgy megint nem sikerült a témáról "rinyál"-nod! Nem megy ez Neked Öcsi! Csak egy, a képfeltöltés.hu-ról ideillesztett kép a perverziódról! Menj és vedd meg a Dörmögő Dömötört...
Itt meg ritkítanak.
Most vagy nekünk van az európainál sokkal sűrűbb járatrendszerünk és fullra sőt túlontúl kiépített vasútrendszerünk, vagy szembemegyünk Áder Fa- és Földölelgető "politikájával", vagy "ekkora" gazdasághoz felesleges a MÁV és a kisvasutak is el tudják látni ezt a szerepet?
Vagy én nem értek hozzá, én nem látom jól?
Telefonos vagy közönség segítséget kérek és felezem a tétet.
Aztán mikor hatalomra kerültek, akkor tessék lássék megnyitottak egy két vonalat.
tartaná a vasutat. A cél viszont az,hogy röghöz kötve tartsák az embert,a közmunka
bilincsében. Ez a mai Magyar szabadság - 2015,mehetsz,de nincs miből,és mivel.
Európában mindenhol az utakról a vasútra terelnének minden szállítást.
Itt meg ritkítanak"
Ez a vonatjárat ritkítás azért történik, mert már az autóbuszjáratokat is megharmadolták sok helyen, amúgy se kujtorogjon a jónép szolgálja helyette a helyi földesuraikat.
Mikor az mszp ritkítani akarta a nyíregy-záhony közti kihasználatlan vonatokat , akkor a fidesz ész nélkül nekiment.
Na most megcsinálják ők. Pedig ezek a vonatok akkor is üresen futottak amikor az mszp akart ritkítani.
Új hozzászólás