Hatalmas tüntetés lesz szerdán Miskolcon, az Országos Tantestületi Értekezlet résztvevői országos tüntetéssel fenyegetőznek, s már több mint 500 iskola csatlakozott a Herman Ottó Gimnázium drámai nyílt leveléhez – írja a Népszabadság.

Az első Országos Tantestületi Értekezlet hétvégi eredménye egy munkacsoport,

amely a tiltakozási hullám során megismert követelések, problémák összegyűjtését végzi el annak érdekében, hogy az ellenállás hatékonyabb legyen

- magyarázta az egyik szervező, Füzessi Károly.

Létrehoztak egy Facebook-oldalt is, melynek neve: Utolsó óra – Vészhelyzet az oktatásban, az oldal pár óra alatt 5500 kedvelést gyűjtött össze.

Az oldalon nyilvánosságra hozott nyilatkozat szerint a pedagógusoknak nagyon elegük van az oktatási kormányzatból, mely önmagával tárgyalva oldalán meg a közoktatás helyzetét:

Illegitimnek tekintjük a Balog Zoltán által létrehozott Köznevelési Kerekasztalt, amely nem képviseli az érintetteket. A kormány ne önmagával tárgyaljon, hanem a valódi érintettekkel!

A tanárok kiakadtak azon is, hogy a február 3-i miskolci tüntetés idejére hívott össze értekezleteket a Klik, és azt kérik, hogy a tanárok tüntetőleg ne vegyenek részt ezeken:

Balog Zoltán felhívására a KLIK cinikus módon február 3-ára, a miskolci tiltakozás időpontjára hívott össze köznevelési fórumokat a tankerületekben. Kérjük a pedagógusokat és támogatóikat, hogy február 3-án ne a tankerületi értekezleten, hanem a miskolci demonstráción vegyenek részt! Felhívjuk a pedagógusokat, akik nem tudnak eljutni Miskolcra, hogy a köznevelési fórumokon adjanak hangot a tiltakozók követeléseinek!

A tiltakozók február 10-re országos tüntetést is terveznek.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Tetszik amerre ez halad. Sok sikert kívánok a pedagógusoknak!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
Tetszik amerre ez halad. Sok sikert kívánok a pedagógusoknak!
papa.49
@Hellcat: Remélem már nem állnak meg a ,,szónál,, hanem lesz cselekvés is!!!
nezelodo
Ismét bemutatkoznak a dakotáék, pedig már jól ismerjük őket, a módszereiket, és a demokráciát, amit annyira féltenek,(tőlünk).
karma1
Barcsak sikerulne nekik, mindannyiuk erdekeben!... Remelem, nem hagyjak magukat megvezetni, megvasarolni nehany kis uveggyonggyel...
TASzSz
Sajnálom az ott dolgozókat! Ők is emberek és bűnbaknak használják őket. Minden rajtuk csapódik le!
S közben ZOTYA szószéknek tekinti a básonyszéket, pedig az egy másik funkció!!!
kutyahűség
Oké, de ne csak a tanárok vigyék el a balhét. Ha már úgyis minden napra jut egy elégedetlen csoport, miért nem egyesítik az erőiket és zavarják el a francba Orbánt meg az egész bandát? Végülis demokrácia van, nemde?
Toby
Nagyon szurkolo, pedagógusok, el kell vinni a tiltakozást és ellenszegülést Gengszterland rogyadozásáig, végelgyengüléséig aztán merő humánumból, megadni a kegyelemdöfést, hogy ne szenvedjen sokáig, mert vergődésével még nagyobb kárt is okozhat !
Közeleg a tavasz ! Az igazi forradalmi tavasz !
wagabund
szerdán sem lesz semmi...a meteorológia szelet, és esőt jósol...akkor inkább otthon maradnak. majd ha jön a jóidő.
justhpeter
Már indul az "oszd meg és uralkodj" játék.
Kamcsatka
@Toby: Március 15. Amikor a nemzeti szó visszanyerheti igaz értelmét.
Rockxy
Ez a tüntetés is nettó néphülyítés. Semmi értelme.
Sztrájkolni persze senki nem mer. Ahhoz vér kéne a pucába.
Ahhoz felelősséget kellene vállalni egymásért.
Handabandára hívni bárki tud. A jónép meg bekajálja.
Aztán ha nem lesz eredmény, akkor jön a pofázás, hogy "nem voltunk elegen".
verum
... és ha ehhez még csatlakoznának az egészségügyisek, meg a közlekedésiek is...
Desischado
Remélem, lesz eredménye. Ha az emberek rádöbbennének, hogy eredményt tudnak elérni, hátha minél többen összefognánk, és végre elzavarnánk ezt a rühes, tolvaj, hazug rablóbandát! Istenem, de boldog lennék!
nemjoezigy
"Országos lázadás készül a Klik ellen"
Nagyon helyes, bár késve van.
A vízfejet és az önkényt mindenképpen meg kell szüntetni!
De legyen (ha nem is) helyette valami. Mert azért az esély egyenlőség (továbbtanulás, fevételi) miatt kell egy követelmény szint. Csak annak elérését nem kell szabályozni!
Yoda69
Ossze kellene kovacsolni a tunteset az orvosok es a vasutasok koveteleseivel is. Ha a szakszarvezetek komolyan gondoljak amire a dolgozok a bizalmukat belejuk helyeztek, akkor most kellene lepniuk.
papa.49
A ,,kritikus tömeg,, kb. 1-2 millió ember és ez a rablóbanda elsliccol mintha itt se lett volna))))))))
kukac50
A Klikk üzemeltetésére,fizetésekre adott pénzt adják oda az önkormányzatoknak,helyben jobban tudják kezelni a problémát az iskoláknál.
Ezekkel a központosításokkal sokkal több problémát okoznak maguknak a Fideszesek.
Ne okoskodjon bele olyan mint Balog aki nem ért semmihez,nem áll ki egyetlen probléma megoldása mellett. Mosolyog mint aki nem normális, amikor sírni kellene neki olyan rossz a helyzet!
Peller Anikó
@roki: ..szegény ajna vandi beteg. Így aztán végetvetnek a zenének, s hazamennek a legények.
KERKA
Aki nem tud segíteni, az inkább hallgasson. Ártani ne ártson.
Van vér a pucájukba. Tudják ,hogy mit csinálnak.
Öreg Rocker, Te sem a pedagógusok elől szaladtál egészen Londonig.
papa.49
A pléhbános kezdhet pucolni, mert el lesz csapva az biztos!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.