A projektirányító bizottság egyhangúlag támogatta az etyeki kisvasutat, illetve annak egy olyan változatát, amely ugyan nem biztosítja a fővárosból a település gyors elérését, hiszen Bicskére vezet, viszont éppen ezért össze lehet kötni a már meglévő felcsúti kisvasúttal – írja az Origo.hu.

A bizottság egyhangúlag támogatta a kisvasút megépítését. Mégpedig azt a szakaszt, amely a már megépült felcsúti kisvasutat köti majd össze Bicskével, és az etyeki kisvasúttal. Ugyan sokkal rövidebb és így olcsóbb lenne Herceghalomra vinni a kisvasutat, sőt, így a vasúti fővonalra átszállva hamarabb lehetne Budapestre érni, mint most busszal, de a dokumentum Bicskére szavaz, vagyis oda vezetne Etyekről a kisvonat.

Vagyis a drágább, de legalább értelmetlenebb megoldást választották.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

JAJMÁR
Projektirányító bizottság? - bürokráciacsökkentést követelek! Ráadásul h@lye és felelőtlen döntéseket hoz, fizetést kapnak azért, hogy ártanak az országnak! én kifizettetném velük a kisvasút költségeit.
(Egyszer úgyis, minden ártóval...)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
adrenalink
Miért lenne felesleges? Lesz hozzá kisunoka...:)))
nezelodo
Mi lenne ha minden gyerek, akinek nem vették meg gyerekkorában a kisvonatot, teleépítené az országot játékvonattal? Én megelőztem a bajt, az elfelejtett ígéretem 25 év múltán nem kis derültségre okot adva karácsonykor, pótoltam.
RonaGyuri
"drágább, de legalább értelmetlenebb megoldást választották", igen ez a lényeg itt is; lásd még budai fonódó villamosok! =))
Nem véletlen, hogy Dávidka a MÁV-ot erősíti!
coni
"Vagyis a drágább, de legalább értelmetlenebb megoldást választották"

Téved aki azt hiszi, hogy csak azért, hogy a haverok többet kaszáljanak. Csak próbálgatják, hol van a társadalomnak a kritikus pontja, ahol egy emberként felüvölt. Látszólag még nagyon messze.
A béka és a forralás esete. Ha elég lassan melegítik önként megfő.
RonaGyuri
@coni: Nagyon téves a hasonlatod:
a békákkal nem konzultáltak,
nem mesélték be, hogy rezsicsökkentés,
nem békemenetltek, hogy a fatékba jussanak,
nem saját maguknak kellett fizetni és beszerezni a fazekat, és a tüzelőt,
s nem velük rakatták meg a tüzet! =))
JAJMÁR
Projektirányító bizottság? - bürokráciacsökkentést követelek! Ráadásul h@lye és felelőtlen döntéseket hoz, fizetést kapnak azért, hogy ártanak az országnak! én kifizettetném velük a kisvasút költségeit.
(Egyszer úgyis, minden ártóval...)
Fradigege
Ha majd megválasztanak, a zsírmore fogja visszacsengetni a költségeit az ország javára. Teljes vagyon elkobzást vezetnék be. Ő fizetné saját maga és lőrinckéje. Úgyis közvagyonból vannak a milliárdjaik.
szép új világ
A "bizottság" jelen esetben egy személyben azonos Orbánnal.
nevemnick
Az ország tele van természeti szépségekkel, idegenforgalmi látványosságokkal, de jobbára csak a ,,felső" fele kap költségvetési, turisztikai támogatást, pénzeket. Az ,,alsó" fele csak immel-ámmal, és ha kap, akkor is a fideszes helyi vezérek felügyeletével, és ezek a projektek, vagy elkészülnek, vagy nem.Ígérgetésekben nincs hiány, de ehhez csak a jól ismert szlogent lehet ismételgetni: ,,Folytatjuk!" - az ország kirablását.
Jankó123
Mindenki "vonatbuzinak" születik, de a többség idővel kinövi!
:-)))
zöldszem
Mit mondott 2010-ben? "Magyarország a mai napon megerősítette a demokrácia melletti elkötelezettségét, helyét Európában és az Európai Unióban. " " A magyar emberek a mai napon megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét, és helyette megalapítottak egy új rendszert: a nemzeti együttműködés rendszerét" " A magáncélokat, a magánérdekeket szolgáló, a magánhatalmat építő politika napjai ma leáldoztak, és nem fogjuk hagyni, hogy még egyszer visszatérjenek." Csak néhány mondat a múltból,amely ma kissé hamiskásnak tűnik...Mondhatnám orbitális hazugság!
nemjoezigy
@zöldszem: Jó az idézeted, ezt kellene az ellenzéknek és nekünk is, -civileknek,- naponta közzé tenni.
Hátha a fideSS hívők is megértenék az átverést, felfognák, hogy ez az egész, a saját zsebükre történő közösség megkárosítás!
zöldszem
@nemjoezigy: A Fidesz hívő azt hiszik, hogy tőle nem lopnak!
Minél többet lopnak Orbánék, ők annál hangosabban bégetnek!
Sokan csak akkor hinnék el, hogy itthon nagy üzemben lopnak, ha a kezéből maga Orbán Viktor tépné ki a vajas kenyeret. Sok birka, még így is inkább közös képet kérne, és utána kezet csókolna neki.
Feraj49
Már régen megírtam FELCSÚT lesz az ország fővárosa ! Apránként,de biztos úton haladnak tervszerűen ,Majd azt írja majd az újság,hogy METRÓ is ott áll meg.Következő lépés,hogy repteret is kapjon,mert "milyen falú az,amelyiknek nincs reptere !? Ja a többi falúban meg út sincs rendes.
Január
@nemjoezigy: A gond, hogy a stabil Fidesz hívők száma mára már elért egy kritikus tömeget - jó állásokkal, földdel és egyébbel kistafírozott emberek, és családjaik - valamint még ott vannak a "gulyáságyúval lőttek" és meg van a szükséges szavazatok száma a további regnáláshoz, mert szavazóiknak érdeke a rendszer fenntartása.
Butautáló
Megmondta nem? Mindenki kapja be, ha akarja meghosszabbítják! És kész! Tisztelettel mondom, nem a trágárkodás kedvéért: A tetű kurva anyját annak a gyökérnek, aki tapsikol még ennek a vadparasztnak! Elnézést kérek a parasztoktól!
Desischado
@Butautáló: A szivemből beszélsz! Megmondom őszintén, utálok szinte mindenkit, akiről tudom, hogy ezzel a rablóbandával tart. Miattuk tartunk itt, meg az istenverte közömbös hülyéknek köszönhetően, akik nem mentek szavazni! Közben orbán a szemünket is kilopja, és szabályosan röhög rajtunk, de sajnos, joggal! Ilyen birkaországot még nem láttam, kivéve Észak Koreát! Ez a vasút is mi a halálnak kellett?! Ja, itt a kis poronty, - akinek semmi rosszat nem kívánok, mert ártatlan, az más kérdés, mit nevelnek belőle. Már előre sajnálom szegénykét. - Nem bírom megérteni, mi az isten kell még ahhoz, hogy elzavarjuk ezt a rühes, tolvaj bandát!
eugen4402
Nem akarok én tippeket adni a Projektirányító Bizottságnak, de egy módosítást még megkockáztatnék a helyükben. Ha már státusz-szimbólumot alkotnak és annál jobb, minél drágább, akkor ne valami kidobott ipari műemléket élesszenek újra, hanem bízzák meg a Siemens-Thyssen csoportot, hogy a sanghaji maglev vonal mintájára készítsék el az egykori Joszif Sztalin-szárnyvonal mai reinkarnációját... Abba még a németek se kötnének bele. :-)
nezelodo
Én ezt a kegyelmes urunk középső ujjának a felfele mutatását látom, ami nekünk alattvalóknak (eltartóiknak) szól.
Butautáló
@Desischado: A fásultság versenyez a lustasággal meg a butasággal. Ezért tűr még mindig a magyar! A Fityesz tudta, hogyan kell kommunikálni és időben elültette a fejekben, hogy "a négy láb jó, a két láb rossz!" /Állatfarm/ Szakmai tudás terén, kevés alternatíva maradt az ellenzékben. A DK és Bokros. Igen jó érzékkel csinált a Fityesz szitokszót ezekből a nevekből! Aki nem akar a Fityeszre szavazni, nem fog ezekre sem és otthon marad! És azzal szavaz a Fityeszre...
kukac50
Ha fontosabb a felcsúti kisvasút a kormánytagoknak mint a kórházak és a tanulók rossz helyzete akkor legyen mindegyiknek állandó hasmenése! szarják össze magukat aljasak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.