Juhász Péter, az Együtt politikusa délután közleményt küldött az MTI-nek, hogy vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Orbán Viktor ellen, mivel véleménye szerint a pénteki cikkünk, és Ferenczi Krisztina oknyomozásai alapján "az Orbán-családnak egy olyan 13 hektáros terület van a birtokában, amin 5 kastély jellegű épület is áll. " Az eljárás célja az lenne, írta Juhász, hogy megtudjuk, az Orbán-házaspárnak milyen kötődése van a birtokhoz. A Fidesz-frakció két órán belül reagált. Azt írták a hírügynökségnek, hogy Juhásznak a saját vagyonával kell elszámolnia, ugyanis valódi életkörülményei és bevallott jövedelme nyilvánvalóan nem állnak egymással arányban. Azt nem írja a közlemény, hogy milyen életkörülményekre utalnak. "A Fidesz Budapesti Szervezetének Elnöksége ezért vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Juhász Péterrel szemben Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatánál. " - írta válaszul a párt sajtóosztálya.
Vagyonnyilatkozati eljárást indít Juhász Péter ellen a Fidesz
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Előttem állt a Balatonon a főnököm és láttam, hogy a titkárnőjével csalja a feleségét, de a legdurvább az volt...
- Tönkreteszi a májat, pedig sokan csinálják: ezek a legkorábbi jelei, ha károsodott a szerv
- Orbán Viktor is szerepelt Bujtor István egyik filmjében, elképesztő mit játszik benne a miniszterelnök
- Meghalt az iráni elnök a vasárnapi helikopterbalesetben
Itthon
- 2024. May 20., 09:05
Drámai fotókon a kiemelt motorcsónak – összecsukta a szállodahajó
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 20., 08:25
Zivatar és szél ronthatja el a jó időt
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Akkor eddig ezt miért hagytátok?
Miért nem léptetek eddig soha ez ügyben?
Mocskos banda.
Engem akkor is Orbán birtoka érdekel.
Mert több is van.
Vagy innál inkább egy tokaji bort is?
Egy horvátországi szigetről szóló "városi legenda" nem érdekel?
+ illiberalista piros pöttyös seggét.
Várom az olyan jellegű filmet, mint amilyet a Janukovics birtokról készitettek. Az arany vécékefésről. Orbán izlésvilágát ismerve, biztos neki is van olyan.
Ja azzal most fogat.
Nem "sok", (sokk) de azóta hízott! A vagyon is és a duce is!
www.parlament.hu/irom37/18470/18470.pdf
Új hozzászólás