Rogán Antal a boltok vasárnapi újranyitásáról azt mondta Baló György műsorában az RTL Klubon: Varga Mihállyal egy hete kapták a feladatot, hogy dolgozzák ki a boltzár eltörlésének jogszabályi hátterét. A kormány úgy látta és a közvélemény-kutatások is azt igazolták, hogy nem sikerült meggyőzni az embereket a vasárnapi zárva tartás hasznosságáról, ezért döntöttek a törvény visszavonása mellett. Orbán Viktor kabinetfőnökének állítása az egy héttel ezelőtti döntésről azért figyelemre méltó, mert a múlt csütörtöki Kormányinfón Lázár János azt mondta, hogy fel sem merült ilyesmi. Úgy fogalmazott: „A kormány tiszteletben tartja a Kúria szerdai döntését, amellyel zöld utat adott az MSZP népszavazási kezdeményezésének, és a kormány nemcsak a Kúria döntését tartja tiszteletben, hanem a népszavazást is, úgyhogy hajrá, MSZP!” Hozzátette: szerinte a baloldal azért kampányol, hogy több tízezer embernek dolgoznia kelljen, ami nem jellemző a baloldaliságra. Elismerte, ő azt akarja, hogy a magyar...

Forrás: 168ora.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Tonyó te már túlteszel a főnöködön, meg leszel dorgálva, mondjuk én szívesen megdorgálnálak, utána nem kéne 1 évig tájékoztatót se tartanod))))))))))))))))
Hellcat
Össze vissza megy a hazudozás...a kormány hétfő óta mindig is a vasárnapi nyitvatartás mellett volt.
nyanya001
Amikor a jellemet osztogatták neked sosem jutott ?
Hogy nem ég le a bőr a pofátokról !
papa.49
@nyanya001: Ne viccelj már lángszóróval se lehetne a pofabőrüket megperzselni, olyan vastag))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.