A Jobbik az emberek képébe hazudik és megtéveszti őket, az a Jobbik próbál igazságot osztani korrupciós ügyekben, aki maga is ilyenekbe keveredik – közölte a Fidesz-frakció Vona Gábor Jobbik-elnök szombati beszédére reagálva.

Vona Gábor a párt majálisán többek között a Fideszt, a miniszterelnököt és a jegybankelnököt is bírálta. Kifogásolta egyebek között, hogy a Fidesz politikusai nem nyilatkoztak arról, hogy nincs offshore érdekeltségük, nem vettek ki pénzt bedőlés előtt a Quaestorból, és nem hozták nyilvánosságra a velük egy háztartásban élők vagyonnyilatkozatait. Kritikával illette Orbán Viktor tanácsadóit is, úgy fogalmazott: "nem az a baj, hogy van egy miniszterelnökünk, aki nem tud mit kezdeni a korrupcióval, hanem az a baj, hogy van egy miniszterelnökünk, aki maga a korrupció".

A Fidesz-frakció az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta, hogy maguk a Jobbik politikusai sorra buktak le, hogy ők maguk hordják szét a közpénzt. Az általuk vezetett önkormányzatokban nincsen valódi eredmény, csak a pénzre hajtanak. Ózdi polgármesterük gátlástalanul a saját önkormányzatától vett fel pénzeket és sportautójával irritálta a nincstelen embereket. Tapolcai polgármesterük a végzettségéről hazudott – olvasható a közleményben.

Arról nem is beszélve, hogy a mai napig várjuk Vona Gábor válaszát, hogy milyen idegen hatalmaknak adta el a Jobbikot és mennyi pénzért – írta a Fidesz-frakció.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Hazug bagoly mondja verébnek., hogy vau-vau !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toby
Hazug bagoly mondja verébnek., hogy vau-vau !
Borsodi
Ha az ózdi polgár mester magatartása irritáló nézzék meg a fideszes Putnoki polgármestert is
www.youtube.com/watch?v=tCks3cH5xcQ
www.youtube.com/watch?v=sR1J5CeHFUw
Csizmás Kond
Ez ígyt nem működik, hogy a fidesz lopott a jobbik lopott vagy más formáció...aki lopott azt be kell perelni és bizonyítani nem kórusba évekig ugyanazt bömbölni szerre minden párt a választások előtt.
Pálinkafőző Rézüst
Családi perpatvar. Majd jól hasba, fejbe rugdossák egymást, oszt isznak rá néhányat...
nyanya001
@Pálinkafőző Rézüst: Színjáték az egész !
prime777
@Csizmás Kond: "Ez ígyt nem működik, hogy a fidesz lopott a jobbik lopott vagy más formáció...aki lopott azt be kell perelni és bizonyítani nem kórusba évekig ugyanazt bömbölni szerre minden párt a választások előtt. "
Hihetetlen ember vagy.
Nem tudom direkt csinálod vagy tényleg ennyire nagy a baj nálad.
Hát a fidesztől és támogatóiktól mit hallottál éveken át?
Loptak a szocik!Mocskos komcsi Gyurcsány!
Szétlopták a hazát!
Ez ment,ne tagadd!
Akkor ti miért nem bizonyítottátok,hogy ezt csinálták?
Mert az csak olyan,hogy bemegy valaki a bíróságra,hogy jöttem bizonyítani.
Ezeket sosem lehet bizonyítani.De nem is kell,az emberek nem hülyék.
Az viszont annál inkább hülye aki azt hiszi,hogy itt csak a baloldal lopott hazudott,a másik soha nem tett ilyen.
Na az tényleg ütődött.
Az meg,hogy be kell perelni?
Cinikus vagy.
Még Polt Péter ül ott ahol,addig bárki mehet itt bármivel.
De te ezt pontosan jól tudod,nem is tudom minek magyarázom én ezt neked.
Szimpla cinizmus amit te,meg még páran itt műveltek.
A fidesz jó kis droidot csinált belőletek.
Akik nem látják a fától az erdőt.De nem mindenkit lehet hülyíteni a haza,nemzet,meg egyéb hangzatos szavakkal.
cs.n.
Fidesztől a szokásos, Jobbik meg miért áprilisban majálisozik? :)
human
@Borsodi: Tanulságos videók. Tud ígérgetni a fidesz.
Borsodi
Egyet értek azzal,hogy minden párt lopott,és bárki legyen megválasztva ,maguknak jobban adnak,ez is rendben van.De az egymásra mutogatás a mi itt megy az nem normális .A fidesz mindegyik pártot lekörözte,bárkire is mutogat.
Náluk egy emberre jut annyi mint más párt összes emberének.Ez a párt arról szól, amig lehet mindent megszerezzenek,maguknak rokonoknak barátoknak, a disznóságokat eltussolják ,letitkosítsanak. törvényekkel védjék magukat.Félre állítsák akik nem az ő oldalukon van.Ezt érezzük város szerte.Tudok olyan várost ha felvállalod,hogy jobbikos vagy,esetleg jobbikos gyülésen részt vettél még közmunkád se lesz ,mert ellenségnek tekintenek.Nem a pártok egymásra uszításán kellene gondolkozni,hanem elégedett boldog emberekkel teli országot építeni,de erre a fidesz nem partner,egyik kezével a másikkal duplán elvesz.
www.youtube.com/watch?v=_Fqyl7-K6c4
Jozefina
És miért nem jelentik már fel orbánt az EU bíróságon???
szaboria1
Még hogy a jobbik akkor a fidesz orrhosszal vezet ebben a témában.
human
@Borsodi: Orbánék tudják, hogy 2020 után cudar idők jönnek. Ezért bespájzolnak és kierjesztik a hatalmukat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.