A magyar alkotmány követendő példa Európában, tekintve, hogy jó néhány országban nemhogy önálló fejezetként, de egyáltalán nincs említve az ügyészség az alkotmányban – mondta a legfőbb ügyész pénteken Székesfehérváron, az alaptörvény elfogadásának ötödik évfordulója alkalmából rendezett konferencián.

Polt Péter az Igazságszolgáltatás az alaptörvény tükrében című tanácskozáson elmondott előadásában közölte:

Európában az ügyészségek szabályozását tekintve "tarka a kép". Mivel a magyar alkotmány rendelkezik arról, hogy az ügyészség és a legfőbb ügyész függetlenek, sok európai ügyészkolléga irigykedve tekint rá

- fogalmazott.

A legfőbb ügyész emlékeztetett arra, hogy 145 éve, 1871-ben ezen a napon fogadták el a magyar királyi ügyészségről szóló törvényt. Az teremtette meg a modern magyar ügyészi szervezetet, az alaptörvény pedig a folyamat betetőzésének tekinthető – mondta.

Polt Péter megjegyezte, hogy az ügyészség nem külön hatalmi ág, az Alkotmánybíróság 2004-es megfogalmazása szerint azonban önálló alkotmányos tényező. Az önállóság nem más, minthogy a végrehajtó- és törvényhozó hatalomtól a szervezet független, nem tartozik politikai felelősséggel sem ezeknek – fűzte hozzá.

Kiemelte: az alaptörvény legalább annyi időre "kijelölte az utat", mint az 1871-es törvény tette. Az alkotmány alkalmas arra, hogy az ügyészség célját elérje, vagyis "a büntetőeljárás sikerének, az anyagi igazság megvalósíthatóságának és ezzel a társadalmi és az egyéni szabadság oltalmának egyik legfontosabb szerve legyen".

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szaboria1
Nem semmi ennek is már rinocérosz bőre lett.
colibri
Beteg ember! Hazugságokat beszél és el is hiszi. Elsők között eltakarítandó!
Clavigo
Megfelelő ember a megfelelő helyen...más dolga nincs ,,mint Teknővájó seg.gét levédeni...Hányok ettől a nyalókától..
RonaGyuri
Független??? Ne röhögtessetek! Franciáknál az IM alárendeltje, de sem a miniszter, sem a kormányfő, sem pedig az elnök nem szólhat bele. Ha megpróbálna egyszer is polkodni, úgy rúgnák ki, hogy a lába sem éri a földet!
Clavigo
"""más országokban nincs említve az ügyészség,,stb,stb. Bunkókám,,azokban az országokban ennyire nem foglalkozik-foglalkozhat a politika ,az ottani ügyészséggel,,,,Nem úgy ,,mint a Felcsúti Demokratikus Tébolydában..Egész Europa minket irigyel,,,természetesen az összes Főügyész meg Téged...Tényleg hányok.
Sziszifusz
A romániai főügyésznő megkapta a "Becsületrend" kitüntetést a franciáktól, a sikeres korrupció ellenes tevékenysége miatt.
Tévedés történt azt a kitüntetést Polt Péter érdemelte volna meg. Ugye ?
pbalage
én is tökre irigykedek rá, nem csak az európai demokraták.
mindenkitől független lennék:

- bolti lopás "véletlen" kitörlése: 20 ezer
- közlekedési kihágás semmissé tétele: 80 ezer
- szemlehunyás a haveroknak: 20-30 millió (ebből legyen a sok)
bencemacska
@Perwool: Ez a kép kísértetiesen hasonlít a "köteles tüntetés"-en az MSZP-s fiatalok nyakkendőjéhez.
Kértem tőlük, de nem adtak! -:)))
bencemacska
Szerintem nem kell ezt a manuszt OV-nek vezetnie, magától ilyen! Önállóan ...( a jellemzés nem tűr nyomdafestéket!!!)
eugen4402
Talán vannak itt Európában olyan országok, ahol az ügyészség függetlensége MAGÁTÓL ÉRTETŐDIK, senkinek nem jut eszébe, hogy befolyásolja az igazságszolgáltatás normális működését. Én nem tudom, de valahol olvastam erről...
papa.49
Emlékeztek-e rá milyen kis alázatos kisfiú volt mikor a Göncöl Katalin volt az ombuci, neki volt a helyettese, és milyen sumák g..i lett belőle!!!
lampa laz
Az ügyektől függetleníted magad miután az iratmegsemmisítődön ledarálod azokat, amelyekre utasítást kapsz, te dadogó majom.
remenykedo
Annyira fuggetlen, hogy a dolgat is elfelejti vegezni, nem parancsol neki senki, meg a lelkiismerete sem, csak akkor dolgozik, ha az illetmenyet, es a judas penzt felveszi. Hat eleg megerolteto munka az is.
human
Polték két hétig futni hagyták a Quaestor vezért. Az addig eltüntette a bizonyítékokat és kimentette a vagyonát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.