Botka László szocialista miniszterelnök-jelöltnek tisztáznia kell, hogy milyen szerepe volt a Szeviép-ügyben – jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő. Az ellenzéki politikusnak el kellene mondania, hogy „a csődöt jelentő cégből valóban folyattak-e százmilliókat az MSZP kasszájába”, mint azt az alvállalkozók jogi képviselője állította – közölte. Megemlítette azt is, hogy a városi önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő cégek infrastrukturális fejlesztéseit ez a vállalkozás végezte. Majtényi Lászlótól is válaszokat vár. Hollik István a sajtótájékoztatón azt is közölte: mihamarabb tisztázni kell, hogy az ellenzéki pártok által az államfőválasztáson támogatott Majtényi László „Soros György jelöltje-e”. A napokban megjelent sajtóhírek szerint az amerikai üzletember „145 millió forinttal támogatta Majtényi László tevékenységét az Eötvös Károly Intézeten keresztül” – mondta a politikus.
A KDNP célkeresztjében Botka és Majtényi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Benéztek az egyiptomi piramisok alá, az igazság minden képzeletet felülmúl a tudósok számára
- Erdei Zsolt kimondta a kendőzetlen véleményét Molnár Áron botrányával kapcsolatban: végítéletet tartott és min...
- Így van Vitányi Judit a jegyessége felbontása után: "Próbálok túlélni" - videó
- Ha túl sokáig tartana a kezdeti szerelem-robbanás, bele is halhatnánk
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás