Donáth György szobra kapcsán került szóba a holokauszt egy Schmidt Máriáék által tartott rendezvényén, ekkor oktatott L. Simon László egy nagyot.
Schmidt Mária nem engedte el Donáth György szobrának felállítását
Újra felállíttatná Donáth György szobrát Schmidt Mária. A Terror Háza Múzeum főigazgatója erről csütörtökön az Örökség Kultúrpolitikai Intézet által szervezett Emlékhelyek, emlékművek, köztéri alkotások – újraírt narratívák az emlékezetpolitikában című budapesti rendezvényen beszélt.
A történész tűrhetetlennek nevezte, hogy Donáth Györgyöt halálra ítélése, kivégzése után még a holtában is meggyalázták azzal, hogy "egy maroknyian" ellehetetlenítették az emlékállítást.
Schmidt Mária ezzel arra utalt, hogy Donáth György néhai országgyűlési képviselő, 1938-tól az Imrédy Béla által indított Magyar Élet Mozgalom egyik vezetője IX. kerületbe szánt szobrának avatását tiltakozók megakadályozták 2016 februárjában. Arra hivatkoztak, hogy az 1947-ben koncepciós perben halálra ítélt politikus korábban támogatta a zsidótörvényeket, szervezte a fajvédő mozgalmat.
A Terror Háza vezetője kiemelte, Magyarországnak el kell engednie azt a narratívát, amely mindent a második világháború elvesztéséhez köt és csak a győzteseknek ad legitimációkat.
Schmidt Mária úgy fogalmazott, hogy a magyaroknak öntudatosabban kellene viselkedniük, határozottan ki kellene állniuk saját értékrendjük mellett. "Nincs miért szégyenkezni, hatalmas teljesítmény áll mögöttünk, amit vállalni kell mindenfajta hibájával" – mondta.
Bayer a magyar megmaradásnak emeltetne szobrot
Bayer Zsolt publicista arról beszélt, hogy legszívesebben annak a "magyar megmaradásnak" emelne emlékművet, amely bemutatná a nemzet 1100 éves "sikersztoriját". A szobroknak, emlékműveknek önmagukon messze túlmutató szimbolikájuk és politikai töltetük van – fejtette ki. Hozzátette: bár látszólag a mai világban a társadalom nem érdeklődik túlságosan a köztéri alkotásuk iránt, egy-egy emlékmű állítását mégis szinte mindig élénk tiltakozás kíséri.
Bayer Zsolt megjegyezte, a mai napig haragszik, amiért nem állították fel Hóman Bálint szobrát. Ha Lukács Györgynek lehet, akkor Hómannak miért nem? – kérdezte, hozzáfűzve: "miért mindig nekünk nem jár megbocsátás?".
L. Simon: a baloldal ne feledje a holokausztot, mielőtt összeborul a Jobbikkal
L. Simon László, a Fidesz országgyűlési képviselője utóbbiról szólva azt mondta, a Hóman-szobor szándéka nem jelentette azt, hogy bármilyen módon a fasiszta diktatúrának akarnak emléket állítani. A kormánypárti politikus határozottan visszautasította, hogy eltérően értékelnék a holokausztot, amely szerinte kétség kívül a magyar történelem szégyenfoltja.
Fotó: wikipedia CC BY-SA 4.0/Elekes Andor
Ezt a baloldal se felejtse el, mielőtt "összeborulna" azzal a Jobbikkal, amely meggyalázta a magyar holokauszt áldozataira emlékező Duna-parti cipőket – fogalmazott.
A "liberális értelmiség" mindenhol arra törekszik, hogy a katonai hadviselés, a "férfi hősiességhez" való viszony ne legyen meghatározó a köztéri alkotásokban – tette hozzá elítélően a fideszes politikus.
(MTI)
(Címlapi kép: wikipedia CC BY-SA 4.0/Elekes Andor)
15 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Idézetek a koszos patkány "Verseiből":
""vértócsában fekve találtak meg éppen zenét hallgattam tudatlan barmok öltek meg akik nem tudtak táncolni és büdösek voltak még nálam is büdösebbek (...) büdös vagyok meg kell fürdenem kimosnom a seggemből az elmúlt három nap papírdarabjait (...) bevizeltem akár egy disznó a perzselés előtt (...) ondómban levő életenergiám azonban nem tudtam rendesen szabályozni állandóan ejakulációm volt (...) fejem rothadó bőrdarabra hasonlít hamarosan elpusztulok bűzlök akár egy csillag alakú dögvirág (...) a szabványosítás veszélyeiről írtam tanulmányt amikor találkoztunk átfogott a lábával megbasztam a tanítója lettem az lett belőle amire vágyott"
"a hazai művészettörténet elfelejtkezett rólam miközben én már párizsban báboztam iskolát alapítottam és egy röhögő törpét követtem akivel szétbaszott zsidó kurvák seggéről készítettünk gipszlenyomatokat"
Figyeld a "kultúra" mecénását: - ki is lehetne más?:
"A kötet kiadását a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatta" (!)
Hol vetted ezen irodalmi gyöngyszemet? Vennék vagy tizet, hogy a ház minden helységének dísze lehessen. A wc-kbe, külön figyelmesség okán, kettőt-kettőt helyeznék. Természetesen főhelyen lenne mindenhol.
A neten találtam "L.Simon László versei" keresés alatt!
megmarad a szétbaszott zsidó kurvák seggénél és mai napig azokról készít gipszlenyomatokat.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/02/lsimon.png
Milyen vagyonnyilatkozat?
A politikai magasságokba emelkedő költő verse 2002-ben jelent meg a PRAE irodalmi folyóirat portálján. Ugyanitt L. Simon László több verse is elérhető. Mi most csak a már idézett verset schmitteljük ide. Ja, még annyit előljáróban: nem csak a szétbaszott zsidó kurvák seggéről szóló rész érdekes (a hosszú vers kb. kétharmadánál járva, milyen aktuális arány…), hanem az utolsó sor is: “már a szar szagát sem érzem”. Ez kifejezetten előnyös, ha valaki politikusnak áll…
A Holokauszt és a zsidó törvények megszavazása nem a második világháború része volt. A háborúknak nem velejárói ezek a ténykedések.
Új hozzászólás