Egy héttel ezelőtt, kedden, november 13-án ünnepelte volna az SZDSZ harmincadik születésnapját – ha még létezne, és volna mit ünnepelni. Az évforduló kapcsán – néhány felületes írástól eltekintve – meglehetősen kevés érdemi elemzés látott napvilágot. Mindez különösen meglepő annak fényében, hogy a lassan egy évtizede nem létező párt milyen gyakori és fontos hivatkozási pont mind a jobb- mind a baloldali retorikában, egyfajta groteszk karikatúrájaként annak, amit a valóságban megtestesített a magyar közéletben. Mind a hétköznapok zaja, mind az ünnep hallgatása üzenetértékű. Ahogyan a sztálini propaganda tette ellenfelei emlékével, úgy próbálja az Orbán-kormány is kiradírozni a demokratikus ellenzéket és az SZDSZ-t a rendszerváltás heroikus és felemelő narratívájából, hogy ott Orbán 1989. június 16-i beszédén kívül másnak ne legyen helye. Ugyanakkor az SZDSZ szimbolikusan felelőssé tehető mindazért, amit a rendszerváltás kapcsán kudarcként, elvesztegetett lehetőségként,...
A liberális gondolat harminc év után « Mérce
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 20., 18:10
Akkora király, hogy Orbán Viktor átültette miatta a fél nézőteret
Itthon
- 2024. May 20., 18:50
Mégis ingyen lesz a jogsi? Kihirdették az ingyenességhez szükséges jogszabályváltozásokat
Nagyvilág
- 2024. May 20., 19:17
Amerikában is téma a magyar egyetemek alapítványi fenntartása – Hihetetlen, mit gondolnak róla
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Itthon
- 2024. May 19., 08:30
Akár 29 fok is lehet pünkösd vasárnap
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Tünj el mielőbb innen, mert nagyon uncsi vagy, a pokolban, Te undorító, iszákos, kiherélt, szörnyeteg idióta, a degenerált gumbó +kula, az akuális narancsos haverjaid mellé?
Ott aztán gyárhatjátok szakmányba, az ocsmány hirdetéseiteket!!!