Jövő héttől megújul a hódmezővásárhelyi központú Rádió7, ami Makón is Kisteleken is sugároz, írja a promenad.hu. Az egyik újdonság egy közéleti műsor lesz, amit szombat délelőttönként követhet majd a hallgatóság, a műsor állandó házigazdája pedig Jeszenszky Zsolt lesz. Jeszenszky a műsorban olyan újságírókkal vitathatja majd meg a legfontosabb országos és helyi ügyeket, mint Bayer Zsolt, Gajdics Ottó vagy Apáti Bence. A rádió hangja egyébként Rékasi Károly lesz. A Rádió7 tavaly októberben került Bada János, Csepreghy Nándor és Rákay Philip tulajdonába. Rákay korábban a Magyar Televízió vezérigazgató-helyettese volt, illetve Csepreghy Nándor az idén tavaszig Lázár János vezette Miniszterelnökségnek volt miniszterhelyettese és államtitkára. Bada János pedig ügyvéd, aki Lázár gimnáziumi évfolyamtársa volt. Annak a hódmezővásárhelyi Batidai Vadászkastélyt működtető zrt.-nek tagja, amiben Lázár János is vett tulajdonrészt, aki hónapokig visszautasította, hogy köze lenne a több százmillió...
Bayer Zsoltékkal erősít a hódmezővásárhelyi rádió
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 22., 20:55
Rober Fico csak a kezdet? – Orbán Viktor lividálása is felmerül
Itthon
- 2024. May 23., 04:40
Több tízmilló szavazólapot nyomtattak a választásokra – Mire készülnek?
Nagyvilág
- 2024. May 22., 21:40
Nőknek is jöhet a kötelező sorkatonaság – Az új EP elsők között tárgyalja majd az ügyet
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 22., 13:15
Ez az új felszerelés júliustól kötelező lesz az autókba
Itthon
- 2024. May 22., 08:59
Nem várt dolog történt a forinttal szerda reggel, mutatjuk a részleteket
Itthon
- 2024. May 22., 06:20
Szerdán is megtépáz bennünket az időjárás – Mutatjuk, hol sújt le a jégeső
Köcsögök ti csak lábon lövitek magatokat, és csak a pofonokért mentetek oda.