]Dobrev Klára vezeti a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti listáját, a döntést a DK ügyvezető alelnöke és EP-képviselője jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Molnár Csaba közölte: Dobrev Klára – Gyurcsány Ferenc pártelnök felesége – a DK alapító tagja, és soha nem volt kérdéses, hogy alkalmas a politikusi szerepre. Niedermüller Pétert viszont nélkülöznünk kell a következő európai parlamenti ciklusban. Bár Gyurcsanyék szócsöve, a Nyugatifény.hu “decens, okos, karakán üzletasszonyként” és volt “first ladyként” jellemezte a DK névadó nagyasszonyát, valójában Dobrev Klára nem tett mást, minthogy anyjával és férjével ügyesen fialtatta az 1956 utáni véres megtorlás egyik kommunista vezéralakja, Apró Antal örökül hagyott (természetesen lopott) vagyonát és kapcsolati tőkéjét a rendszerváltozás zűrzavarában, később a Horn-kormány rablóprivatizációja idején, majd a saját maguk kormányzása alatt. Molnár Csaba szerint a DK helyi szervezeteinek vezetői, szavazói és...
DÉ-KÁ, azaz a patyolatmúltú Dobrev Klára lett a DK listavezetője
Forrás:
pestisracok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- „Ne videózzon.” – Meg akarták akadá-lyozni, hogy felvétel készüljön a Magyarországon tartózkodó iráni exelnökr...
- Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár
- Megvan a demencia elleni csodafegyver; kiderült, mit kell enni a betegség elkerüléséhez
- Hajdan az ország legnépszerűbb színésze volt, ma alig kap munkát a 80 éves Kovács István: "Nem viselem jól a h...
Itthon
- 2024. May 8., 11:57
Az idei történelemérettségiben is mintha kísértene az aktuálpolitika – ezek voltak a kérdések, döntsék el önök
Itthon
- 2024. May 8., 13:24
Udvaros Dorottya elárulta, hogy éli meg kirúgását – szívszorító
Itthon
- 2024. May 8., 13:23
Londonban kezdett új életet Bajnai Gordon – így él most
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:35
Sztárbox: Itt a váratlan fordulat – Istenes Bence bunyózik Molnár Áron helyett az 1 millió dolláros nemzetközi bokszversenyen
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:37
Curtis teljesen kikészült – Ez durván rányomja a karrierjére a bélyeget
Szórakozás
- 2024. May 7., 08:54
Kipróbálná a tekerőlantot? Szerényi Béla népzenész a HangFeszten mutatja meg a recsegő hangszer fortélyait
25 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Hát, olyanokat szokott reggelizni, mint a pestistricik!!!-:)))))
Mert semmiben NEM ÉRIK FEL ALULRÓL A TALPÁT sem!!!
Egyébként máe az is szégyen,hogy ezek bitorolják a "pesti srácok" nevet.1956 megcsúfolása.Ha a "történelmi emlékbizottság" tényleg az volna, mint amit a neve után lehetne következtetni- elvenné tőlük ezt a nevet.
A származását csak a jellemtelen ember tagadja meg.
O1G szokott dicsekedni anyja-apja MSZMP munkájával??? Az apja párttitkár volt, az anyja a pártszervezet (függetlenített) munkatársa.
Azt sem sokan tudják, hogy Schiffer András nagyanyja és gyerekei ugyanabban a villában dekkolt a nyilas rezsim idején, ahol Dobrev Klára nagyanyja és gyerekei.
Természetesen nincs szégyenérzetük emiatt (sem), mert egyszerűen annyira erkölcsi hulladékok, hogy... ez a fajta az, amilnyik eladná az anyját is egy (öt) forintért.
Ahogy ilyen távolból ismerem a csajt, be fogja gyűjteni a kampányköltséget!-:))))
Drukkolok is neki! Már a cím értelmetlen. Nem olvastam el a teljes cikket, mert sajnálom tőlük a "kattintást"!
Csak az igazság kedvéért: O1G-t TASZ alkalmazottként védte, miután saját védésben pert vesztett a NAGY képzett JOOOOOGÁSZ!
Te nem ismered? Segítek:
hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Klara_Dobrev_2008.jpg
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/a4/Laura_Bush_and_Klara_Dobrev_2.jpg
A partner hölgyeket ismered, ugye?
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/22/Klara_Dobrev_2008.jpg
Azért okítom!!!
Szegény Lévai,tényleg olyan, mint egy mosónő!
"Miért is volt elfogatóparancs a prostisrácok főszerkesztője ellen? Nem az ilyen cikkek miatt-mert beperelték? "
Elfogatóparancsról nem hallottam, de a Magyar Közlönyben szerepelt, hogy orbán ráparancsolt a Zemberekre, a magyar adófizetőkre, hogy vegyenek ennek a prostinak egy (rom)kocsmát.
No, azóta, s mióta száz szám kapják az állami hirdetéseket (közpénzeket!), azóta testével védelmezik a csüngőhasú Keresztapát.
Se kantárosnadrágos barát, se tisztikaszinós apuci, se elektromosvezető vő nincs a közelükben. És mindezt nem hozomány, hanem becsületes pártvezetési és miniszterelnöki tevékenykedés, tehát HIVATALI időben abszolválva. Nem erre mondja a BTK, hogy hivatali beosztásával visszaélve?
Ezek a prostisrácok megint nagyot akartak és az erőlködéstől sikerült a nadrágjukba sz@rni a nagy megfelelés közben.
A hölgy kis újában több van ment az összes fidesz náci fejében, beleértve durbincsot, shikarit, pegerót és a többi barmot.
Új hozzászólás