Már nem csak tájékoztató füzetek és mobilalkalmazások segítik a határsértőket, egyre magasabb szintű támogatás állhat mögöttük. Bakondi György szerint jelentős szervezettséget és irányítást feltételez, hogy a migránsok nagy csoportjai hirtelen letértek a balkáni migrációs útvonalról, és jó helyismerettel, új módszerekkel, a leginkább támadható szakaszokon próbálták meg átlépni a magyar határt. Az év eleje óta már 3800-an akartak így bejutni az országba – tette hozzá. Üdvözölte ugyanakkor, hogy a határőrség kivédte a korábbinál lényegesen nagyobb nyomást, és a szerb hatóságokat is információkkal tudta segíteni. Bántalmazásra viszont – mint hangsúlyozta – soha nem került sor. Az erről szóló híreket lejárató kampánynak minősítette. Szükséghelyzetben a fegyveres biztonsági őrség – a szabályoknak megfelelően – figyelmeztető lövéseket adott le, és szinte azonnal megjött az erősítés. A visszavonuló migránsok így nem is kerültek a kiérkező rendőrök közelébe – közölte a főtanácsadó.

Forrás: hirklikk.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Az agyatokban...
Persze, úgy könnyű kivédeni egy támadást, amiről előre tud, hiszen eleve a Fidesz szervezett meg. Az egész olyan volt, mintha egy Nemzeti Szinház-beli darab lett volna. Gyenge rendezés, silány előadással. Viszont, mivel ""baráti előadás"", a pénz nem számít. Lényeg a baráti médiában előadható műsor. Némi Vakondis garnírunggal körítve.
CsipkeRózsa
Persze, hogy kivédték, hiszen folyamatosan gyakoroltak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.