Lehetségesnek tartja az emberi erőforrások minisztere a járványügyi adatok alapján, hogy Magyarországon szeptember 1-jén a hagyományos formában kezdődjön meg a nevelés-oktatás.

Kásler Miklós keddi budapesti sajtótájékoztatóján rámutatott ugyanakkor: a környező országok besorolása láthatóan változik, a járvány terjedése nehezen kiszámítható, ezért a köznevelésnek is fel kell készülnie a védekezésre és a megelőzésre. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Operatív Törzs és a Nemzeti Népegészségügyi Központ részletes, nyolcoldalas ajánlást, protokollt dolgozott ki, amit minden köznevelési intézmény vezetőjéhez eljuttatott – közölte a miniszter.

Kitért arra is, hogy megtörténtek az előkészületek a tanévkezdéshez: július 25-ig 1500-féle tankönyvet legyártott az Alföldi Nyomda, 500 diák segítségével összeállították a kiszállítandó kiadványokat. Augusztus 3-ától 28-áig több mint négyezer iskolába több mint 13 millió 455 ezer tankönyv jut el, ami négyszázezerrel több, mint tavaly. Ez az első olyan év, amikor minden diák ingyenesen kapja a tankönyveket – emlékeztetett Kásler Miklós.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Pudvás körmű , futóbolond idióta, mint minden elmebeteg fidess hóhér simán bedobja a gyerekes családokat. Protokoll az nincs, mert nincs itt semmi baj. Igaz minden fejlettebb országban csobog a korona, de csodaországban, ahol az egészségügy állapot is tükrözi a korona helyzet kezelése ott nyilván minden szupi, hiszen akkor ez azt is igazolja, hogy minden fasza amúgy is.. Tehát, ha itt naponta 1000-en halnak majd meg akkor is minden szupi lesz

Akkorát fogok ennek a hulladék patkánynak a sírjára szarni, hogy beszakad sír teteje!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.