Közzétette a Miniszterelnöki Kabinetiroda a koronavírusról szóló nemzeti konzultáció közjegyző által is hitelesített eredményeit pénteken a kormány hivatalos honlapján.

A közlemény szerint az online felületen átlagosan kérdésenként 433 640 kitöltés érkezett, azonban tekintettel arra, hogy az első kérdésre több válasz megadása is lehetséges volt, ez 318 947 kitöltőt jelent.

A kérdőíveket 1 682 295-en töltötték ki, de mivel az első kérdésre több választ is meg lehetett adni, 1 796 988 válasz érkezett.

Az eredmények azt mutatják, hogy

a magyarok a legnagyobb arányban, 83 százalékban a maszkviselést támogatják.

Ezt követi a rendezvények korlátozása (79 százalék), az országhatárok lezárása (79 százalék), a távolságtartás elrendelése (78 százalék), a védekezéshez szükséges eszközök kiviteli korlátázása (64 százalék) és az időseknek fenntartott védett idősáv (62 százalék).

Az ingyenes parkolást és az oktatási intézmények bezárását egyaránt 61 százalék támogatja, a kijárási korlátozásnak pedig 59 százalékos a támogatottsága.

A járvány elleni védekezés során minden esetben szakmai döntések születnek, az eredmények azonban nagyon jó támpontot adnak ahhoz, hogy a magyarok mely intézkedéseket támogatják a leginkább. Ez a szakembereknek is jelentős segítséget jelent, amikor megteszik javaslataikat.

A konzultáció mindezeken túl "egyértelmű egyetértési pontokat" hozott létre sok kiemelt kérdésben

- írták.

Ismertették: 1 575 492 válaszadó értett egyet azzal, hogy a járványügyi készültséget mindaddig fenn kell tartani az egészségügyben, amíg fennáll a járvány visszatérésének kockázata.

1 616 630 válaszadó szerint szükség van arra, hogy tovább erősítsék az idősotthonok járványügyi védelmét.

1 649 398-an egyetértettek azzal, hogy törekedni kell arra, hogy a védekezéshez szükséges felszereléseket Magyarországon lehessen előállítani, így csökkentve az ország kiszolgáltatottságát.

1 576 166-an egyetértettek azzal, hogy a járvány idején az iskolás gyermeket nevelő családoknak és a tanároknak legyen ingyenes az internet.

1 598 311 válaszadó szerint szükség van állandó magyarországi járványügyi figyelőszolgálatra.

1 613 174 válaszadó szerint a járvány elleni védekezés idején a bankok és a multinacionális vállalatok is járuljanak hozzá a védekezés költségeihez.

1 634 317-en gondolták úgy, hogy ösztönözni kell a magyar termékek, szolgáltatások vásárlását, és népszerűsíteni kell a magyar turizmust.

1 621 477-en válaszoltak igennel arra a kérdésre, hogy a kormánynak a járvány elmúltával is fenn kell-e tartania a munkahelyvédő és -teremtő programokat.

Soros György tervét, amely beláthatatlanul hosszú időre eladósítaná Magyarországot, 1 621 833 válaszadó utasította el.

1 638 014 válaszadó felelt igennel arra a kérdésre, hogy Magyarország védje-e meg a magyar vállalatokat az ellenséges célú külföldi felvásárlástól.

1 648 705 válaszadó szerint a kormánynak továbbra is fel kell lépnie a bevándorlás ellen, és fenn kell tartania a magyar határ szigorú védelmét.

1 633 148 válaszadó felelt igennel arra a kérdésre, hogy a kormány a Brüsszellel kialakult nyílt konfliktus árán is tartson-e ki a bevándorlást tiltó szabályok mellett.

A kormány köszönetet mond mindenkinek, aki elmondta a véleményét. A konzultáció és az, hogy ilyen sokan mondták el a véleményüket, tovább erősítette a járvány elleni összefogást – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Címlapkép: kormany.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Ez nagyobb bukta, mint a népszavazás volt. Vastagon érvénytelen. Erre hivatkozni, mint a magyar emberek véleményére- merész dolog.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
nos..mivel online lehetett csalni rendesen..akár 5000 választ is elküldhettél...az az 1 682 295 jó ha megvan 1,2 millió...ami még az agyhalott szavazóbázisnak is csak a 60 %-a...és erre vagytok büszkék...arról most nem is beszélek...ellenőrzés??? mert annyit mondtok amennyit akartok, akár csak a covid adatoknál!!!
csak úgy....
"A kérdőíveket 1 682 295-en töltötték ki, de mivel az első kérdésre több választ is meg lehetett adni, 1 796 988 válasz érkezett." :) fogadok,hogy ettü az eredménytü,leg késöbb hétfön a hollik bepisil a gyönyörtü!
tudode
Semmi egyébre nem használható csak a Kubatov lista pontosítására.
.
Leégés a 8 millió felnőtt lakosságból jó ha 1,7 millióan vissaküldték, a legtöbb a kukában landolt, vele együtt száz milliók!
Nessy
@tudode: Kb 22% visszaküldte, átlagban ennek 65%-a értett egyet a kormánnyal! Az kb. 12 - 13%! Azaz 10 emberből max. 2 ! És akkor nem tudjuk, hogy a vissza küldöttekből mennyi volt a valóban értékelhető.
Ilyen értékelésért egy statisztikus nem sokáig maradt volna a munkahelyén.
nemkati
Mennyi kérdőívet küldtek ki? kb 8 milliót? No comment.
tudode
@Nessy: .
Követhetetlenek ezek a vigécek azzal is, hogy még hivatkoznak a járvány elleni baromkodásukban is a konzultációs ívet visszaküldők akaratára!
namihami
Egy újabb fideszes hitelesítés. Mehet a többi közé.
kereső
Ez nagyobb bukta, mint a népszavazás volt. Vastagon érvénytelen. Erre hivatkozni, mint a magyar emberek véleményére- merész dolog.
Józsipapa
hiszi aki akarja !!!
az egész egy felesleges, milliárdos pénz
kidobás - HAZUGSÁG AZ EGÉSZ !!!
ómió
A bolsi lopás még itt is igen "eredményes"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.