A SZFE – kancellár szerint van lehetőség a további párbeszédre.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 63 oktatója által az egyetem új vezetésének írt keddi levél olyan lépés a kommunikációban, amely megnyit egy kiskaput a további párbeszédre

- mondta a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárja szerdán délelőtt a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

"Az oktatók levelének szellemisége és olvasata azt mutatja, hogy alapvetően legitimnek tekintik a jelenlegi helyzetet, elfogadják a kancellárt, bár a két oktatási rektorhelyettes kinevezési módját nem" – tette hozzá Szarka Gábor.

A kancellár kitért arra, hogy az oktatók a párbeszéd hiányát kérik számon rajtuk, holott – fűzte hozzá – az egyetem vezetése korábban, az október 4-én nyolc pontban megfogalmazott kezdeményezésében rögzítette: mindenről hajlandó tárgyalni, egészen az autonómiáig.

Mi végig a párbeszéd mellett voltunk, annyit kértünk csak, hogy szűnjön meg a blokád és ne fenyegessenek bennünket. Azt gondolom, a kezdeményezés lehetősége most a másik oldalon van, de el kell fogadni a kialakult jogi helyzetet, az egyetemi vezetőket és a tanköztársaság különböző elemei már nincsenek napirenden"

- mondta.

Szarka Gábor kérdésre válaszolva furcsának és szokatlannak nevezte, hogy igazgatási vezetőként nem engedik be a munkahelyére. Hozzátette: fenyegetőnek érezte, hogy amikor belépési kísérleténél megkérdezte, kivel tudna beszélni, a nagy csend volt a válasz.

Ezt az anarchikus helyzetet mindenképpen meg kell szüntetni

- jelentette ki.

A hallgatók saját intézményük ellen dolgoznak, amikor azt nem engedik működni, ami érthetetlen. A körülmények teljesen tisztázatlanok, alapvetően két nevet ismerünk, a tanköztársaságot meghirdető, vezetői posztjáról már lemondott Upor Lászlóét, illetve Csernai Mihályét, aki a HÖK elnöke. Nem tudjuk, kik vesznek részt az akciókban, az sem biztos, hogy hallgatók, mert nem ismerjük a neveket, akikkel tárgyalhatnánk. Ez egy jól felkészített, arctalan tömeg, amelynek tagjai szétzúzzák az egyetem belső működését

- jegyezte meg a kancellár.

Szarka Gábor szerint azok jártak el korrekt módon – név szerint Ascher Tamást, Enyedi Ildikót, Máté Gábort említette –, akik már a modellváltás meghirdetésekor lemondtak egyetemi állásukról. Hozzátette: ha valaki nem tud azonosulni az új helyzettel, a kuratóriummal és annak szellemiségével, akkor megteheti, hogy máshol keres lehetőséget. Kitért arra, hogy ezért keresik meg levélben az egyetem valamennyi munkavállalóját, oktatóját és hallgatóját, hogy nevüket is vállalva nyilatkozzanak a kialakult helyzetről, az SZFE vezetésével való együttműködési szándékukról.

Mindenki arccal, névvel vállalja, egyetért vagy sem. Ha valaki elutasít egy legitim helyzetet, akkor annak nyilvánvalóan máshol lesz a helye. Senkit nem kényszerítünk arra, hogy velünk dolgozzon, de ha ezen az egyetemen ezt állami pénzből teszi, tanít vagy hallgató, akkor vállalja ennek kereteit

- hangsúlyozta a kancellár.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
"El lehet menni, vagy be lehet hódolni!" Különösen az erőből átvitt kuratórium, kancellár kinevezése után! Találhattak volna olyan kuratóriumi elnököt is, akinek eddigi "szakmai útját" nem romok jelőlik! Esetleg partnernek tekinteni az addigi vezetést. Ja, ez nálunk mostanság nem divat!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
@Shikari: ??? Megduplázták a cujka- fejadagodat,,muzsik ?
Aki Én
@Shikari: Ma nincs tömeg, kik százezreket tartanak rettegésben, felgyújtják, élhetetlenné teszik a fővárost.
A világon mindenhol ezt teszik hasonló esetben, sőt, az amerikai esetnél te is erre biztattál.
Mint tudjuk, a fideszesek ma is éleslőszert használnának.
Aki Én
@Shikaritka hülye: Már megint a régi lemez? Aki a nemzeti-beteged ellen szólni mer, az terrorista?
Te súlyosbodó elmebeteg, te :(
Aki Én
@Shikari: ,,Remélem, hogy lesz felelősségre vonás! "
Jó úton jársz. Hamarosan te lehetsz ennek a felelős, tárca nélküli minisztere. Észrevetted, hogy egyre több az ilyen ,,tárca nélküli"? Ezek egymást is meglopják.
evacica
Ez a senkiházi em tudom, hogy tud úgy a tükörbe nézni,,hogy nem köpi szemen magát! Ez a pasas mindenre kapható jó pénzért amit Orbán a mi pénzünkből meg is tesz! Pénzért a saját anyjukat is eladják! Mocskos gerinctelen senkik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.