Az LMP álságosnak tartja, hogy a kormány csak a házasságban született gyermekeket ismeri el és csak utánuk ad kedvezményeket – mondta a párt országgyűlési képviselője szombaton a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.

Ungár Péter hangsúlyozta, hogy a tavaly született gyermekek 39 százaléka házasságon kívül, élettársi kapcsolatban élő szülőknél jött a világra.

Ezek a szülők pedig ugyanannyit érdemelnek, ezért is megmagyarázhatatlan, hogy ők miért maradnak ki a kabinet babaváró programjából – fejtette ki az ellenzéki politikus. Hozzátette, az LMP kormányra kerülve olyan családpolitikát valósítana meg, amelyben minden gyermek egyformán számít, függetlenül attól, hogy házasságban, vagy azon kívül született.

Ungár: a kormány csak a házasságban született gyermekeket ismeri el

Ungár Péter szólt arról is, álságosnak tartják azt is, hogy a kormány úgy tesz, mintha Magyarországon csak döntés kérdése lenne, mindkét szülő munkát vállal-e a gyermeknevelés mellett.

Egy keresetből ugyanis nem lehet fenntartani egy háromgyerekes családot, sőt a legtöbben még két keresetből is csak nehezen tudják ezt megoldani – tette hozzá.

(MTI)

(Fotó: pixabay.com)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Ezek nem keresztények és nem családbarátok!!! Mocskos patkányok!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
nincs ezzel semmi baj(még) aztán, ha felnőnek a gyerekek, és
megtudják miért is van két apukájuk, vagy két anyukájuk, akkor lesz csak fogak csikorgatása...persze majd minden melegpár gyerek sikeresen be lesz melegítve...

Aztán akkor már késő lesz. Arról nem is beszélve, hogy milyen szar élete lesz egy ártalan gyereknek akár az ovitól kezdve...a társaik haolyanjuk van, hamar lekisbuzizzák őket...így kell élniük...igy kell élniük? Ezt akarja az a nyilatkozó? Igaz ő milliárdos, talán a gyereke nem lesz megrontva..de azért tényleg ez kell?
Nessy
Vissza a múltba! Megbélyegzik a "házasságon kívül született" majd utána az elvált szülők gyermekeit! Minő szerencse,hogy gyermek barát kormányunk van, élén Novák Katalinnal! A családot nem említem, mert nálunk "család" az apa, anya, gyermek, a nagyszülők már nem férnek bele ebbe a fogalomba!
Nessy
@jesz: Nem akarlak kiábrándítani, de az elvált szülők gyermekeinek gyakran van két apukájuk, vagy anyukájuk, néha több is, mire felnőnek!
lusta
@jesz: Drága sztrovacsek, meg fog lepődni. Egy nyitott, toleráns társadalomban, miután a gyerekek odahaza már ilyen nevelésben részeültek és ebben a nevelésben az állam támogatja őket, akár az ovitól kezdve, a többi gyerekben az Ön által felvetett gyűlöletnek nyoma sincsen.
Pálinkás Pál
@jesz: te...hol olvasol a cikkben buzikról? "házasságon kívül, élettársi kapcsolatban élő szülőknél jött a világra." ez nálad buzit jelent?,,szövegértés? bár mivel fidesznyik vagy nem csodálkozom..
Nessy
Szegény Ádám és Éva ma bajban lennének. Isten a hatodik napon porból megteremtette Ádámot, a saját képére é hasonlatosságára. Azaz Ádámnak Isten a teremtő Atyja, de nincs anyja. Éva még kacifántosabb, miután Isten Ádám oldalbordájából megteremté a nőt, Évát? Isten a teremtő Atya, de Ádám minek minősül? Tudom, hogy ez kekeckedés, de unalmas már ez a állandó apa férfi, anya nő mantra! Tudjuk, Mészáros Lőrinc férfi, vagyona nő!
kissé felnőttem
én ezekkel nem is vitáznék mert értelmetlen gőgjükből már ki sem látnak de a végkifejlet az érdekes lesz
ki marad ki menekül el lassan olyan mint amikor bélyeget osztottak vagy az lesz a következő
Akkor az élettársi kapcsolat az csak lóg a levegőben Szegény unokám ostoba kormányba csőppentél ám
Jozefina
Ezek nem keresztények és nem családbarátok!!! Mocskos patkányok!!!
Csizmás Kond
Ha már valaki a gyerekek védelmében emel szót akkor azokat vegye úgy mint ember és nem mint valami szüleménye. A világ törvényeken alapul és nem csak azért mert az valakiknek sok pénzt hoz, hanem legfőképp azért mert ha nem lennének törvények önmagunkat irtanánk ki. Tehát ha valamit szabályosat akarunk létrehozni akkor az legyen szabályosan elvégezve, ilyen a gyerekcsinálás is. A Gyerek a jövő, és az hogy, ő milyen körülmények között fogamzik, születik, alakul és él olyanná fogja formálni a jövőjét. Ha ma árúként kezdik termelni az embert a jövőben csak alkatrésze lehet a világnak.
Ezért kell megtartani a hagyományos szaporulat formáját és azt törvényesíteni, nem pedig néhány eszement deviáns divathóbortját követni mert az nem a gyerekről és a jövőről szól hanem csak egyes mai egyedek hóbortos ferdevágyairól.
A gyerek ne legyen divatcikk mint az öleb vagy a papagáj.
vacsi
Mondjuk, én is csak a törvényesen, azaz házasságban született gyerekeket ismerem el. Az más kérdés, ha meghal az apja vagy az anyja, ez tragédia. A válás meg azt jelzi, hogy a szülők felelőtlenek voltak.
kokopelli
@Jozefina: Olvastál már olyan kormány által összetákolt baromságot itt,amire a fideszcsicskák nem igennel vála-
szoltak? A szlógenjük csak annyi,hogy: "Amit a kormány elrendel az logikus és rendben van,de annyira,hogy akár az
ellenkezője is tökéletes lenne!"... de csak ő szájukból!
tudode
Na ne!
.
A maradi, acsarkodó nem hallott arról, hogy ráment a sütnivalójára a "veszélyhelyzet", akkor amikor
.
----- Megdöbbentően sok FÉRFI szült gyermeket Ausztráliában tavaly

888.hu/bulvar/megdobbentoen-sok-ferfi-szult-gyermeket-ausztraliaban-tavaly-4195347/
---------------------
.
Akkor mi van, ha az apa az anya!
.
Tájékozatlan baromffi fideSSnyikek!
Nessy
@Csizmás Kond: Az élettársi kapcsolatban nem úgy "készül a gyerek", mint a papírral szentesített házasságban??? Mi legyen "szabályos", amire feltétlen jogszabályt kell alkotni?
Csizmás Kond
@Nessy: Gyakorlatilag igen de nem azzal az eredménnyel, ugyanis egy hiteles házasságban a gyerek helyzete más.
A házasság nem azért lett kitalálva hogy a menyasszony fehér ruhacsodába öltözhessen, hanem azért hogy az utódnak legyen biztos anyagi fedezete, legyen származása és társadalmi helyzete.
Sajnos ma a férfi-nő kapcsolat csak a szexre silányult le, nincs közös terv csak ma és esetleg holnap, nincs közös érdek csak én, nincs értelme az életnek mert mindenki úgy használja ki ahogy nem szégyelli a másiktól vagy amíg megtűri a társa...majd kalap...és kezdődik elölről egy másikkal, de ugyanabban a változatban...
Nessy
@Csizmás Kond: Lehet házasságban élni, de nem mindegy hol, milyen körülmények között születik meg a gyermek manapság kis hazánkban! Szelektál pártunk és kormányunk valamint a hívek jó része a családok, gyermekek között! Büntetik a kicsit, mintha ő akart volna ilyen álságos rendszerben megszületni! Mert ezekkel a rendeletekkel, törvényekkel, a gyermeket büntetik, holott ő tehet a jogszabály betartásáért a legkevesebbet!
Csizmás Kond
@Nessy: Bárhol lehet csak akarni kell. Az aki tudatosan alakít családot az nem önmagáért teszi hanem az utódokért és ahhoz becsülettel kel tenni mindent.
...és fogadni mernék, hogy ma tíz családból kilenc nem az utódot nevezné a családalapítás fő motívumának.
kokopelli
@Nessy: Hány házasságban szomorú szemlélő a közös gyerek,ahogy a szülők napról-napra egymásnak mennek,
és nem tudja,hogy az anyu vagy apu a hibás! A kormány mond valamit,és a schlepp ugatja meggondolatlanul mint a visszhang!
Nincs elég más behoznivalójuk!? Maga az ország első hölgye is megkostolta a nyolcnapon túlgyógyuló emlékkel,hogy
milyen a szükséges a gyerekeinek kemény férj mint papa!
lusta
@Csizmás Kond: Karácsony közeleg. Kásler is megírta levelét, mint Tatjana Anyeginhez. Sokan megemlékeznek a szent családról és hoppá! Mária, nő, és anya. A kis Jézus megszületett. Józseffel együtt már meg is van a család. Mégis miről beszél ez a Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk? József csak egy férfi, de nem apa. Hogy is van ez a végbéltermék szilárdságú tákolmánnyal?
ómió
Pedig 2 buzi "frigyéből" is születik? Hazudd má' be a köztudatba!
Csizmás Kond
@lusta: Téged valami nagyon zseniroz csak nem tudod kifejezni. A "tákolmánynak" semmi köze sem Jézushoz sem Józsefhez. Na de ha már ennyire kedvenced lett a szentírás akkor próbálj többet olvasni róla és nem fogod ilyen alpáridurván összekutyulni a dolgokat.
csak úgy....
@Csizmás Kond: te lelenc gyerek? akkor minden világos...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.