Surányi György szerint 2 ezer milliárdot tüntetett el a kormány ebben az évben, ami nem járványra, vagy gazdaságvédelemre ment – írja a Facebookon Varga. Felidézi Surányi érveit is, és cáfol. 1. Csak a nagy cégek kaptak támogatást, a kicsik nem. (Nem igaz, munkahelyvédelmi támogatásban 207 ezer, KFI munkakörben még 22,3 ezer munkavállalónak adtunk segítséget, amit a második hullámban 73 ezer fős ágazati bértámogatás növelt) 2. Több a munkanélküli, mint amit a hivatalos számok mutatnak. (Ez fáj leginkább a baloldalon, hiszen most is 850 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010 előtt. Regisztrált álláskeresők száma járvány előtt: 281 ezer fő, járvány tetőpontján: 376 ezer fő, most: 291 ezer fő. Foglalkoztatási szolgálat adatai, tények) 3. Túl sok támogatás ment határon túlra, sportra. (Nem igaz, a segítség töredéke. Igaz, a baloldalon mindig vörös posztó volt a Vajdaság, vagy Erdély támogatása, de talán nem baj, ha a járvány idején egészségügyi eszközök jutnak Kárpátaljára. Aki pedig a...

Forrás: hirklikk.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Hát persze hogy tudod Misi. Hisz ti loptátok el.
simmering73
Hát persze hogy tudod Misi. Hisz ti loptátok el.
Qqberci
Én is tudom: Lölőnél, Tiborcznál, Garancsinál...
tudode
Varga Mihály legalább olyan alattvalója a felcsúti nemzetvezetőnek, mint bárki más!
.
Neki a magyarázkodás, emúttízévezés maradt, mint a többi mameluknak, kusti előnévvel, mert
.
----- Elfogadták Orbán álmát, a rendeleti költségvetést
24.hu/fn/gazdasag/2016/03/23/elfogadtak-orban-almat-a-rendeleti-koltsegvetest/
.
"""Egyedül a (mindenkori) miniszterelnök kezébe került a költségvetési előirányzatok és a kötelezettségvállalások kérdése."""
-----------------------------------------
.
Csupán főkönyvelőként könyvelgetheti elvtársa naponta vállalt kötelezettségvállalását, mint pl. a letelepedési kötvény 121 milliárdját:
.
------ Az állam 121 milliárd forintot fizetett ki bevándorlóknak
www.napi.hu/magyar_gazdasag/az-allam-121-milliard-forintot-fizetett-ki-bevandorloknak.720049.html
.
---------------------------------------------------
.
Surányi objektíven ecsetelte a pénzügyi visszásságot, a jó intézkedéseket is elismerve:
.
----Surányi György, volt MNB elnök szerint a kormány 2 ezer milliárd forinttal nem tud elszámolni
.
www.youtube.com/watch?v=io1BcfuBSBM
-----------------------------------
.
Nincs más hátra, mint előre, kiüríteni a feneketlen hokizsebeket, ha nem landolt jó része valamelyik adóparadicsomba!!!
kissé felnőttem
nem azzal van gond hogy ide meg oda azzal, hogy egy személyben, senkit nem kérdezve teszi,a pénz és a javak szórását erre nem hatalmazta fel senki ezt csak úgy magában dönti el ? nem tulajdonos, Ezt csak
úgy magához ragadta.Itt ha ma bárki átveszi a hatalmat 25 évig nyögi a nép amit előre elköltött a teljes vagyon elkobzás is csak töredékre lesz elég.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.