A független országgyűlési képviselő nem volt hajlandó befizetni a százezer forintos büntetést, inkább közmunkára jelentkezett. Kórházak közelébe még így sem engedik, pedig szerinte az állatorvosi végzettségével tudna annyit segíteni, mint egy képesítés nélküli segédápoló.

Hadházy Ákos osztotta meg Facebook-oldalán kedden, hogy a Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatalától megkapta a dokumentumot, amiből kiderül, milyen beosztásban dolgozhatja le a tavaly tavasszal a kórházi ágyak felszabadítása miatti dudálós tüntetés miatt kapott pénzbírságot – számolt be a hírről a Telex.

A beosztás pedig nem más, mint a kertészeti kisegítő (napszámos), vagyis ilyen munkával fogja ledolgozni közmunkásként a független országgyűlési képviselő a százezer forintos büntetését.

Hadházynak napszámos munkával kell ledolgoznia a dudálós tüntetésért kapott büntetését

Fotó: Facebook/Hadházy Ákos

Egyébként volt párttársa, a szintén független országgyűlési képviselő Szél Bernadett sem fizeti be a büntetést, hanem helyette közmunkában dolgozza le azt a cikk szerint (ő április elején jelezte, hogy már bejelentkezett közmunkára, de akkor még nem lehetett tudni, hogy milyen munkát kap).

Hadházy egyébként a bejegyzésében kifogásolta, hogy még közmunkásként sem engedik a kórházak közelébe, hiába jelezte, hogy állatorvosként talán tud annyit segíteni, mint egy képesítés nélküli segédápoló. Ugyanakkor a mezőgazdasági munkától nem tart, mert apja szőlőjében sokat dolgozott.

"A mezőgazdasági munkától sosem féltem, Édesapám szőlőjében elég sokat dolgoztam és azt hiszem, még jól is fog esni. De mélyen felháborít, hogy egészségügyi intézmény közelébe még közmunkásként sem engednek.

Az előírás szerint a hivatalnak a munkahely kijelölésekor figyelembe kellene vennie a szakképesítésem és kifejezetten jeleztem is, hogy állatorvos vagyok, így a végletekig leterhelt kórházakban egészen biztosan tudnék legalább annyit segíteni, mint egy képesítés nélküli segédápoló – mégis inkább kapálni küldtek...

Összesen 228 órát kell ledolgozni kertészeti segédmunkásként, hetente minimum egy napot dolgozva. Természetesen meg is teszem, ha már az államnak erre van a legnagyobb szüksége"

- olvasható a bejegyzésben.

Forrás: telex.hu, facebook.com/Hadházy Ákos

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

134.bátor
Kibaszott rosszindulatúak vagytok itt mind!! Baszki nem lopott milliárdokat,mint a gazdáitok,nektek ez rendben van? Dudálásèrt ( vèlemènynyîlvánîtás!!) ilyen megalázó büntetèst kiszabni?? Egy állatorvosról, országgyűlési kèpviselőröl beszèlünk,aki csupán tiltakozott a mocskos kormány ellen!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Hol van/nincs az igazság, és a gazság akkor, amikor a vice házmester milliókat ró ki a megélhetési ellenzékre, egy icike, picike ricsaj miatt, hálából hogy egy levegőt szívnak/asszisztálnak azokkal, akik 2006-ban szétrámoltatták a belvárost, rekultiválni kellett utánuk a Kossuth teret, felgyújtatták a TV székházat, zusammen
.
www.youtube.com/results?search_query=Budapest+ostroma+2006
-----------------------------
.
Életük végéig fizethetnék az okozott kárt azok akik polipként tekerednek rá az ország szinte minden porcikájára, bizonygatva azt, hogy a békések voltak az öszödi beszédből kiragadott szavak hatására feltűzelt birka nép egyrésze!
rokker33
Ilyenkor ez nem úgy működik, hogy ha valaki nem fizeti be a büntetést, akkor végrehajtási eljárást indítanak ellene?Mert átlag kisembereknél ez így működik. Levonják a fizetésből vagy levonják valamelyik bankszámláról. Azért ez a mandátum nem rossz dolog. Minden hatóság felett áll.Sajnos minket jól meghurcolnának, ha nem fizetnénk be több 100.000 forintot kellene még ráfizetni...
verőce21
Ha az állatorvosit is ezen a logikai szinten végezte el, mint a kórházi ágyak felszabadítása miatti 2020-as dudálós tüntetést, akkor a házipoloskát sem merném rábízni, "szakképesítése" szerint.
Namely
@rokker33: az akkor van, ha nem léptél időben. Tehát nem fizetted be, és nem is jelezted, hogy inkább ledolgoznád. Amit írtál akkor van, amikor már ők terelik egyéb mederbe a folyamatot.
Namely
Szegény Ákoska! Annyira kétségbeesetten vergődik, hogy már szinte szánalmat kelt. Olyan, mint a buliban azok, akikre a kutya sem figyel, ezért szánalmas(an) rossz mutatványokat csinálnak, hogy valaki vegye már észre őket.

Talán vesd magadat a földre a kertészetben, és hazudd, hogy Orbán lökött fel, mert te vagy a rettegett (:DDDDDDDDDD) politikai ellenfele.
verőce21
Miután ország világ szembesült a zoknijával..., mit gondolt ez a szerencsétlen, ha önként jelentkezik közmunkára, igénytelensége okán milyen közmunkára számíthat?
134.bátor
Kibaszott rosszindulatúak vagytok itt mind!! Baszki nem lopott milliárdokat,mint a gazdáitok,nektek ez rendben van? Dudálásèrt ( vèlemènynyîlvánîtás!!) ilyen megalázó büntetèst kiszabni?? Egy állatorvosról, országgyűlési kèpviselőröl beszèlünk,aki csupán tiltakozott a mocskos kormány ellen!!
kissé felnőttem
Ákos nézd meg az utépitéseken hogyan kell a lapátra támaszkodva irritálni a munkát
csak az idő ne álljon meg aztán letellík ám ne aggódj nem lehetsz nemes legalább friss levegőn vagy
Nessy
Nagy szamarak a kormány hivatalok! Orvos, intenzíves orvos, szakmai gyakorlattal hiába jelentkezik önkéntes munkára, "nem találnak nekik feladatot"! Ennyire pocsék a helyzet a kórházakban, hogy mindent titokban kell tartani, ami ott történik? Ha nem így lenne, nem lenne szilencium a dolgozóknak, nem titkolnák a lényeges adatokat. Mert jelenleg előveszik minden nap a sablon szöveget, és csak a számokat cserélik.
Emmersson71
"Az előírás szerint a hivatalnak a munkahely kijelölésekor figyelembe kellene vennie a szakképesítésem és kifejezetten jeleztem is, hogy állatorvos vagyok, így a végletekig leterhelt kórházakban egészen biztosan tudnék legalább annyit segíteni, mint egy képesítés nélküli segédápoló"

Bizony..a covidos Fidesz-hívő állatokat ápolhatta volna :P
Nyírfa
@sgl: Számból vetted ki a szót. Dehogy engedik be kórházba, még csak az hiányzik a fidesznek, hogy pont ő lássa, milyen állapotok uralkodnak. Pedig éppen erre lenne szükség.
csak úgy....
arról semmi hír,hogy könyvdarálós dúró dóri párt mit kaptak az ö "illegális" összeröffenésükér!? -pedig oszt a dórinak is vannak dudáji..
Giovanni Alba
Csak úgy eszembe jutott, az a bajer nevű képződmény összegyűjtötte már az ötforintosokat?
csak úgy....
@Giovanni Alba: mit gondolsz te egy magyar kóbornyás lovagról,hogy az nekiáll és gyüjtöget!? majd lehadakozza a hadházy tartozást orbán ellenségei ellen !
ö egy tinó-de lantosa orbánnak..
ómió
Most napszámban fog hazudozni? Simán is túl sok volt!
rokker33
@Namely: De az elsődleges megoldás a befizetés,hisz azért adják a pénzbüntetést, hogy kifizesse az ember. Ha mindenkinél úgy működne, hogy ledolgozza akkor senki sem fizetne büntetést és az állam sem jutna több pénzhez.Csak azért mondom, mert az ismerősöm a 80 ezres bírságot leakarta dolgozni, de van munkahelye és nem engedték neki. Ki kellett fizetni a büntetést 2 részletben, ami megint pénzbe került.Talán 5000 Ft volt az illeték bé!yeggel ellátott kérvény. Na ennyit arról hogy le lehet dolgozni...
Giovanni Alba
@rokker33: ma, 14:28
Tájékoztató a közérdekű munka végrehajtásáról.
A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (Szabs. tv.) 144. §-a alapján az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatal közreműködik a szabálysértési eljárásban közérdekű munkával sújtott, illetve a meg nem fizetett pénzbírság vagy helyszíni bírság megváltása érdekében közérdekű munkát vállalt elkövetők, a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott magatartást elkövetővel szemben kiszabott közigazgatási bírság helyébe lépő közérdekű munkát vállalt kötelezettek, valamint a büntetőügyben elítéltek közérdekű munka büntetésének végrehajtásával kapcsolatos eljárások egységes működtetésében. Ennek érdekében együttműködik a foglalkoztatóval, az elkövetővel/kötelezettel, valamint a kiszabó szerv szabálysértési hatóságával és a bírósággal, azonban hatósági feladat ellátásában nem vesz részt.
www.kormanyhivatal.hu/hu/tolna/munkaero/kozerdeku-munka

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.