Müller Cecília elmondta, hogy holnap 334 ezer Pfizer-vakcina érkezik Magyarországra – írja a HVG.hu.

Holnap újabb Pfizer-szállítmány érkezik, de nem kaphat belőle akárki
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A hétfői operatív törzs tájékoztatón Müller Cecília ismerette a jelenlegi járványügyi adatokat, miközben kiemelte:

A járvány nem zajlott le, a koronavírus itt van közöttünk.

Az országos tiszti főorvos azt is közölte, hogy kedden újabb 334 450 adag Pfizer-vakcina érkezik az országba, ezeket azonban jellemzően a második körös oltásokra használják fel.

Hozzátette, hogy zajlik a pedagógusok második körös oltása, azokat, akik az érettségi vizsgákon felügyelő tanárként dolgoznak, szombati napra hívják a második dózisra. A tiszti főorvos azt is elmondta, hogy már a Janssen-vakcinákak is elérhetőek Magyarországon, ezeket az egydózisú vakcinákat az oltóbuszokon használják majd fel.

Müller Cecília emellett azt is bejelentette, hogy holnaptól a Magyarországon élő, tajszám nélküli külföldieket is beoltják majd, a szükséges regisztráció után.

Felhívta a figyelmet, hogy már a 16 és 18 év közötti korosztály tagjai is regisztrálhatnak az oltásra, és hamarosan sorra kerülhetnek a 12 és 15 év közötti korosztály is, hisz a Pfizer és a BioNTech beadta az engedélyeztetési kérvényt az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA), hogy a közösen gyártott vakcinájukkal a 12 és 15 év közötti korosztályt is olthassák.

Forrás: HVG.hu
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

82 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
@Horizont: Nejem is ebből kapja meg pedagógusként a 2. oltást. Amúgy meg az a táblázat egy oltári nagy baromság, de ki kell mondjam, aljas és hazug is. Ez van.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Ismerősöm!
Regisztrálva van már hónapok óta. Egy bűne van: nem szeretne kínait, oroszt, stb, ő Pfizerrel szeretné beoltatni magát. Huszonéves.
A pénteki cirkusz során időpontot szeretett volna rögzíteni, órákon keresztül, sikertelenül.
Most meg azt mondják, hogy jön ugyan sokszázezer Pfizer, de azt nem kaphatja meg akárki...
Ez az oltási terv?
Málna
@Béla333: Igen. Ismerősödnek ki kell várnia, míg lesz annyi Pfizer, hogy neki is jusson. Vagy beéri másik vakcinával.
Béla333
@Horizont: 17.54
Az egyik legjobb (a kínai után) az orosz, csak éppen azt nem lehet tudni, hogy melyik, ugyanis a hírek szerint ahány orosz szállítmány, annyiféle az oltóanyag.
Ebbe bukott bele a szlovák kormányfő.
Az hogy hozzánk milyen orosz vakcina érkezett, azt nem tudhatja senki, csak a maffiatagok beavatott része!
Olvasd el, érdemes és döbbenetes!:
telex.hu/koronavirus/2021/04/08/szlovakia-szputnyik-v-orosz-vakcina-minta-lancet-magazin-elteres
Málna
@Horizont: Azért teszik félre nekik, mert csak a Pfizerrel lehet a 16 éveseket oltani. Ennyire egyszerű. Hogy valamit nem értesz, az attól még nem hazugság.
Málna
@Horizont: Itt a kérdésed: "Miért kell félretenni a 16-18 éveseknek?" Erre válaszoltam.
Málna
@Horizont: Na, akkor magyarázd meg...mert ezt írtad, ha mást is gondoltál.
Béla333
Pfizer nincs, az átlag magyar oltassa be magát mondjuk ezzel:

"Szlovák Gyógyszerészeti Intézet: Nem adták ki az orosz vakcina adatait a magyar hatóságok
Eltérnek a Szlovák Gyógyszerészeti Intézethez (ŠÚKL) bevizsgálásra eljuttatott Szputnyik V vakcinaminták azoktól a mintáktól, amelyek még a Lancet című orvosi laphoz jutottak el, írja a Sky News és a szlovák SME is.

Az ŠÚKL szerint az orosz vakcina forgalmazói nem is juttattak el elég adatot a vakcináról az engedélyezéshez: a szükséges információk közel 80 százaléka nem érkezett meg a gyógyszerészeti intézethez. Ezek nélkül viszont nem indulhatnak meg a Szputnyik V klinikai tesztjei Szlovákiában, ami nélkül nem is engedélyezheti az oltóanyagot az ŠÚKL. Ráadásul elismerték, hogy a Szlovákiába megérkezett vakcinaminták nem hasonlíthatóak össze a más országokban használtakkal, ugyanis csak a nevük azonos.
A szükséges információk megszerzéséhez nemrég felkeresték az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI) is, ugyanis az Európai Unióban egyedül ők engedélyezték eddig az orosz oltóanyagot. A magyar egészségügyi hatóság viszont a gyártóval kötött szerződése alapján nem adhatta ki a kért adatokat a szlovák félnek, írja a SME beszámolója."
telex.hu/koronavirus/2021/04/08/szlovakia-szputnyik-v-orosz-vakcina-minta-lancet-magazin-elteres

Aztán nehogy ezen és az ilyen folyamat ellen kinyissa valaki a száját, mert rögtön baloldalinak és oltásellenesnek lesz nevezve!
division
@Horizont: Nejem is ebből kapja meg pedagógusként a 2. oltást. Amúgy meg az a táblázat egy oltári nagy baromság, de ki kell mondjam, aljas és hazug is. Ez van.
division
@Horizont: A Modernával is oltatnák magukat bátrabban az emberek, ugyanaz mint a Pfizer. Védettségi igazolványunk nekünk is van:-)
kereső
@Málna: A 16-18 éves korosztály létszáma, nem titok: 193 000.-Fő. Na most ha hetente jön a 300-350 ezer adag Pfizer, akkor miért is kell spájzolni???
Néro
Rezesbanda már a reptéren ? Neeem ? Mé nem ?
kereső
@division: De a Moderna felét a kormány vissza mondta, mert "drága"- ezért aztán ebből csak épp, hogy csordogál az oltóanyag.Pedig a gyermekem azt mondja, hogy talán még jobb is lenne a veszélyeztetett korosztálynak, és a krónikusoknak.
division
@kereső: Bátyám azt mondta a Moderna a legjobb, a Pfizert egy hangyányival előzi meg. Én azt nem értem, miért drága a Moderna, amikor ugyanazzal az eljárással készül mint a Pfizer.
kereső
@division: Valószinúleg azért, mert "hajszálnyival" jobb bizonyos korosztályok, és betegségben szenvedők számára, mint a Pfizer.( én örültem, mint majom a farkának, a két Pfizeremnek- a másodikat is már 15 napja, hogy megkaptam).
Az unió tárgyalta le vakcinák árát- igy kapják a tagországok viszonylag nyomott árakon a két vakcinát. Nézd meg, hogy Anglia, Izrael mennyiért vette.
kereső
@division: Még annyit, a Moderna még igy is sokkal olcsóbb, mint a kinai, vagy az orosz. És ugye nem kell mondani, hogy mostanság mik derülnek ki a két vakcinával kapcsolatban.
Málna
@Horizont: Na, ebből most akkor kiderült, hogy a világon semmit nem értettem félre... De vegyük sorba:
"kihozott a kormány propaganda egy táblázatot, amiből kiderült szerintük, hogy a vakcina beadása utáni megbetegedések és halálozások esetén a kínai és az orosz jó a Pfizer nem." Nem erről szólt az a táblázat, és pláne nem vontak le belőle ilyen következtetést. Ez erősen félrement nálad.
Itt nincs olyan, hogy harmadik legrosszabb vakcina...olyan van, amivel lehet oltani a tiniket és a kismamákat és olyan, amivel (még) nem. Ezt írtam az előbb is, hogy mit nem értettél ezen? Hogy csak a Pfizerrel lehet most még oltani őket, ezért lett félretéve nekik.
Szóval nincs miért bocsánatot kérnem, megint nem én voltam a hülye.:-)
voltmárjobbis
Köszönöm, hazánk müller orbán szócsöve, én még az elsőt sem kaptam meg.
Haha! Mert nem jár nekem a Pfizer? Oszt miért nem jár mindenkinek?
Málna
@kereső: Honnan veszed, hogy hetente jön annyi?
Málna
@Horizont: Gulyás azt mondta meg, hogy nem állítottak fel sorrendet. De akárhogy is...azt érted már, hogy miért Pfizert kapnak a kismamák és a fiatalok? Vagy ezzel még mindig gondban vagy?
libellle
Ez aztán igazán érthetetlen. Nem viselkedik jól az EU. Allandoan küld oda mindenfele Vakzint és meg a legjobbat BioNTech/pfeizer is. Valami nem olyanokat kiabál az a kormány a világba, hogy mindenert az EU a hibás mert nem küld elegendö Vakzint.
creativehun
@Málna: Ne vicceljünk már kérem szépen. A kormány propaganda táblázata egyértelműen az orosz és a kínai vakcina favorizálására volt hivatott..mert az ugye leesett a vezérnek,hogy ezek biza nem úgy fogynak ahogy azt ő elképzelte. A lakosság egyértelműen üzent a kormánynak a pfizer oltakozáskor. Az üzenet ennyi volt...nem hiszünk nektek mert hazudtok! Aki ezt nem látja az nem is akarja látni! orbán a foci buzisága miatt akarta elérni a 4 milliós határt,hogy a fradi meccs látogatható legyen ha már Kubatov beígérte és elkezdték rá előre árusítani a jegyeket..rém kínos lett volna ha nincs meg a 4 millió oltott. Így aztán pénteken bedobta a Jolly Jokert amire pontosan tudta,hogy ugranak a népek. Emiatt az a fura helyzet állt elő..,hogy a pénteki több mint 100 ezer oltakozni vágyóhoz képest..ma ..az az hétfőn összesen 9 ezer embert oltottak. Minő meglepetés!
kereső
@Málna:Az eddigi koronavirus.gov.hu -ról olvasott tájékoztatás alapján. Igaz, hogy ezt a vakcinát nem üdvözölte személyesen orbán viktor a reptéren- közúton jön, hűtőkocsikban- és nem kiabálta ki szihjjártó péter minden héten az érkezését. Úgy voltak ezzel is, mint annyi minden mással- ha nem beszélünk róla, akkor nincs is, ellenben lehet szidni Brüsszelt.
kereső
@creativehun: Tedd hozzá, hogy azóta kiderült- hogy a magyar kormány vakcina táblázata, az orosz koppintása- magyar adatokkal.
Málna
@Horizont: Ez a vélemény független ettől a táblázattól. Nekem is a Szputnyik volt a favoritom - ettől függetlenül is. Azt mondd meg, megértetted-e végre, hogy miért a Pfizert adják a tiniknek. Mert ha igen, akkor várom a bocsánatkérést. Gondolom, tőled ez elvárható...:-)
Málna
@creativehun: A táblázatban nincs összegzés, az, hogy ki mit von le belőle, szubjektív megítélés.
Azt mondd meg, ha úgyis mindig hazudnak, akkor mire kellett ez a pénteki oltakozás, miért nem mondták egyszerűen azt, hogy megvan a 4 millió beoltott?
Málna
@kereső: Be tudod linkelni a heti adatokat? És hogy ebből mennyit használtak el?
Aki Én
@Málna: Attól, hogy a hazug gazdád nem fogadja a Pfizert a reptéren, még százezrével jön hetente.
Okádék, ahogy te itt a magad felkészültségével okoskodsz. Pedig buta vagy, mint a segg.
Aki Én
@division: Mégis a biztonságos Modernát mondta vissza orbán, mintha az év végén már nem kellene vakcina.
Málna
@Aki Én: Mint írtam, várom a linket. Ugye megérted, hogy nem adok a szavatokra?:-)
Aki Én
@Málna: Megértem, persze, ez így van rendjén. Te a gazdádnak hiszel, aki naponta többször megbukik a hazugságaival.
Alapvető igényed sincs a tájékozódásra, ezért vagy fideszes. Arról sem tudsz, hogy szüntelen jön a Pfizer, pedig megtalálnád a neten az adatokat. Ehhez képest meg oltári nagy az arcod. Gondolom ezért is vagy mellőzött.
Aki olyan vakon hisz orbánéknak mint te, az végtelenül hülye.
Ennyi, kár ezt túlragozni.
Málna
@Aki Én: Tehát nem tudsz linket küldeni. Pedig már úgy szeretném, hogy egyszer igazatok legyen..:-)
kereső
@Málna: Itt egy tájékoztató oldal. Tanulmányozd- ezeket az összesitéseket a kormányok jelentései alapján állitják össsze.

www.ecdc.europa.eu/en/publications-data/country-profile-hungary-6
Málna
@kereső: Naaa...ne szórakozzunk már...Azt írtad, hogy a koronavirus.gov.hu oldalról vetted az adatokat. Azokat az adatokat kérném én is.:-)
ómió
Pedig "kizárólag efftársaknak" megjelöléssel kellett volna jöjjön!
kereső
@Málna: Nem szórakozom. A koronavirus.gov hu törölte az adatokat, amelyek még egy héttel ezelőtt elérhetőek voltak. Ugyanúgy, ahogyan törli az előző napi adatokat a tesztelésről, a fertőzöttek számáról etc. Talán majd egy-két hét múlva ismét felrakják- ha birja a rendszer. Azért adtam ezt a másik linket, mert itt gyakorlatilag minden nyomon követhető országonként a járvány kezdete óta. Böngéssz!
Aki Én
@kereső: Hagyjad, szívat. Ha akarná, ő is megtalálná. Szeret okoskodni, mert nagyon buta.
Emmersson71
@Béla333: Nem, terv az nincsen..improvizálnak.
Emmersson71
@Málna: Tudod, ez így alapesetben elfogadható volna. Ha fiatal és nincsen olyan betegsége, ami indokolná a Pfizert vagy a Modernát, akkor várnia kell.
Csakhogy!
Fenemód érdekel, hogy az abszolút egészséges, fiatal élsportolóinknak miért Pfizert adtak, holott "csurig pakolt" repülőn hozták a remek Sinopharm vakcinákat?! És a diákoknak miért nem jó a kínai, miért kell elkülöníteni Pfizert? Ahogy a tanárok mindegyikének sem kéne a Karikó féle vakcina, hiszen van köztük jó pár fiatal és egészséges!

Szóval, ha a fentiek tükrében nézzük, sok fiatal már kaphatott volna Nyugati vakcinát, csak épp indokolatlanul kaptak egyesek elsőbbséget.
kereső
@Emmersson71: Az összes aranylábú is a Pfizert kapta. Miért? Ha annyira nagyon jó a kinai? Miért "pazarolták" el az idősekre+betegekre??
division
@Aki Én: A Modernán nem lehet nagyot kaszálni, így jobban megérik a keleti vakcinák. Egyébként azoktól sem lesz bajod, védettséget is adnak, maximum kisebb százalékban, plusz kérdéses, elfogadják e minden országban.
kereső
@division: Az egyik magyar hirportál felmérést készitett/készit- olyanok jelentkezését várják, akik kinaival vannak oltva-és megcsináltatták a második oltás után a tesztet. Siralmas az eredmény az idősebb korosztály körében .20% az, akinél semmiféle immunitás válasz nincs. Több százezer emberről beszélünk- akiket oltottak ebből a korosztályból Még 80+ éveseket is.
division
@kereső: Változó az eredmény, genetika függő is mondhatni. Vannak akiknek teljesen jó már a második oltás után, de valóban sokaknak nem, így kell majd egy harmadik is. Nyilván mindenkinek a Pfizert meg a Modernát kellene adni, de ez nem így lesz.
Aki Én
@division: ...így van. Ráadásul a Moderna és a Pfizer szinte mindenkinek adható a keletiekkel szemben.
kereső
@division: Már pedig ennek igy kellene lennie, ha a kormány le akarná mosni magáról a vádat, hogy szándékosan oltott egy korosztályt és betegeket a hatástalannal- amire kidobtunk 55 milliárdot. Másik cikknél kérdeztem- hátha valaki megkérdezi az irástudók közül: Ki döntött szakmailag/milyen szakmai grénium, hogy pontosan a 60+ korosztályt, köztük 80+ is!, és krónikus betegeket ezzel kell oltani- annak ellenére, hogy Kina csak a 18-59 korosztályban tesztelt. Ott a tesztelésbe bevontak közül csak 0,46% volt ezen korosztályból. A 18-59 éves korosztályból jött ki a 79%-os hatékonyság. Mi a lófaxtért kellett ezt megvennI??,és veszélyeztetni vele embereket.
Aki Én
@Emmersson71: Pontosan. A fiatalok -és itt a huszonéveseket értem-, nyugodtan kaphatnának keleti vakcinát ha egészségesek.
Amikor a kormány a sokmilliárdos haszna érdekében nyomja brutál erőltetve a kínait, az nem igazán meggyőző.
Még akkor is ezt tette, mikor Pfizer sokszor annyi jött, mint a kínai. Közben azt hazudta, hogy nyugati nem, vagy csak lassan jön.
Aki ezt nem látja, nem érti, az egy szellemi totálkár, vagy aljas hazudozó.
Nehéz eldönteni, hogy ez az ellenszenves Málna melyik. Leginkább mindkettő együtt.
Emmersson71
@Aki Én: Félreértesz! Én a fiatalok jogát simán meghagynám a választásra, szépen kivárják a sorukat. De azoknak, akik soron kívül kapnak - élsportolók stb -, kizárólag Sinopharm vakcinát adnék!
division
@Aki Én: Nem véletlen, hogy a gyerekeknek is Pfizert lehet majd adni, meg nagy eséllyel Modernát, bár egyelőre a Pfizer dolgozik ezen gőzerővel.
division
@Emmersson71: A pedagógusoknak sem adnál akkor Pfizert?
Emmersson71
@division: Nem. Csak azoknak, akiknél ez indokolt. Miért nem jó bármilyen vakcina azoknak, akik SORON KÍVÜL kaphatják?!
Egy 30 alatti tornatanár esetében nem hiszem, hogy kizárólag Pfizert szabad adni! Nyilván egy 50+ tanár esetében, akinél már magas vérnyomás, pajzsmirigy betegség vagy diabétesz van jelen, simán a Pfizert adnám. De nem azért, mert tanár, hanem azért, mert az egészségi állapotát tekintve csak az jó számára.
Emmersson71
@division: Egyelőre még csak a Pfizert gyártó cég kutat és tesztel 16 év alattik körében, ezért lesz a Pfizer a preferált vakcina abban a korosztályban.
division
@Emmersson71: A pedagógusok vannak a legjobban kitéve a veszélynek, mivel sok száz tünetmentes fertőzött gyerekkel lehetnek kapcsolatban, így abszolút indokolt a Pfizer vagy a Moderna, akár 30, akár 50 éves. Egyébként meg a krónikus betegségeket nem feltétlenül lehet korhoz kötni.
Emmersson71
@division: Nem mondtam, hogy a krónikus betegségek korhoz kötöttek! Hoztam két végletes példát. De nyilván lehet olyan is, hogy Feri bácsi makk egészséges, pedig 3 éve van nyugdíjig, míg Katika 28 évesen diabéteszes.
A kitettség pedig csak az egyik tényező, amit figyelembe kell venni. Semmi nem indokolja, hogy egy egészséges tanár ne kaphasson Sinopharm vakcinát! Elvileg ugyanolyan jó (én nem tudom, némi kétely van bennem..de a kormány álláspontja ez), mégis kizárólag Pfizert adnak a tanároknak. Miért?
Speciel én is emberekkel dolgozom, napi szinten forog körülöttem sok-sok idegen. De említhetem a bolti pénztárosokat is,ők szintén tömegekkel találkoznak egy műszak során.
Sámannus
QA koörmány "tájékoztatása szerint "öngyilkosjelöltek" jelentkezését várják. Legalábbis a félretájékoztatás ebben az ügyben sikeresebb mint maga az oltás. Hála a nem oltáspárti pohos hordának.
creativehun
@Málna: Nézd...azt gondolom.. persze lehet,hogy nincs igazam..,de egy nap alatt nehéz lett volna olyan szinten manipuláni az adatokat,hogy hihetőel legyenek..ergo..nehezen lett volna hihető,hogy mondjuk 100 ezer feletti oltást beadtak...pénteken ..más napokopn meg csak 10-15 ezeret... A Pfizer az egy hihető és elfogadható ok...ami..,hogy ismételjem magamat egyértelműen jelzi a lakosság Kníi vakcinával szembeni bizalmatlanságát.. Hja kérem..persze ha belekényszerítik az embereket,hogy oltakozzanak és nincs alternatíva...akkor a kínai is megteszi...de látható módon nem favorizálja a lakosság. Még egy dolog van amit azért ne felejtsünk el az oltásokkal és a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban ..ezeket bizony 6-9 havonta ismételni kellene jkülönben lópikulát sem érnek. Az igazolványoknak viszont nincs lejárati dátuma..kivéve ha valaki azért kapta mert beteg volt. Az az..ha valaki februárban oltatta magát...márciusban pedig igazolványt kapott..akkor neki jó eséllyel szeptemberben már nulla védettsége lesz..de védettségi igazolvány szerint Ő védett!
emerencia
@Emmersson71: "De említhetem a bolti pénztárosokat is, ők szintén tömegekkel találkoznak egy műszak során." Ez így igaz, veszélyeztetve vannak ők is. De azt nem értem, hogy miért csak ők? Nem vagyok pénztáros, viszont a teljes eladótérben kell értékesítenem, tanácsod adnom, ügyeket intéznem. Az ebben a munkakörben dolgozók hátrahúzódhatnak, megkérhetik a kedves vásárlót, hogy álljon meg arrébb de ezzel azt kockáztatják, hogy sok esetben nem fognak tudni érdemben segíteni vagyis a munkájukat végezni. A magyar tulajdonú munkahelyünkön nincs mystery shopping ami a kiszolgálás minőségét, rendszerét hivatott jobbá tenni. Helyette általunk ismeretlen emberek, un. fantomvásárlók vannak, akiknek első dolga, hogy névre, kinézetre, stb. beazonosítanak bennünket majd szubjektíve értékelnek a vezetőség felé. Nekem már nem sok van hátra de a munkatársaimat nagyon sajnálom a fantomok miatt, hiszen az egzisztenciájuk van veszélyben. Nekünk nem jár a Pfizer oltás és a tesztelés, csak a szerencse menthet meg attól, hogy a gyakorta csapatostól jövő (papa, mama gyerek, nagyi, barát, rokon, stb.) shoppingoló vásárlók ne fröcsögjenek ránk. Rengeteg ilyen foglalkozás van, ahol senkit nem zavar, hogy védtelen munkavállalók tömegei fertőzhetnek és fertőződhetnek szabadon. Csoda-e, hogy világbajnokok vagyunk covid halálozásban, hiszen akár a boltból és nagyon sok más helyről is haza lehet vinni a nagyinak, papinak a vírust.
Málna
@kereső: Törölte...hát persze...Olyan még nem volt, hogy te bizonyítani is tudod, amit állítasz.
Málna
@Aki Én: Dehogy szívatom. Pont úgy nem találom az általatok említett adatokat, ahogy ti sem.:-)
Málna
@Emmersson71: A sportolók elsők között kaptak oltást, akkor még csak a Pfizer volt.
A fiatalok azért ezt kapják - de ezt már leírtam párszor - mert csak ezt kaphatják, ezt engedélyezték a fiatalkorúaknak.
Málna
@creativehun: Ahogy beoltottak 100 ezer embert egy nap alatt, úgy el is hazudhatták volna a dolgot. A cél ráadásul korábban megvolt, tehát heteken keresztül készülhettek volna az adatok hamisítására. Továbbra sem értem, miért nem tették. Egy olyan kormány, amely többek állítása szerint napi szinten hamisítja az adatokat...
A védettségi igazolvánnyal kapcsolatban pedig kicsit korainak tartom az aggodalmat, majd idővel rendeződik a dolog, amikor már többet tudnak az oltások hatékonyságáról.
Emmersson71
@Málna: Pfizerrel 200 ezret is be tudtak volna oltani! Ugyanezt oszd el 10-zel és egy magas Sinopharm érdeklődést kapsz, mert megengedő vagyok :P
Málna
@Emmersson71: Nem értem, ez mire válasz.
Emmersson71
@Málna: Egyrészt, az élsportolók java 18 éven felüli, így simán kaphatnak BÁRMILYEN vakcinát, hiszen "A vakcinák alkalmazása 18 éves kortól javasolt, kivéve a Pfizer/BioNTech vakcináját, amely már 16 éves kortól beadható."

Másrészt a sportolók oltása január 29.-én kezdődött, a kínai vakcinával viszont már szűk egy hónappal később is lehetett oltani. Nem hiszem, hogy év elején olyan gyorsak voltak oltási szempontból..erre utal a Telex március 13.-i cikke:

"Egyelőre egy 868 fős listát állítottak össze; azok nevét tartalmazza, akiknek van esélyük a 2021-es tokiói nyári olimpián vagy a 2022-es pekingi téli olimpián való részvételre."

Ezzel szemben március közepén, amikor más simán adható Sinopharm: "Már majdnem háromszáz olimpikon és focista kapta meg az oltás első dózisát"

telex.hu/sport/2021/03/13/sportolok-oltasa-mob-mlsz-pfizer-moderna-olimpikonok-vilagbajnoki-selejtezo

Szóval, mint a viccben, ugye: nem osztogatnak, hanem fosztogatnak!
Emmersson71
@Málna: Arra, hogy könnyebb eredményt felmutatni egy elfogadott vakcinával, mint egy inkább elutasítottéval. Nem véletlenül dobták be az utolsó napra a Pfizert, hogy meglehessen a 4 millió - amit én még mindig nem hiszek el.
Málna
@kereső: Itt az van, hogy eloltották a beérkező Pfizert, nem spájzolnak.
kereső
@Málna: Ez az összesités , ha megnézed a dátumot április 27-én készült. Azaz az április 20-ig beérkezett adagok vannak benne. Áprlis 27.-én 355 ezer, tegnap 334 ezer érkezett az országba. Ebből spájzolnak a diákoknak május 10 utánra. Az érintett korosztály létszáma 193 ezer fő. Akkor lenne teljes és valós a kép, ha tudnánk- miért is hétpecsétes titok??- hogy hány főnek kell biztositani a 2. oltást ebből a mennyiségből. A számok alapján ez 496 ezer főnek kellene lenni- ha első oltásra nem lehet számitani a Pfizerből ettől a héttől kezdve. A Pfizeres egynapi kampányban 100 főt oltottak be, tehát ennyinek mindenképpen kellett lennie a raktárban.
Emmersson71
@kereső: Ne zavard meg tényekkel..abból csak a TV2-est fogadja el ;)
Aki Én
@Málna: Hogy most már másról beszélsz és a mi szánkba is mást akarsz adni, mint eredetileg, az azért van, mert belezavarodtál, vagy ostoba módon próbálkozol?
Mindegy is...
Málna
@Aki Én: Milyen másról beszélek? Azt írtad, szívatom keresőt, én meg mondtam, hogy nem. Ezen mi a más?
Málna
@kereső: Ahogy eddig eloltották, ezután is el fogják oltani a Pfizert. Ne haragudj, de fel nem fogom, miért kell ezt számolgatni. Én is ebből kapom a második körös oltásomat, a tesómék meg holnap kapják az elsőt. A lányom meg remélhetőleg a jövő héten. Meglesz a gazdája mindegyiknek.
kereső
@Málna: Számolgatja a franc tovább.Neked a 16000 lélegeztető is rendben van. Meg az 55 milliárdos sinopharm is rendben van- bár nem sokat ér, Neked rendben van, hogy nem a Pfizerrel oltották az időseket, betegeket- hanem a kinaival ( mielőtt azt mondanád , hogy irigykedem: 15 napja kaptam a második Pfizert), Neked rendben van, hogy a kinai miatt lemondtuk a 1750 ezer adag Modernát. Neked minden rendben van.Akkor legyen is igy. Én meg csak morgolódjak tovább mindazon ami nem tetszik.
home office
Én kapok belőle, köcsög (és köcsögné).
Akkor most kiválasztott vagyok?

Tanács: Ne igyál alkoholt aznap, amikor az oltást kapod.
Én ittam és megbántam - másnap egésznap, amikor dögrováson voltam a mellékhatásoktól.

(Amúgy a betegségen is átestem kétszer, és még oltást is kapok kétszer...
Most úgy érzem én leszek az utolsó élő ember a földön, amikor belezuhan a föld a Napba.)
Málna
@kereső: Kivesézhetjük ezeket is - újra - de szerintem tényleg rendben van.
Málna
@Emmersson71: 10:06 Nem szokása...:-)
division
@kereső: A Modernát is ugyanilyen gyorsan be tudnák adni mint a Pfizert, ugyanúgy tülekedés lenne az oltópontok előtt. Lényegében ezzel a kettővel kellene oltani már csak, és gyorsan meglenne az a 7 millió.
kereső
@division: Egyetértésem teljes. Azt hallottad, hogy a 16-18 éveseket ugye csak Pfizerrel lehetne oltani, ehhez képest hivják be Őket a kinaira! Mert csak az van"állitólag". Akkor nem spájzoltak? És mi ez, ha a tudósok ajánlása ellenére a sinopharmmal kivánják oltani ezt a korosztályt is, mint a 60+-sokat???
division
@kereső: Elvileg négymillió adag Pfizer érkezik az országba a jövő héten, de ugye fel kell használni a kínait is, mert még raktáron marad...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.