Szerinte a Fidesz megtagadott mindent, amit István képviselt, és a Fidesznek fizetnie kell az Európai Ügyészség, és az isteni ítélőszék előtt is. 

"Egyvalami tetszik Orbánnak, a korona. A trón. De az isteni ítélőszék előtt fog fizetni" – Jakab a szokásosnál is keményebben támadja a Fideszt

Jakab Péter egy videóban mondta el, hisz szerinte dühös hangulatjelet tenne Szent István mellé a Fidesz. Hiszen a nyugat felé tartott, és nyugati akart lenni.

Szent István művéből egyvalami tetszik Orbánnak, a korona. A trón. Az, amit soha nem fog megkapni! MErt az, aki maffiaállamot épít, az a tolvajok királya lehet ugyan, de a nemzeté soha.

- mondta a kampányrendezvényen.  

Mi nem azért vagyunk nemzetiek, mert nemzetinek nevezzük a trafikot, vagy mert magyar zászlóval a kézben "őrjöngünk a békemeneten". 

- tette hozzá. 

Jakab szerint új államra van szükség, ami az összefogásra épül, tisztességben, és szabadságban. Magyarországon az új nemzeti egység megszületett, konzervatívok és liberálisok, fővárosiak és vidékiek közösen akarnak rátalálni az útra. Szabad Magyarországot akarnak, anyagi szabadsággal, tisztességes nyugdíjak, mindenhol. 

Hazudni fognak, gyalázni fognak, fenyegetni fognak. De mindenre meglesz a válaszunk. 

- jelentette ki. 

A lopott pénz a hazug közmédia nem adhat nekik erőt. Hiszen az ő erejük az összefogásból sarjad.

Forrás: Facebook
Címlapkép: Facebook

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
@sgl: pontosan így történt...

Orbán amikor felállt, és hazugnak nevezte Antall-t, megfagyott a levegő a T. Házban..
(de erre senki nem emléxik)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Macskaszem
Ez a Propi se piskóta a hülye címadásaival. Olyan nagyon fideszes vazzze.
Jakab nem támadja a fideszt se keményen, se puhán. Ő elmondja mindazt amit mi is gondolunk a fideszről. Az igazság kimondása, meg a gazemberek kritizálása csak a kénköves fidesz bugyrokban minősül támadásnak.
Nagyon szívemből szólt, és nem papíról olvasta, ahogy a csutkány szokta a propaganda osztag által megírt hazugságait, mocskolódásait. Hajrá Péter!!!
Nyírfa
Kár azért a melegellenes törvényért, Péter! Ez súlyosabb hiba volt mint Gergelytől Tarlós kitüntetése. Karácsony baklövését is csak azért néztem el, mert érteni véltem a szándékát, de az a bizalom, ami, ha nehezen is, de kialakult irántad, egyensúlyát vesztette. Mert, míg Gergely gesztusa békejobb volt, a te, a pártod döntése azt a világot idézte meg, amelyet sem közel, sem távol nem akarok.
Bármilyen jól beszélsz, hiba lenne hatalmat adni a kezedbe.
Lepényleső
Lehetünk mi abban biztosak,hogy egy Osztrák nyugdíjas véletlenül nem-e gázolja el?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.