Augusztus 23-án állnak a közvélemény elé a hétpárti egyesült ellenzék képviselőjelöltjei, ekkortól indul az ellenzéki előválasztás.

Az MSZP EP-képviselője, Ujhelyi István vasárnap tette közzé nyílt levelét a Facebook-oldalán, amelyben arról írt, hogy elindult a visszaszámlálás az Orbán-rezsim leváltására – vette észre a 168ora.hu.

Ujhelyi szerint hétfőn kezdődik a visszaszámlálás az Orbán-rezsim legyőzésére

Fotó: Facebook/Ujhelyi István dr.

A bejegyzés szerint augusztus 23-án, hétfőn válnak hivatalossá az ellenzéki előválasztás jelöltjei, ekkor indul az aláírásgyűjtés is, amely szeptember 6-ig tart. Az EP-képviselő szerint az aláírásgyűjtés a történelmi pillanatok egyike, ilyenre (ellenzéki előválasztás) még nem volt példa itthon, "kivételes idők, kivételes megoldások", ahogy írta.

Ujhelyi a bejegyzésében arra is kitért, hogy most indul az Orbán-rezsim szétrobbantása, és arra is felhívta a figyelmet, hogy már most látszanak a jelek arra ,hogy a NER Karácsony Gergely budapesti főpolgármestert, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltjét látja a legesélyesebb ellenfélnek 2022-ben.

„Biztos vagyok benne, hogy Karácsony Gergely képes lesz újraegyesíteni ezt az országot, képes lesz hidakat emelni az árkok fölé és végre a többség akaratának érvényt szerezni a kevesek gőgös uralkodása helyett. A rezsim is tudja ezt, nem véletlenül fordítanak minden energiát Budapest főpolgármesterének, Orbán legerősebb kihívójának lejáratására és megállítására. Nem fog sikerülni. A visszaszámlálás holnap elkezdődik”.

Ujhelyi szerint a jelenlegi hatalom 

"mérhetetlen gerinctelenségét az mutatja meg, hogy a magára húzott nemzeti színű lepel alatt kilopta a nemzet vagyonát. Egy igazi hazafi tesz ilyet?! Együttműködést és nemzeti egységet hazudnak, közben minden erejükkel a magyarok egymásnak feszítésén dolgoznak, mert amíg mi egymással vagyunk elfoglalva, addig nekik könnyebb lopni. Orbánék azért fognak bukni, mert elvesztették a mértéket, a gőg és az arrogancia vált minden tettük mozgatójává, a kontrollvesztett habzsolás, a frusztrációból adódó kivagyiság eluralkodása lett mindennapivá. És ez még azt is annulálja, azt is értéktelenné teszi, ami egyébként az elmúlt tizenegy év pozitívumainak rövidke listájára íródott."

A teljes bejegyzést itt lehet elolvasni:

Forrás: 168ora.hu

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Újhülye mindig megmondja, de mindig lesz@rják.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Majd kapaszkodtok a Liszt Ferencen a futóművekbe...!
Nyírfa
Helyes. Helyi szinten már eldöntöttem, kire szavazok, a miniszterelnökjelöltek közül még nem. A szívem Karácsonyhoz húz, az eszem Dobrevhez.
Béla333
Hajrá Tóth Csaba Zuglói, a Fidesszel összejátszó - MSZP-s maffiatag!
Ja? Vagy mégsem...
Csak ne látná az ember, hogy hülyére veszik...
csak úgy....
nem szabad alábecsülni a fidesz dilinyósok számát,ugye @verőce21: ! :)
a fidesz olyan mint a tálibok..
csak úgy....
@Nyírfa: sosem lesz békesség az országban ha dobrev vagy karácsony lesz a góré!
valaki olyan kell,aki kicsavarja a fideszböl a lopott holmi és nem csak regél róla!
csak úgy....
@sgl: orbán is elszámoltatást ígért! nálam a hangos ígérdetök már többször levizsgáztak.
Nyírfa
@csak úgy...: 13.42

Ez Dobrev és Jakab lenne. Jakab - szerintem - nem alkalmas olyan fajsúlyú feladat ellátására mint egy ország irányítása. Marad Klára asszony. Arra gondoltam, hogy , ha látja a fidesz, hogy minden propaganda ellenére a szavazók nagy többsége nem riasztható el a Gyurcsányozással, az olyan válaszlépésre készteti , amellyel politikai öngyilkosságot követnek el. Már így is a szakadék szélén táncolnak, innen nagyon könnyű lezuhanni.
Nyírfa
@Horizont: 13.36

Olyan csendben vannak a szocialisták, róluk hallani a legkevesebbet , kivéve, ha az osztozkodásról és Hadházy feljelentéséről van szó. Gergelynek sokkal egyértelműbben fel kellett volna lépnie velük szemben, sőt, kifarolni mögülük. Már nem bánnám, ha visszalépne, féltem őt a hitelvesztéstől. Túl rokonszenves ahhoz, hogy elvesszen a jövő számára.
Béla333
@csak úgy...: 13.42
Egyetértünk!
Márki-Zay, Jakab vagy Fekete-Győr
Dobrev vagy Karácsony csak a politikusi mutyik, összefonódások folytatását hozná.
csak úgy....
@sgl: @Nyírfa: akiket nem tud semmivel kikezdeni a fidesz,csak azok alkalmasak a miniszterelnöki székre! -ha nem akartok polgárháborút!
csak úgy....
@Béla333: ezekböl az elsö pár évre egy triumvirátust,persze senkit kirekesztve csak a kártékonyt -elvégte nem a politikusok további boldogulásáról és jövöjükröl lenne szó...,inkább az országról!
Nyírfa
@sgl: @sgl: Márki-Zay nálam elbukott, de Klárával egyetértek. A defenzív stratégiát fel kell váltani az offenzív politizálással, és, sajnos, hogy ezt kell mondanom, de Karácsony ehhez túl intelligens. Ez is milyen nonszensz: olyan helyzet van Magyarországon, amikor a stupid feudális államvezetés eltakarítására nem a leghaladóbb szellemű, legkulturáltabb politikus a legalkalmasabb.
Mindig elfeledkezünk arról, hogy a lépcsőfokokat be kell tartani. A fejletlenről nem lehet rögtön a fejlettre lépni.
Béla333
@csak úgy...: 14.38
Erős azoknak a hangja, akik az elmúlt 31 év politikusi mutyik haszonélvezői, akik semmiképpen nem szeretnének olyat látni döntési pozícióban, akik nincsenek besározódva, akik nem zsarolhatók.
Mindkét oldalon erősek az ilyenek...
csak úgy....
@Nyírfa: csodálkozom,hogy nálad pont az bukott el,aki talán a leg alkalmasabb lenne!
míg a magyar pofára és ideológiákra ,meg mi a rossebre szavaz addíg vidáman lébecol a fidesz! egy marhára szigorú és következetes valaki kell végre az ország élére.
Pálinkás Pál
karácsony a gyenge láncszem...rá ugyanúgy nem voksolok, ahogyan a fideszre sem..
Béla333
@csak úgy...: 14.54
Nem lehet itt kilábalni a szarból, láthatod, hogy 31 év is kevés volt arra, hogy a választók zöme képes legyen az eszével gondolkodva szavazni.
Legyen Dobrev, mert ő a Gyurcsány neje és ő el akarja számoltatni a 31 év disznóságait. (Hogyan? Válni akar??!!)
Ne legyen Márki-Zay, mert... (miért is ne legyen? Csak!) Igaz, hogy Hódmezőn megmutatta, hogyan kell elbánni a Fideszesekkel, de akkor is.!
Fekete-Győr Felcsúti pert emleget, de biztos csak be akarja a választókat csapni.
Jakab keményen ostorozza a maffiát, de pártjával beáll a zuglói MSZP-s maffiatag mögé??!! Normális?
Karácsony? Még a végén kitünteti az egész maffiát..

Nem lesz ebből most se semmi...
csak úgy....
@Béla333: erre csak kettö példával reagálnák ,hogy mi a különbség a német és a magyar szavazók között! dühöngött a járvány tavasszal mikor kiderült,hogy kettö német cdu. politikus seftelt a maszkokkal, az azonnali lemondásuk után a következö "umfrage" -6% ot jelentett a cdu.-nak.
mikor laschet a cdu. kancellár jelöltje nevetgélt mikor meglátogatta az árvíz súlytotta területeket,az a cdu. nak -8 % ba került a támogatóik között!
mivel +5% a parlametbe jutás egy pártnál ,akkor föltünik,hogy a 80 milliós németország "apróságokért" jobban bünteti a politikusait mint a dolce vita orbanisztán az ök szarházi ,korrupt politikusaikat..
verőce21
Újhülye mindig megmondja, de mindig lesz@rják.
Gazella
@Béla333: máy-zay nuku..
Nekem Dobrev vagy Jakab.
csak úgy....
@verőce21: keveset pihentél,gyerekes maradtál..
teuton57
@csak úgy...: Ne hasonlitsd össze az almat a körtevel, a szavazok szellemi szinvonala nincs aranyban! Van ugyan kb. 20% AfD-szavazo keleten (szelsöjobb), de pl. nyugatnemet egyetemi varosokban meg az 5%-ot sem erik el. Na itt lathato pontosan az orszagon belüli különbseg is a szellemi szinvonalban. Pl. Münster, ott meg a varosi kepviseltbe sem sikerül bejutnia egyetlenegy szelsöjobbosnak sem! Viszont a kerületi vezetök 60%a zöldparti, söt van 3 kommunista tanacsos is...
verőce21
Olyan unalmas ez a sok balos idióta, semmi mondanivalójuk nincs azon kívül hogy Orbán bukni fog.

(Mert ha elmondanák mit is akarnak valójában..., A teljesen agyhalottak kivételével, mindenki a FIDESZ-re szavazna.)
kereső
@Nyírfa: 12:47
"Elnök nő – félelem nélkül

Bekopog egy nő az ajtón és azt mondja: miniszterelnök szeretnék lenni. Szokatlan ez egy olyan országban, amely sok éve lemondott a fejlődésről. Ahol az ország fele kínosan tanulatlan és hiábavaló, értelmetlen dolgoktól várja, hogy jobb legyen.

Bekopog egy nő és azt mondja: kidobom innen Orbán Viktort.

Tetszik a mondat, nem csak a stiláris szokatlansága miatt, hanem mert komolyan gondolja, aki mondja. Végigjárja az országot és mindenhol elmondja, hogy nyerni fogunk. Úgy tűnik rendes ember. Ennek a magyarázatát nem bonyolítanám túl, ez a politikában azt jelenti, hogy nagyjából azt teszi, amit mond.

Azt is mondja, hogy minden sejtjében ellenzi Orbán, Semjén és Kövér világát. Ő szinte mindenben a szöges ellentétük, és ebből az következik, hogy mániás módon szeretné ezt az országot Európához húzni, kötni, emelni.

De van még ennél is fontosabb feladata: az, hogy az ellenzéki győzelem után Orbán ne tudjon visszajönni. Soha többé, ez az ország legalapvetőbb érdeke. Ehhez jelentős ellenállást kell felépíteni. Az ellenállás felépítéséhez viszont hősiesség kell."/Bruck Gábor/
Nyírfa
@kereső: Az ő hősiességében nem kételkedem. A magunkéban, igen. És ettől félek.
Nyírfa
@csak úgy...: 14.54

Részben igazat adok, a vállalásait határozottan, következetesen végig vivő miniszterelnök kell. Ezt jelenleg Dobrev Klárában látom biztosítottnak. Márki-Zaytól egyelőre csak azt hallottam, hogy keresztény, sokgyermekes, pártfüggetlen, nem liberális - még az is elhangzott, hogy nem aberrált -, tehát a fidesz felől kikezdhetetlen.
Ja, és hogy Hódmezővásárhely remekül teljesít. Ez utóbbit nem tudom megítélni, mert nem ott élek. Viszont egy város és egy ország irányítása között van némi különbség, ezt felmérni, gondolom, gyerekjáték, de legyen! Ő képesnek érzi erre magát, meglehet, hogy igaza is van.
Csakhogy a megszólalásaiban, a megnyilvánulásaiban nem egyszer úgy akar úrrá lenni - igen, úrrá lenni, fölébe kerekedni - a vetélytársakon, aminek a személyeskedéshez, a degradáláshoz több köze van mint a tiszta érvelésnek.

Hallottál már ilyet? Azért lenne jobb miniszterelnök, mert inkább felel meg a fidesz-gyártotta szavazóréteg elvárásainak: keresztény - minden ember az, aki szeretettel él -, sok gyereke van - magánügy, nem liberális - ez nem érdemesség, hanem világnézet, és kérem nem leértékelni! Végül még csak nem is aberrált - az ész megáll: mintha ezzel azt mondaná, hogy a többiek között ilyen is akad.
Lehetne még sorolni, mi nem tetszik a viselkedésében, de már így is hosszú. :)
csak úgy....
@verőce21: ezek valami fideszes rigmusok? :) -mert hülye fideszesnek csak balról és jobbról áll a világ? -csak nem félelmedben szakítottad meg a kiérdemelt szabadságod? te is többet képzelsz magadról,mint a templom mellé lerakott rátkai féle büdöscitrom...
csak úgy....
@Nyírfa: ha dobrev nem tud elszámoltatni és felelöségre vonni ,akkor nektek sosem lesz nyugalmatok,ha még is ...akkor sem! akik a múltból származnak azok fölött a fidesz keringteti a népharagot,szerintem van miböl áldozzanak egy laza kis polgárháborúra!
Bástya Béla Elvtárs
Hogy mi lesz hétfőtől?! Visszanyal a fagyi tipikus esete!
Nyírfa
@csak úgy...: Benne van a pakliban. Szerintem teljesen mindegy, ki teszi magára a sapkát, a fidesznek az is baj lesz, ha leveszi, az is, ha felteszi.
Jó lenne, ha szoktatnánk magunkat ahhoz a tudathoz, hogy nem a fidesz anyagcsere-terméke a spanyol viasz, és nem ők tematizálják Magyarország gondolkodását.
csak úgy....
@Nyírfa: ámen.-hiszen ez ellen harcoltak már 56ban is...
csak a politikusok neveik és a párthovatartozása változik, a szisztéma nem...
verőce21
@csak úgy...: (19:35) Szánalmas kis erőlködő pötch vagy! :)
csak úgy....
@Bástya Béla Elvtárs: és ha orbánt a nemzet színészének válasszák? :)
Bástya Béla Elvtárs
@csak úgy...: S Kúró Dóra adja át a díjat jövőre!
Málna
@verőce21: Basszus, nekem is mindig ez a szó ugrik be róla...:-)
csak úgy....
@Bástya Béla Elvtárs: passzolna a darálóshoz...,probléma megoldva.
csak úgy....
@Málna: ti nagyon együtt ketyegtek a farakas komával !? :) basszus,- ezért jár neked egy veröcei jutalom üdülés ...
gumit,banbit és szendvicset vigyél,állítólag marhára sóher a faxi... :)
csak úgy....
@verőce21: 21:05 bejelented mint anno gróf almásy a családnak,hogy pár évre afrikába költözöl ,közben itt lógsz a propelleren! :) farkas te szánalmas..
gina
@Málna: Neked OV csupasz cigány segge ugrik be te buta liba !!!
gina
Legyen igaza, elég volt ebből a szemét aljas tolvaj és hazug kormányból és a fidesz szektából /////
gina
@verőce21: Hát téged meg 10000x sz@rnak itt le te senki proli !!
gina
@Béla333: Téged nem kell hülyére venni, mert te eleve az vagy !!! Aki tolvaj cigánynak és bandájának hisz az elmebeteg hülye,, lásd téged is /
percsi
@sgl: "ne feledd, pár százerrel több nőszavazó van, és sokaknak tele a töke a férfiakkal, - 20 éve mondom női vezető kell!- Dobrev 4 nyelven tárgyal, gazdasági jogi végzettsége van államigazgatásban és vállalkozásban is.
szárazon papíron magasan Dobrev a legalkalmasabb."

Én is Klára felé húzok.
Nem 2/3-dal fogunk szemben állni, Klára mögött ott lesz Jakab, és fordítva.

Valamelyik nap egy ismerősöm írta nekem:
Tipikus fideszes módi, hogy ha valami nem tetszik, eszükbe sem jut, hogy megoldják, hanem hoznak egy újabb rendeletet. Ezt a rendeleti kormányzást pedig Mussolini csinálta annak idején. Elfelejti, hogy a politikusnak nem az a dolga, hogy irányítsa az életünket, hanem az, hogy olyan feltételeket teremtsen, ahol mi magunk tudjuk irányítani az életünket. De ezek mindenkit idiótának néznek.
lusta
@csak úgy...: @Nyírfa: @sgl: Már az előző választások előtt is azt mondtam, női miniszterelnök kell. Meg volt a jelöltem, és továbbra is fenntartom, de nem hiszem, hogy vállalná. Ellenben a jelenlegi felhozatalból valóban Dobrev Klára a legjobb jelölt. Ha valklit érdekel a miértre is választ tudok adni. Egyet azonban ne felejtsünk. Bárki lesz is a jelölt, a Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk mindent elkövet a lejáratásáért. Itt még Piroskáról is kiderülne, hogy a nagymamát megzsarolta, a farkast tőrbe csalta és még ki tudja mi mindent találnának ki.
csak úgy....
@percsi: nem mert kifogásom lenne a klárátok ellen ! a fidesz végig ekézni fogja mert ö gyurcsányné és a védekezésen kívül semmire sem marad majd energiája! -ha csak nem begyüjteti az elsö nap a fidesz&kdmpt.-t...,akkor meg jönne a bolsizós ,komcsis szöveg...
orbánék ellen egy fedhetetlen elöéletü pasi köll,akit nem tudnak hirtelen semmivel sem vádolni...,nem tudnak ellene uszítani de rettegnek töle..
csak úgy....
@lusta: én maradok a triumvirátusnál ...,ok,-de akkor legyen egyszerre 3 harcias amazon !
lusta
@csak úgy...: Olyan a Földön még nem született.
csak úgy....
@lusta: a 3 harcias amazon miatt vannak kétségeid? akkor marad a 2 bors ökröcske..,mert ez így nem mehet tovább! ezek a mesefigurák meddíg uralják még a buta agyakat és a terepet büntetlenül!?
lusta
@csak úgy...: Bocsi, nem a harcias amazonokról van szó, hanem a fedhetetlen elöéletü pasiról, akit nem tudnak hirtelen semmivel sem vádolni.
Nyírfa
@lusta: tegnap, 22.58

Eddig én is fontolóra vettem, hogy szabad-e Klárára szavazni, tekintve, hogy győzelme esetén az egész országot végigsöpörné a fideszes hergelés: jön a Gyurcsány, csak a felesége mögé bújva! Aztán ráeszméltem, hogy ezzel nem átgondolt döntést hozok, hanem én is a fidesz szabályai szerint játszom.
Az ízlésemnek ugyan Karácsony sokkal inkább megfelel, de ide most egy olyan ember kell, aki készen áll arra, hogy a kezébe véve a nagy seprűt, kitakarítsa a házat.

Tudod, mi jutott eszembe? " Sárkány van nálam, és nem félek használni! " :)) Dobrev sem félne! :)
kereső
@Nyírfa: tegnap 19:01
"Mi nem egyszerűen le akarjuk győzni a választásokon Orbán Viktort és a Fideszt, hanem egyszer és mindenkorra akarjuk legyőzni a nemzeti elnyomás rendszerét. Mi nem egyszerűen csak választást akarunk nyerni egyszer, hanem újra egy demokratikus országot akarunk építeni Magyarországból, amihez egyszer és mindenkorra kell legyőzni a Fideszt.

Nem egyszerűen választást kell nyernünk. Nekünk iszonyatos erővel, tisztességgel, szakértelemmel az első pillanattól kezdve kormányozni is tudnunk kell. Ez adja igazán a magabiztosságomat, mert veletek együtt miniszterelnökként, titeket a hátam mögött tudva biztos vagyok benne, hogy nagyon sikeresen fogunk tudni kormányozni is. Ez a biztosíték arra, hogy ne jöjjön vissza Orbán rendszere soha többé.

Dobrev Klára szerint Orbán fél, hogy a Fidesz jövőre elveszíti a választást, ezért kirabolják az országot, pakolnak mindent, ami mozdítható, de még azt is, ami mozdíthatatlan mert tudják, hogy április után nekik annyi.

A Fidesz azt hiszi, hogy az ellopott közvagyonból majd fel tudnak építeni egy rendszert, amitől az új kormány majd megijed, nem lesz elég bátorságuk, hogy szembeszálljanak a NER rendszerével. Erre Dobrev Klára azt mondta, hogy:

HÁT AZT TUDOM NEKIK INNEN ÜZENNI, HOGY EZ NEM ÍGY LESZ."
Nyírfa
@kereső: 7.32

Bátorságért, tenni akarásért, tiszta gondolatokért nem kell a szomszédba mennie.
Csak ez legyen meg: " mert veletek együtt miniszterelnökként, titeket a hátam mögött tudva biztos vagyok benne, hogy nagyon sikeresen fogunk tudni kormányozni is. "
Vízválasztó a jövőnkre nézve, hogy tudunk-e, akarunk-e hátországként működni. Rajtam, rajtad, sokunkon nem fog múlni. És akkor most kihagyom, hogy de:
Csizmás Kond
Biztos vannak nagyonsüket baloldaliak akik elhiszik a nemzetvagyonellopást, de tudni kell hogy ez a kormány vásárolta vissza amit a nagyszájú baloldal ellopott, eladott...
...és hazug kampánnyal nem lehet messzire jutni.
percsi
@csak úgy...: "nem mert kifogásom lenne a klárátok ellen ! a fidesz végig ekézni fogja mert ö gyurcsányné és a védekezésen kívül semmire sem marad majd energiája! -"

Mi a kifogásod Klára ellen? Szerinted ki lenne a legalkalmasabb, és miért?
Az ekézés meg fog történni, bárki legyen az. Vagy is már megkezdődött, ahogy közeleg a vég, egyre jobban fog erősödni. A következő hónapokban kitalált hazugságok sorozatát fogjuk olvasni.
Ha eltitkoltak valamit, és majd az elkövetkező hónapokban szerzünk róla tudomást, azért a mostani kormány lesz a felelős!
Az ország irányításához Klárának meg van a végzettsége, gyakorlata, okos nő. A többiek mögötte lesznek, és remélhetőleg segíteni vagy kérdőre fogják vonni. 2/3 nélkül az ellenzék is érvényesülni fog.
Gyurcsány az 1.sz. közellenség, eltelt 15 év, miért nem vonták felelősségre? Szerintem azért, mert mocskos lejáratás történt 2006-ban.
Miért is fél ennyire Gyurcsánytól az orbi? Remélem jövőre ki fog derülni!
Béla333
"Az összefogás pártjai véglegesítették névsorukat, ami alapján nem szánnak nagy szerepet a szavazóknak a jövőre induló képviselőjelöltek és a miniszterelnök-jelölt kiválasztásában...
A rendező aHang civil szervezet oldalán eddig 12 ezer fő regisztrált, ami különösen annak fényében kevés, hogy legalább egy éve köztudomású az előválasztás megrendezése..."
mandiner.hu/cikk/20210818_verseny_lezsirozva

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.