A kormány július végén jelentette be, hogy oltási akciót hirdet: augusztus 1-jétől háziorvosok, önkéntes orvosok és egyetemi hallgatók személyesen keresik fel a koronavírus ellen még be nem oltott hatvan év felettieket.

24.hu: csődöt mondott a kormány oltási programja

Fotó: pixabay.com

A Telex egy birtokába jutott körlevél alapján arról is írt, hogy a kormányhivatal tételes elszámolást vár a háziorvosoktól, minden pénteken délig kötelesek jelenteni, hogy hány idős embert kerestek fel, hányat győztek meg és oltottak be.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) adatbázisát használva a 24.hu megnézte, a szervezett akció hozott-e szemmel látható eredményt.

Röviden: nem.

A hatvan év felettiek oltása a tavasz végéig egész nagy fordulatszámon pörgött: múlt vasárnappal bezárólag a bő kétmillió oltást kapó 96 százaléka május 30-ig jutott vakcinához.

Az utána következő kilenc hétben, az oltási akció indulásáig újabb szűk 60 ezer ember kérte ebből a korcsoportból a vakcinát (hetente átlagosan 6300-an), az azóta eltelt öt hétben viszont, amikor már személyesen keresték fel az oltatlanokat, csupán 21 ezren (hetente átlagosan bő négyezren). Vagyis ez a szám még csökkent is.

Forrás: 24.hu

Címlapkép: pixabay.com

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

fűre lépni szabad
Orbán nem vette fel a harmadik oltást (pedig a Sinopharmmal oltottaknál erősen ajánlott), a felesége Lévai Anikó pedig egy oltást sem vett fel!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
talán kezd az embereknek elege lenni a hülye erőszakoskodásból..
kakambuki
Elképzelhető hogy így van. Igen sokan tettek ugyanis igen sokat azért hogy ez így legyen. Bukjon a rezsim még ilyen áron is!
kakambuki
@Pálinkás Pál: Beoltattad már magad Barátom? Ha igen akkor ne pampogjál, ha pedig nem akkor se csüggedj! Még mindig kipróbálhatod a reklamálást a lélegeztető gépre rákötve, feltéve ha lesz erőd és kedved hozzá! Oltatlanul meglehetősen nagy sanszod van hozzá.
Pálinkás Pál
@kakambuki: nem lehetnék a barátod..mert makogásodból tisztán látszik, nem az eszedért szeretnek...mellesleg, lélegeztető gép...mutass egy egészséges ,aktív korú embert ,aki covid miatt rákerült..vagy a 30 ezerből 50 főt aki ilyen volt,és meghalt...ha tudsz..no akkor utána esetleg leállok veled beszélni...
KisTehen
nincs ezzel semmi baj, a természet elvégzi a dolgát
lusta
@Pálinkás Pál: Sajon én tudok.
Nessy
Ettől a naponta mindenki mást kommunikál, más vakcinára esküszik, mást mondanak a 4. hullámról még értelmes ember is úgy dönt, hogy ha majd a sok kormányzati "szakértő" közös nevezőre jut, üzenjenek.. Lesz 4. hullám, de majd csak ha az összes állami rendezvény lebonyolódik. Utána viszont fene nagy járványveszély lesz! Csak egyszemélyes rendeleti kormányzással lehet "megmenteni a zembereket"!
Designer
Oltóponton jól megy minden! Zökkenőmentes!!! Tegnap kaptam a 3. oltást. Minden simán ment, sok nyugdíjas volt...
ómió
Ez, akkor, inkább "efftársi oltáspárti siker"!
fűre lépni szabad
Orbán nem vette fel a harmadik oltást (pedig a Sinopharmmal oltottaknál erősen ajánlott), a felesége Lévai Anikó pedig egy oltást sem vett fel!
kakambuki
@lusta: Hagyd a f.nébe úgy sem érti meg. Az ismerőseim közül fél tucat ember végezte így. A tragédia további része hogy még végezheti is, mert igen sokan olyan felfogással bírnak továbbra is mint a barátunk!
terlasz
@ómió: ÁÁ dehogy, nem "efftársi oltáspárti siker" ez, hanem a leamortizált egészségügy dolgozóinak erőn felüli helytállása.
ómió
@terlasz: Már te is "elszerénykednéd" az efftársi "oltáspárti sikert"? Nem áll ez jól a bolsi fajtádnak!
Aki Én
@ómió: Hogy te mennyire buta baszki...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.