Csődbe ment az államilag kistafírozott kisvárdai csigaüzem – írta az mforra hivatkozva a Haszon.

Becsődölt az állami milliárdokkal kitömött kisvárdai csigaüzem

Fotó: MTI/Balázs Attila

Csődeljárás indult ellenük, többhavi munkabért nem fizettek ki a dolgozóknak.

A 2019 szeptemberében átadott üzemet 6,5 milliárd forintból húzták fel, ehhez az állami Eximbank 4,8 milliárd forintos hitelt biztosított, ezután még újabb hiteleket is kapott.

Az üzemben a tervek szerint 300 ember kapott volna munkát.

Érdekesség, hogy 2019 decemberében 298 volt az alkalmazottak létszáma, addig 2020 márciusában már egyetlen dolgozója sem volt a cégnek.

A Bourgogne Gastronomie Kft. a tervek szerint élő éticsigát dolgozott volna fel és fagyasztott tésztatermékeket állított volna elő, jelentős részben exportra. Talán a pandémia tette be nekik a kaput, vagy más miatt számították el magukat, de az államilag milliárdokkal támogatott cég a lap megkeresésére nem válaszolt. Mindenesetre beszédes, hogy 2019-ben már majdnem 7 milliárd forint adósságot halmoztak fel, és 680 millió forintos veszteségük is lett abban az évben.

Forrás: haszon.hu

Címlapkép: MTI/Balázs Attila

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@CsipkeRózsa: szerintem elsö látásra a sebességük miatt lettek szinpátikusak...,aztán már minden ment magától,szépen lassan..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Giovanni Alba
Most akkor maszk van rajtuk, vagy szakállvédő? Az is ciki, ha már nem telik fejenként egy pár kesztyűre, és többen osztoznak rajta. Nagy hiba volt ezt a képet kitenni ide.
RonaGyuri
mi lenne? csak a szokásos a NER-társak ellopták! =))
Gazella
Gyanítom, hpgy rekordösszegű pénzmosás zajlott a háttérben.
csak úgy....
eljátszhatják a csiga-biga gyere kit a bogányi zongorán! fidesz= mohácsi vész
csak úgy....
fideszék a központi bizottságos eszükkel, még a románokat sem fogják soha utolérni,-nem ám a volt sógorokat...
CsipkeRózsa
Kinek a fejéből pattant ki ez a gondolat, hogy érdemes lenne csiga-bigát feldolgozniuk?

Jobb befektetést nem tudtak kitalálni?
csak úgy....
@CsipkeRózsa: szerintem elsö látásra a sebességük miatt lettek szinpátikusak...,aztán már minden ment magától,szépen lassan..
jesz
francia exportra szánták a csigákat...meg annak, aki itt nagyobb tételt rendel.

Na kik szopnak a csődbement cég miatt? Hát a legelesettebbek, akiknek ez volt az egyetlen keresetforrásuk.

Most már csigát sem kell gyűjteni, nem kell senkinek.

Persze van aki jól járt, de az pont leszarja a szegényembereket(sic).
szaboria1
Kötél Bernadett két kft ügyvezetője az egyik Zalaszentgrót a másik Kisvárda már a távolság is érdekes. Seszták volta fejlesztési miniszter Kisvárdán.
ómió
A sok közül egy ilyet is találtak az efftársak? És nagy most az "efftársi öröm"?
fűre lépni szabad
Undorítóik az orbánista kőbunkók, aki ilyen shit dumával áthidalják a drámát.
Imádkozz , orbánista kőbunkó, hogy ne legyen polgárháború, mert ha lesz, akkor nektek annyi!
A fradista keménymagban bíztok - erre építitek a védelmeteket, a szélsőjobbos nácikra?
Van egy rossz hírem: Két rossz hírem van!
lusta
Minden ilyen és hasonló nagyobb beruházás halálra van ítélve. Látszik, hogy nem szól másról, minmt a pénzmosásról. Miért. Egy kis apróság. A csiga nem fog a feldolgozóba menni,m minmt a sertés és a marha sem megy. Mindegyiket beszállítják a szerződött cégek. Ezt pedig felvásárlók segítségével tudják megcsinálni.A kertünk művelve van, de a környező kertek sajnos nem. Édesanyám naponta egy vödör csigát szedett össze, amit kivittem a mezőre és ott kiöntöttem. Valamikor a csigaszezonban a felvásárlók minden mennyiséget megvettek. Mostanság egy darab felvásárló sem volt a környéken, na ezért vittem ki a mezőre. Anélkül mit akarnak feldolgozni. A csigák huss és befutnak a kapun?
ómió
@Horizont: Az efftársi öröm közepett hogy lehetsz ennyire "frusztrált"? Vagy ez csak a "sima" idiotizmusod? Aki itt azt nem fogta fel, hogy gazdasági társaság, bizony, be is csődölhet, az a magadfajta idióta nagybolsi nyomoronc! Még, ha ezt undormány módon másra hazudnád is! A pofádról meg a bőr biztos már korábban leégett!
telegdilaci
Így járnak a Stadionok is és az összes ész nélkül hóbortból felépített,építmények,egyik sem hoz nyereséget,mindegyik veszteségeket termel,amit szintén közpénzből kell finanszírozni!
fűre lépni szabad
"Van egy rossz hírem: Két rossz hírem van" - szerintem ez nagyon vicces
lusta
@telegdilaci: Tényleg muszáj közpénzből finanszírozni?
lusta
@ómió: Ez bizony így igaz, egy gazdasági társulat, sőt nem egy, bizony be is csődölhet. A gondok ott kezdődnek, hogy ész nélkül lett(ek) közpénzzel kitömve. Aközpénz, közte az Öné is, elveszíti az ilyen vállalkozásoknál a közpénz jellegét. Világosn látszik, vannak vállalkozások, akik mindennemű business plan nélkül, vagy annak kiértékelése nélkül, pénzmosás miatt kapják a lovettát.
ómió
@lusta: Szóval, Ön szerint, a működőtőke-beáramlás - mint a leendő GDP "fundmentuma" - kormányzati támogatása (csak, mert a kormány, akár meglévő business plan mellett sem vátész előre megmondani, hogy egy-egy beruházás a végén siker lesz-e, vagy csőd) maga a pénzmosás? "Sajátos" vélemény, pláne akkor, amikor egy ország hitelminősítői besorolásának, pénzpiaci pozíciójának, gazdasági állapotának egyik vezető kritériuma a GDP-jének alakulása. Lehet, hogy a Gyurcsány kormány is így gondolkodott, amikor 6 év után "kivívta", hogy azállamcsőd kopogtasson az ajtaján? Döntse el Ön!
lusta
@ómió: Látom, hogy a gazdasági folyamatok, értékelések Öntől messze, oly' messze vannak, mint Makó Jeruzsálemtől.
ómió
@lusta: Cáfolni meg képtelen, amit írtam? Nem engem kéne "értékelnie", hanem a cikkel összefüggő gazdasági kritériumokat! Vagy a "politikai alapállása" azt már nem engedi?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.