A Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök által elmondott Őszödi beszéd elhangzása után 2006-ban kirobbant tüntetések eseményeit, a "rendőrterrort" bemutató országjáró vándorkiállítás indult útjára Vérbe fojtott köztársaság címmel a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szervezésében a Nemzeti Jogvédő szolgálat (NJSZ) kezdeményezésére szombaton Budapesten. Magyarul: az adófizetők pénzéből.

Rettegnek Orbánék? Vándorkiállítást indítanak, hogy kire nem szabad voksolni jövőre

Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője hangsúlyozta:

azért jött létre a kiállítás, hogy emlékeztessék az embereket a 2006-ban történtekre, a békés tüntetések leverésére, azokra a napokra amelyek a magyar történelem legsötétebb napjai közé tartoznak.

Elmondása szerint emlékezni jöttek a jogsértettekre, akiket akkor nem védett meg sem az ENSZ, sem az Európai Unió, sem a sajtó akkori fősodra.

Úgy vélekedett, hogy a baloldal a mai napig igazodik az Őszödi beszéd téziseihez, amelynek pilléreit beépítik a kampányukba és a kommunikációjukba.

A szóvivő történelmi párhuzamot vont a 2006-ban történtek és az 1919-ben "puccsszerűen" létrejött Tanácsköztársaság között. Ez pedig azt mutatja, hogy a baloldali agresszió nem tud megújulni, és újra ugyanazokat az eszközöket alkalmazza – vélekedett.

Rettegnek Orbánék? Vándorkiállítást indítanak, hogy kire nem szabad voksolni jövőre

Az akkori miniszterelnök "a magyar közélet legérzékenyebb pontjait stimulálja, gyötri folyamatos jelenlétével". Erre kívánják emlékeztetni a magyar embereket – mondta ifj. Lomnici Zoltán.

Gaudi-Nagy Tamás, a NJSZ ügyvezetője úgy vélekedett, hogy

az elmúlt ötven év legvéresebb karhatalmi erőszakja valósult meg 2006 szeptemberében és októberében.

Szerinte ma már cáfolhatatlan bizonyítékok igazolják, hogy ami 2006 szeptemberében és októberében történt, az egy állami szervezésű terrorcselekmény-sorozat volt, amit az akkori politikai vezetők nyilvánvaló tudtával és beleegyezésével – és nem kizárható módon – utasítására hajtottak végre a rendőri vezetés parancsára a maszkos, azonosító jelvény nélküli rendőrök.

Baloldali elődeik kiváló példát mutatta erre az 1919-es vörös terror, az 1945 utáni ÁVH-s körömletépések, az 1956 utáni megtorlások és a Kádár-rendszer gumibotozásai formájában

- fogalmazott.

Azok pedig akik ma a jogállam helyreállítását ígérik és a jogállam hiányát hazudják, azok a jogállamot taposták sárba, és máig súlyos hazugságokat fogalmaznak meg az akkor történtekről – jelentette ki.

Közlése szerint a "rendőrterror" következtében közel ezer ember sérült meg, akik közül mintegy kétszázan szenvedtek súlyos, maradandó sérüléseket. Ezt követően pedig csak 17 rendőrt ítéltek el a bíróságok, és közülük csupán két rendőrre szabtak ki letöltendő szabadságvesztést.

Álláspontja szerint akik ezt a "gyalázatot elkövették" újra a hatalomba készülnek, és nem lehet kétséges, hogy újra hasonló eszközöket alkalmaznának.

A 2022-es országgyűlési választásoknak az is a tétje, hogy végre elkezdődhessen az akkori politikai vezetők felelőségre vonása – mondta Gaudi Nagy Tamás.

Hezler Norbert, a CÖF-CÖKA országos koordinátora a megnyitón azt mondta:

Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédében bevallotta, hogy elárulta a hazáját, és a 2006-os országgyűlési választásokon szavazó polgárokat becsapta, vagyis csalással nyerte meg a választásokat.

A vándorkiállítás, amelyet egy kamion rakterében rendeztek be országjáró körútja során több mint 20 településen lesz látható október 23-ig.

A kamionon a kiállítás címe mellett az őszödi beszédből vett idézet szerepel:

"Hazudtunk reggel, éjjel meg este", illetve a "Ne hagyjuk, hogy újra megtörténjen!" felirat.

A tárlat kiállítási tárgyai között gumilövedék, illetve könnygázgránát kilövésére alkalmas karabély, akkori rohamrendőr egyenruha látható, továbbá öt televíziós képernyőn vetítik a 2006-os tüntetések felvételeit, a résztvevőkkel készített interjúkat. Eközben a hangszórókból az Őszödi beszéd szól.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gauntlet
Gondolom elnézőek voltak amikor törtek, zúztak, gyújtogattak a belvárosban bizonyos emberkék. Mert a fideszes erőszak az szabad.
Klubtag
Gyurcsány: "Hazudtunk reggel, éjjel meg este" = "Ne figyeljenek oda arra, amit mondok. Egyetlen dologra figyeljenek: amit csinálok" Orbán.
A különbség "csak" annyi, hogy az utóbbi hazudozó 2002. óta beteges bosszúból műveli az aljasságokat szinte az egész társadalom kárára (99 %) és van pofája ezt hazafias, polgári, keresztény mázzal leönteni és röhejes módon a világ-védő szerepében tetszelegni.
ómió
Pedig az efftársak a múltat még mindig "végképp eltörölnék"!
vacsi
"emlékeztessék az embereket ... azokra a napokra amelyek a magyar történelem legsötétebb napjai közé tartoznak."
Senkit nem kell emlékeztetni, hisz jól emlékszünk rá - ezért is nem értem, a Gyurcsány házaspár hogy mer előállni ezzel a miniszterelnökséggel. Persze, ők már nem emlékeznek...
simmering73
Tényleg, milyen békés tünci volt 2006-ban. Azért égett a tévé szákház, mint a Reichstag.
simmering73
Ezt a vonyítást, amit itt a fórumon ezek az illibantak művelnek, kritikán aluli. Nektek is tele a gatyátok?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.